A Werk Akadémia képzése idén bővült a hiánypótló ismereteket kínáló komolyzenei menedzser szakkal. A február 13-án elindult tízhetes képzés szakmai referensével, Meczner Verával, a Gradus Művészügynökség vezetőjével beszélgettünk.
– Hogyan kerültél a művészet menedzsment közelébe? Lehet példa a te utad a kurzus résztvevői számára?
– Én magam nem vagyok művész, az első diplomámat kereskedelmi-közgazdaságtanból szereztem, majd gyakornokként dolgoztam az Óbudai Társaskörben, később pedig négy évig voltam produkciós vezető az Armel Operafesztivál akkori keretei között. A menedzsment és a kulturális szféra érdekelt, Angliába mentem, hogy célirányos képzésen szerezzem meg a mester fokozatomat. A mostani cégemet már ennek a tudásnak a birtokában hoztam létre. Az alapvetésem az volt, hogy a közgazdaságtan egyik olyan területén sem szeretnék dolgozni, amely valamilyen módon multicéghez kapcsolódik.
– Bizonyos értelemben a kulturális és művész menedzsmentnek még nincsenek meg azok a kialakult formái, amik tőlünk nyugatabbra szinte maguktól értetődnek. Hogyan lehet ezen felülkerekedni?
– Ez valóban egy nehéz műfaj, még akkor is, ha nagyon sok mindenre lehet ezt mondani, és nem feltétlenül azért, mert még gyerekcipőben jár, de megvannak a keretei és a korlátai. Érdemes egyébként különválasztani a kulturális menedzsmentet a művész menedzsmenttől, hiszen az utóbbi csak egy szelete a nagy egésznek. A forrásaink egyik területen sem kimondottan megfelelőek, anyagi háttér nélkül pedig nincs az az ágazat, ami megállna a lábán. Ennek ellenére, ha azt mondanám, hogy nincs miből gazdálkodnunk, nem lennék igazságos, összemérve más területekkel viszont egészen látványos a különbség.
Marad a lelkesedés, a szerelem és a sok munka.
– A klasszikus zene új területként jelent meg idén a Werk Akadémia életében, de korábban is voltak már vezetőképző kurzusok. Mi a célotok?
– A szakemberek bevonása minden területen előremutató, mert segíti a fejlődést és a működését. Hogy szükség van a szaktudásra, szerintem alapvetés, hiszen célirányosabbak lesznek a munkafolyamatok mind operatív, mind pedig stratégiai szinten. Fontos, hogy olyan humánerőforrás álljon rendelkezésre, akik nem autodidakta módon képezték ki magukat a feladatra, hanem tudatosan erre a pályára készültek.
– Véleményed szerint mi az, amiben a képzés egyedülálló és valamilyen többletet kínál a hagyományos tanfolyamokhoz képest?
– A képzés attól lesz igazán értékes, hogy minden meghívott előadó gyakorló szakember, egytől egyig részesei a kulturális életnek, méghozzá vezető pozíciókban. Az elméleti ismeretek itt nem hiszem, hogy sokat lendítenének a dolgon, vannak egyes területek, amiknek megvannak a konkrét szabályozásai, de
biztos recepteket nem lehet adni, inkább csak felmutatni konkrét eseteket.
Lesznek intézménybejárások is, amik szintén a képzés gyakorlatorientáltságát erősítik, elő és pulzáló team-munkákba nyerhetnek betekintést a hallgatók.
– Milyen következtetéseket tudtok levonni a kurzus iránt érdeklődők összetételéből?
– Nem volt megjelölve a korosztály, így az első órák tapasztalatai alapján mondhatjuk, hogy a kurzus hallgatói a 20 és 50 év közötti érdeklődőkből kerülnek ki. Legtöbbjüknek már van valamilyen szakmai élete, előmenetele, olyat még nem tapasztaltam, hogy valaki érettségi után jelentkezett volna a képzésre.
