Budapest egyik legnevezetesebb pontján, a Hősök terén két méltóságteljes lépcsősor áll egymással szemben. Az egyik a Szépművészeti Múzeumhoz vezet, a másik a Műcsarnokhoz – a klasszikus és a kortárs képzőművészet két legjelentősebb bemutatóhelyéhez, melyeket a magyar történelmet megjelenítő tér kapcsol össze.
A Zenélő Budapest nyár végéig minden héten péntektől vasárnapig minikoncerteket visz a két múzeum bejárati oszlopcsarnokába, a két helyszínen felváltva: pénteken és vasárnap a Műcsarnok, szombaton a Szépművészeti Múzeum teraszán élvezhetjük a jazzre hangszerelt klasszikus melódiákat, vagy a Rossini, Csajkovszkij és Johann Strauss műveit előadó szaxofonkvartett félórás előadásait.
A művészet „két szomszéd vára” és közöttük a magyar történelem szoborba öntött képeskönyve, mint a Városliget sok más építménye, az államalapítás ezredik évfordulójához kapcsolódik. De 1896 végére, amikor a millenniumi ünnepségek lezárultak, még csak a Műcsarnok állt. A képzőművészeti nyilvánosság első számú helye volt, olyan kiállítóterem, amelyhez az osztrák és német Kunsthallék kínáltak mintát: önálló gyűjtemény nélküli, a mindenkori jelen szobrászatát és festészetét bemutató kiállítóhely.
A neve is a német kifejezés tükörfordításából született. Alapítója az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat volt, és eleinte, az 1870-es évek végétől az Andrássy úton a mai Képzőművészeti Egyetem épületében rendezték a kiállításokat, de másfél évtized alatt kinőtték a viszonylag szűkös teret, így szükség lett egy új, sokkal nagyobb és nagyszabásúbb csarnokra.
Eközben már folyt a készülődés a honfoglalás ezredik évfordulójának megünneplésére. Múló látványosságok mellett maradandó értékek egész sora készült el ekkor, mint például a Kossuth téri Kúria, az Iparművészeti Múzeum, a Szabadság híd (akkor még Ferenc József híd volt a neve). Majd az 1896-os millenniumi törvény rendelkezett a Szépművészeti Múzeum, több millenniumi emlékmű és országszerte több száz népfőiskola felállításáról. Sem azelőtt, sem később, soha ekkora összeget még nem fordítottak a költségvetésből művelődési célokra Magyarországon.
1896-ra tehát Schickedanz Albert tervei nyomán elkészült a háromhajós bazilikák térformáját követő, 4000 négyzetméteres, neoreneszánsz stílusú Műcsarnok, amelynek három párhuzamos kiállítótermét egy félköríves apszis zárja le. Bejárata előtt aranyozott korinthoszi oszlopfőkkel díszített előcsarnok fut végig, fölötte arany betűkkel olvashatjuk: „A magyar képzőművészetnek”.
A finom arányú épület és a gazdag, de nem hivalkodó díszítések – a tető alatt körbefutó domborműves fríz, a pirogránit díszek és az oszlopcsarnokot koronázó timpanon – komoly kihívást jelentettek volna a tér túlsó oldalára szánt Szépművészeti Múzeum építészének, ha az nem ugyanúgy Schickedanz lett volna. A Szépművészeti tervezésére kiírt pályázatot ugyan nem ő nyerte, de az egységes látvány, illetve a Műcsarnok tervezésében való jártassága miatt erre is őt kérték fel.
A leendő múzeum telkén ekkor még egy ablaktalan kis pavilon állt, benne egy síneken guruló állványzattal, ami mögött kifeszítették a magyarok bejövetelét ábrázoló Feszty-körképet. A millenniumi ünnepségek után azonban ezt egyre kevesebben látogatták, ezért a főváros beleegyezett a lebontásába, a körképet pedig a Városliget belső részébe helyezték át.
Éppen tíz évvel a Műcsarnok megnyitása után, 1906-ban átadták a Szépművészeti Múzeumot is. A homlokzatát ugyanúgy színes anyagokkal szerették volna díszíteni, mint a Műcsarnokét, de végül nem jutott rá pénz.
Az új múzeum küllemét sokan kifogásolták, főként a nemzeti jelleg hiánya miatt, de voltak, akik a díszes külső elmaradását nehezményezték.
Ma már nem így látjuk: a Szépművészeti, különösen a 2018-ban befejeződött nagy átalakítás óta, páratlan szépségű múzeum, aminek kiállítási termei egy-egy nagy művészettörténeti korszakot idéznek fel, és ma már a második világháborúban rommá lett, 70 évig raktárnak használt Román Csarnok is visszanyerte eredeti pompát.
Álljunk meg egy pillanatra a Hősök terén, a királyok, fejedelmek, honfoglaló vezérek szobrai előtt, és a múlt helyett a jelenre figyeljünk. A két gyönyörű, historikus épület között ámuló turisták, sétáló városlakók, gördeszkások és biciklizők, felvonulások és történelmi események, koncertek és lovasbemutatók gondoskodnak a változatosságról. A nyugodt nyári délelőttökön pedig a Zenélő Budapest koncertjeit hallgathatjuk a térre néző, árnyas oszlopcsarnokokban.
