Hetedik évadát kezdi meg a Zenélő Budapest július 1-jén. A programsorozat 13 kultikus budapesti szabadtéri helyszínen 350 ingyenes koncerttel várja a közönséget augusztus 29-ig. Az idei évad újdonságaként a Zenélő Budapest programjait heti rendszerességgel kíséri a Papageno blogján egy cikksorozat, amely a koncertek és zenei események helyszíneit és a zenéhez való kötődésüket mutatja be.
A Hegyvidéki Kulturális Szalon idén ünnepli a tizedik évét. Egy csapat tettre kész helyi civil és Menyhárt Éva, a Szalon vezetője 2011-ben nyitott meg egy kis, alig 80 négyzetméternyi, földszintes helyiséget a Böszörményi úton – és már az induláskor özönleni kezdtek a látogatók. Főként kerületiek, ami sokat elárul a Hegyvidéken élők kulturális-közösségi igényeiről: itt mindig nyüzsgés volt, jöttek-mentek a különféle klubok, előadások, táncórák és főként rendkívül igényes zenei programok előadói és hálás közönsége. Pillanatok alatt megtelt a naptár, az évi 1500 program alig fért el a Szalon „táncrendjében”.
2018-ban az Önkormányzat jóvoltából, annak szomszédságában, egy lebontott régi lakóház helyén végre megnyílt az új Szalon: saját épületben, 600 négyzetméteren, teraszos kávézóval és tetőterasszal, elegáns nagyteremmel. Az épülettel együtt egy kellemes tér is született, amit rögtön Városháza térként kezdtek emlegetni. Mintha a Szalon egyszerre megnyitotta volna a hivatalba járók játékos kedvét is, és ücsörgésre, ottmaradásra, csevegésre ösztönözné a kerületieket, akik az ügyintézés után nem siettnek haza, hanem még élvezik a tér kellemes nyüzsgését. A Szalonnal így az olasz városi terek hangulata költözött a Böszörményi útra.
Maga az épület is különleges, egy építészkritikus szerint ama nagyon kevés kortárs épületek közé tartozik, amit még a nyugdíjasok is szeretnek. A környezetbe illő megjelenése, világos, barátságos terei, és az az otthonosság, amivel a földszinti kávézó észrevétlenül átlép a tér életében, szinte azonnal megszokott hellyé varázsolta.
Egyszerre lett tér és klub, kávézó és piac, fesztiválhelyszín és sétálóutca, város a városban,
ami a Hegyvidék közösségének a közösségi kapcsolatok mellett nem kevés kulturális élményt is kínál. A kerületiek figyelemmel kísérték az építkezést, annyira, hogy az elegáns nagyterem az ő javaslatukra kapta Tamás Áron nevét.
Patinás szellemi műhely lett, ahol a zenének fontos szerepe van. Menyhárt Éva, aki a kezdetektől koordinálja a Szalon programjait, minőségi zenei előadókat hív meg, mert tudja, hogy a Hegyvidéken élő családok zenei műveltsége igényes, viszont sokszínű, a jazztől a komolyzenéig rengeteg irányzat, műfaj és előadó koncertezik itt.
A Zenélő Budapest nyári kiskoncertjei új színt vittek a Szalon egyébként is nívós zenei életébe.
A tavalyi és tavalyelőtti jazz és swing esték utolérhetetlen hangulatára az idén rádupláznak a koncertek: nyolc héten át minden csütörtök este a harmincas évek amerikai swing klubjainak hangulatát hozzák a Hegyvidékre. Szombat délelőttönként pedig interaktív térzenére hívják a gyerekeket, a bátrabbak pedig megszólalhatják azokat a közösségi hangszereket, amelyeket Götz Nándor, a programsorozat művészeti vezetője kifejezetten a fesztiválra tervezett. Játék a zenével? Miért ne?
A Zenélő Budapest programjait ide kattintva érhetők el.
A Hegyvidéki Kulturális Szalon programjai pedig ide kattintva tekinthetőek meg.