Andrejszki Judit már biztos régizenei alapokkal rendelkezett, amikor viszonylag későn felfedezte a népzenét is, amit azóta második otthonaként tart számon. A két terület közötti átjárásokról, egy meghatározó barátságról, és a Sebő együttes jubileumi koncertjéről is beszélgettünk.
– Miért kezd valaki a nyolcvanas évek Magyarországán a régizenével foglalkozni?
– Orgonálni tanultam a Konziban, és amikor 1987-ben a Musica Profana régizene együttes csembalistát keresett, jelentkeztem: úgy hittem, aki tud orgonálni, annak a csembaló sem okoz nehézséget. A valódi áttörés akkor jött, amikor először hallottam egy kontratenort barokk áriákat énekelni. Akkor megállt velem a világ, és tudtam, hogy nekem ez a zene kell. Mesterkurzusok következtek, Lengyelországban sokat tanultam és játszottam: nem a diploma érdekelt, hanem hogy minél többet magamba szívjak ebből a világból.
– Egy énekesnek muszáj tudnia hangszeren magas színvonalon játszania?
– Ártani nem árt, illetve ha arra gondol, hogy annak idején önmagukat kísérték csembalón az énekesek, akkor kifejezetten előnynek bizonyul. A kilencvenes években egy hazai barokk énekversenyen volt ezzel kapcsolatban egy érdekes élményem: én magamat kísértem, ahogy azt megszoktam, ám amikor kiderült, hogy a zongorakísérő aznap mégsem tud eljönni, én lettem a vetélytársaim kísérője is. Kaptam is különdíjat érte.
– A szépen épülő régizenei karrierbe miért és hogyan kapcsolódott be a népzene?
– Ma már szinte számomra is hihetetlen, de a viszonyom sokáig ellentmondásos volt a népzenével. Mi voltunk az a generáció, amelyiknek a népzene csak kötelező penzum volt: bevallom, régen a rádiót is kikapcsoltam, ha népzene szólt… Évekbe telt, míg felfedeztem, milyen szoros a két terület kapcsolata témákban, motívumokban, zenei megoldásokban.
– Amiben komoly érdemei vannak Sebestyén Mártának, akihez baráti és szakmai kapcsolat fűzi.
– Márti minden koncertemen ott ült, és jegyzetelt. Képzelheti, miket gondoltam: nyilván a hibáimat gyűjti.
Persze szó sem volt erről, ő akkor már pontosan tudta, hogy a magyar régizene nem érthető a népzene nélkül.
2009-ben kezdődött a közös utunk, és máig rácsodálkozunk egy-egy gyönyörű megoldásra. Meghallgat egy éneket, és közli, hogy milyen népi motívumot ismert fel, aztán mutat valamit, amire én egy barokk részlettel felelek. Szerencsésnek érzem magam, hogy a tanítványaimnak már a saját, nagyszámú tapasztalatom birtokában beszélhetek minderről.
– Nemrég Szerelmes daloskönyv címmel virágénekeket publikált. Ott is van átjárás a népzene irányába?
– Hogyne lenne: a dalok közül soknak egyértelműen népzenei alapja van, akár a szöveg, akár a dallam szintjén. És persze a 16–17. századi szövegekbe foglalt képek, motívumok rendszeresen visszaköszönnek a népdalokban.
– Az előzmények után talán nem túlzás azt állítani, hogy néhány éve még meglepte volna, ha valaki azt mondja, hogy Sebő Ferenccel fog a Müpa színpadán állni.
– Sebő Ferit mindig ámulva hallgattam: amikor közös turnén voltunk, csak úgy repült az idő az ő társaságában. De amit a meglepetésről mond, igaz; azzal egészíteném még ki, hogy óriási megtiszteltetés, hogy része lehettem a jubileumi koncertjének.
