Bródy Sándor életműve meghatározó a magyar dráma történetében. Az 1863. július 23-án született szerző alkotói világára leginkább Jókai dús cselekményszövetei és Zola naturalista vonásai gyakorolnak hatást. Pszichológiai szempontból darabjai rokonságot mutatnak a klasszikus orosz irodalom analitikus megközelítéseivel. Drámáinak fókusza: az éles társadalomkritika és az innováció egyre sürgetőbb szükségessége – utóbbit, egy transzgenerációs felvetés mentén elspirálozzuk dédunokájáig, Bródy Jánosig.
„Apák és fiúk”, feminizmus
Bródy Sándor színműveiben fontos hangsúlyt kap a nőtéma, valamint az életben boldogulni vágyó, „két tűz között vergődő” fiatal generáció hiteles, szociálisan érzékeny ábrázolása. Mindkét kérdéskör újszerűen, a hazai drámairodalomban addig szokatlan módon reprezentálódik történetei során.
A dada egy dominánsan társadalomkritikus atmoszférával szőtt női kiszolgáltatottság-történetként is értelmezhető. A medikus a régi, „krémsüteményes”, a 20. század felé már végérvényesen elidőtlenedett polgári hagyományok és a „modern függetlenedés” világa között ingázó ifjúságot mutatja be, cifra nyomorúsággal.
A tanítónő az imént említett két tendencia már egyfajta ötvözetének is tekinthető, amelyben jelen van mind a fiatalság heves, ambíciótól duzzadó, tiszta hivatástudata, mind a feminizmus elvét egészségesen és nem didaktikusan vagy harsányan képviselő szellemiség.
A tanítónő hősnője, noha kiszolgáltatott még feudális környezetének, már kész vele felvenni a harcot, a régi világot pedig már csak hírből ismeri, életvitele, gondolkodásmódja, megnyilvánulásainak csokra már egyértelműen az új világ, az új nemzedék indikátora.
A dada
Viktor, miután teherbe ejti Erzsébetet falun, kijelenti, hogy nem ismeri el a gyermeket, de anyagilag segíteni fogja, amint házasságra lép és elegendő büdzsé üti a markát a stafírung által. Arra ösztönzi a lányt, hogy gyermeküket adja gondozásba, ő maga pedig szegüljön dadának Budapestre. Erzsébet megfogadja a férfi tanácsát, és a fővárosba megy, egyenesen Viktor lakásába, akinek egyszerre van viszonya a ház úrnőjével és annak lányával. A dekadencia melegágyában, a teljesen eltorzult körülmények közt Erzsébet kishíján egy kíméletlen szexuális abúzus áldozatává válik a ház ura által, ha a ház úrnője közbe nem lép. Hamis vádakkal a maximálisan kiszolgáltatott dadát elbocsájtják, aminek következtében ő öngyilkosságba menekül…
Bródy egy morálisan teljesen eltorzult atmoszférát reprezentál színművében. A polgári lét látszólagos nyugalma és púderessége mögött meghúzódó devianciákra igyekszik rávilágítani, kíméletlen tükröt tart a századelős miliő látszat-pozitív „képeslap paradigmának”. A dada a kínos, a nem szívesen kibeszélt, ám annál szívesebben „csinált”, romlott viselkedési mechanizmusokra mutat rá, ítélkezések nélkül.
Az előadáshoz kapcsolódó fotók és érdekességek az Országos Színháztörténeti Múzeum virtuális kiállításán megtekinthetők ide kattintva.
A darab ősbemutatójára a korabeli haladó európai hullámokat adaptáló Vígszínházban kerül sor 1902-ben. Ezt követően, 1917-ben a Nemzeti Színház tűzi műsorra Hevesi Sándor rendezésében, valamint a rendkívül ígéretes fiatal, szinte pályakezdő Bajor Gizi főszereplésével. Bródy Sándor roppant elismerően nyilatkozik az újszerű színészi gesztusokkal építkező színésznőről a Színházi Élet interjújában.
„Bajor Giziben a jövő színésznőjét látom. Fiatal színésznőt, akiben ennyi átalakuló képesség van, talán nem is láttam. Nekem nagyon, nagyon tetszik a Dadában, és azt hiszem, hogy egy igen nagy jövőjű nő Bajor Gizi. (…) Valamennyi darabomnál jobban szeretem, közelebb áll a szívemhez A dada.” (Színházi Élet, 1917/ 41. 14.)
A drámából 1920-ban filmadaptáció is készült:
A medikus
János, a medikus egyetemi hallgató elszörnyed, amikor tudomást szerez róla, hogy édesapja miből és milyen feltételekkel fedezi tanulási költségeit. A patriarchális világkép, az „uram-bátyám”, az alá-fölé rendeltség szelíd stílusú görbe tükre A medikus.
A feudalizmus mikrovilága ez a mű, amelyben a letargikus hangnem helyett azonban – vattacukor buké nélkül! – egy kis napfény mindig beporzik a réseken. Gábor Miklós, Vass Éva és Pécsi Sándor jutalomjátéka volt a Madách Színházban 1959-ben.
„A szegény diákok cifranyomorúságát, a józsefvárosi diákszállások, albérleti tömegtanyák Párizsra emlékeztető, de teljes egészében a századeleji Pesten tenyésző különös flóráját, fűszeres levegőjét és izgatott hangulatát. (…) Konfliktusa Bródy egész életének, életművének alapvető gondja. Küzdelem a félfeudális és újkapitalista Magyarország ellen.” (Magyar Nemzet, 1959/ 91. 9.)
„Ez a színmű valahol Csehov, Gorkij mélységével, az orosz klasszikusok emberábrázoló erejével rokon. De ugyanakkor jellegzetesen pesti darab.” Ádám Ottó (Film Színház Muzsika, 1959/ 16. 4.)
Ádám Ottó rendezésében tévéfilm-adaptáció is készült a műből 1974-ben Tímár Béla, Paudits Béla, Schütz Ila, Andai Kati, Némethy Ferenc főszereplésével, amely itt nézhető meg.
A tanítónő
„Tóth Flóra sorsa a múltról, az egykori Magyarországról tart tükröt jelenünknek.” Kazimir Károly (Film Színház Muzsika, 1966/ 39. 14.)
„Bródy mert szakítani a népszínművek hagyományos, idilli parasztábrázolásaival. A hófehérre meszelt falak, a muskátli virágos ablakok falujának képe helyett a sárdagasztó valóságot idézte meg a színpadra. Száműzve a hamis romantikát, a falu urait a maguk mivoltában ábrázolta. Fennhéjazóan dölyfösek, könyörtelen primitívség határozza meg tetteiket. Szellemi tunyaság ül a módos portákon, az eszem-iszom mellett csupán a kártyalapok zizegnek. Ebbe a világba csöppen bele a kis tanítónő, Tóth Flóra. Tele hivatástudattal, a gyermekek iránti ragyogó szeretettel. Bródy Sándor nagyszerűen leplezi le az urakat, a szolgabírótól a káplánig. Sorra kerülnek le róluk az álerkölcsösség álarcai. Mindegyikük csupán a nőt látja Flórában, s igyekszik magának megkaparintani. Amikor pedig szerelmi ostromaik kudarcot vallanak, összefognak ellene.” (Népszava, 1966/ 214. 2.)
1966. szeptember 23-án Budapest hosszú idő után ismét Bródy-darabbal dobbant. A szerző legélesebb, legkarcosabb színművét, A tanítónőt tűzi műsorra a progresszióktól meg nem riadó, kísérletező és pazar alkotói gárdával operáló Thália Színház.
Polónyi Gyöngyi (Tanítónő), Latinovits Zoltán (Ifjú Nagy), Dajka Margit (Nagyasszony), Kozák András (Tanító), Peti Sándor (Kántor), Hacser Józsa (Kántorkisasszony), Kovács Károly (Főúr), Mécs Károly (Káplán), Temessy Hédi (Hray Ida), Buss Gyula (Szolgabíró) szereplésével a mű hatalmas sikert arat.
„Megejtő Tóth Flórát produkált Polónyi Gyöngyi. Tanítónője magával hozza a színpadra a krumpligőzös falusi otthonoknak és a főváros éppen csak megkóstolt szabadelvű diákéletének levegőjét, de ami a legjobban jellemzi, mégis csak az, hogy szerelemre vágyó magányos nő. (…)
Az előadás revelációja: Latinovits Zoltán. Megjelenésében, játékában egyaránt magával ragad. Már az első felvonásbeli durva-sértő bemutatkozása közben is finoman érzékelteti, hogy ebben az emberben több van, mint amit mutat, hogy mennyire figyelemre méltó, izgalmas egyéniség.” (Film Színház Muzsika, 1966/ 39. 10.)
„A címszerepet Polónyi Gyöngyi játsza, nyomatékos dicséretet követelő, felvilágosult bájjal. Vonzó, sugárzó az ő Flórája, nőies és szigorú szabadgondolkodó.” (Népszabadság, 1966/ 230. 7.)
„Polónyi érdekes, sugárzó színész. Flóra tisztaságának eredetiségének tolmácsa. Ereje és intellektusa viszont nem átütő.” (Magyar Nemzet, 1966/ 227. 11.)
Transzgenerációs spirál
Érdekes megfigyelni azt a hangnemet, amelyet Bródy János, Bródy Sándor dédunokája képvisel. Hasonló társadalmi innovációs szándék és forradalmi lendület akkumulálódik a hazai popkultúra úttörő zenei egyéniségénél, amely szellemiségben és energiájában mutathat analógiát a századeleji atmoszféra bizonyos szegmenseivel.
A dráma és a dalszöveg műfajának összehasonlítása veszélyes vállalkozás lehet, talán nem is érdemes, asszociációs szinten azonban fellelhetünk hasonlóságokat a két művész programjai között.
Ilyen például a forradalmi, újító szellemiség félelem nélküli csatornázása, az éles társadalomkritikai attitűd, a szociálisan érzékenyítő szándék, de az apai nemzedék ellen tanúsított domináns szembefordulás és az újgenerációs utak felderítése is, továbbá a patriarchális világkép meghaladása.
„Szép társaság, feszülten oldott a hangulat,
festett mosoly fedi a sápadt arcokat.
Régóta tart a maszkabál,
házmesterlegény a választott király.”
Bródy János: Maszkabál (részlet)