A hallgatók egy része azzal a céllal érkezik, hogy maga mögött hagyjon egy multinacionális környezetet, de számottevő a pályaelhagyó zenészek jelenléte is, akinek van affinitása a zenéhez, de valamilyen más szemszögből szeretnék megközelíteni a szakmájukat.
Ha a pályaelhagyó zeneművészekről beszélünk, akkor azt mondhatjuk, hogy vagy azért vannak jelen, mert nem futották be a saját maguk által elképzelt művészi pályát és emiatt váltani akarnak, vagy pedig kialakult bennük az az érzés, hogy az új ismeretek által szeretnék még jobban előrevinni a saját szakmájukat, aminek egyébként mélyen ismerik a hibáit és a lehetőségeit is.
– Sikerként értékelitek a klasszikus zenei menedzser képzés elindulását?
– Ez az első ilyen kurzus ebben a szférában, emiatt a legnagyobb visszajelzés egyelőre az, hogy hetven érdeklődő volt, akik közül hatvanan el is jöttek felvételizni. A korábbi években a színházi menedzsment, illetve a könnyűzenei menedzsment képzések futottak, hogy ez a sorrend miért így alakult, nem tudom megmondani, de egy biztos, hogy az idei klasszikus zenei fókuszú
kurzust a hallgatói igényektől inspirálva indítottuk, amit a már említett nagy érdeklődés pozitívan vissza is igazolt.
– Van felvevőpiaca a végzett hallgatóknak?
– Az elhelyezkedésre nem lehet garanciát vállalni, de a hiány létezik, mert akik ma az adminisztratív oldalon dolgoznak azok sokszor nemhogy pályaelhagyó művészek, de gyakorló zenészek. Erre számos konkrét példát tudnék mondani.
Nem tartom szerencsésnek, ha a művészeti főtitkár mondjuk ott fuvolázik a zenekarban
napi kétszer három óra próbával, plusz esti koncertekkel. Ez adminisztratív problémákat vet fel, mert adott esetben nem lehet őt elérni. Én azt gondolom, hogy ez így nem egészséges, nem szabadna, hogy praktizáló művészekből épüljön ki az adminisztratív oldal. A másik, amiért azt gondolom, hogy ne praktizáló, illetve pályaelhagyó művészek legyenek ebben a szakmában, mert ők esetenként rossz szájízzel működnek és néha valamiféle pótmegoldásként tekintenek a menedzseri működésükre. Ezek a sokszor póthelyzetből dolgozó emberek pedig nem biztos, hogy ugyanazzal a hatékonysággal és lelkesedéssel tudják ellátni a feladataikat.
– Számos esetben előfordul, hogy egy hangszeres művész úgy lép előre a pályán, hogy karmesteri pálcát ragad, és egy együttes élére áll. Ez a képzés is egyfajta előrelépésként kellene, hogy funkcionáljon?
– Én ezt egy jó értelemben vett párhuzamos mellélépésnek nevezném. Azt szoktuk mondani, hogy aki beteszi a lábát a Zeneakadémiára az mind szólistának készül, aztán majd kiderül, hogy sikerül-e vagy sem. Nem szeretném, ha a mi szakmánkra úgy tekintenének, hogy ez egy pótmegoldás, úgy vélem, hogy ez egy nagyon jó, ahogy mondtam, mellélépés, vagyis
egy meglévő tudást egészítünk ki
egy másikkal, hogy új irányvonalakat fedezhessünk fel. Nagyon örülök az olyan visszajelzéseknek, mert van ilyen, amikor egy egyébként gyakorló zenész jegyzi meg, hogy nem is gondolta volna, hogy mi mindent lehet még tenni egy koncert sikeréért, hogy az annak rendje és módja szerint valósuljon meg. Mi csak az ilyen őszinte érdeklődésre tudunk építeni, arra nem, ha valaki úgy áll hozzá, hogy ő így már nem teljes értékű ember és valahol félresiklottak az elképzelései.
– Hogyan kell elképzelni a képzést? Az átfogó ismeretekbe beletartozik mondjuk a speciális jogi háttér elsajátítása?
– Nem biztos, hogy egy tízhetes képzésbe belefér a teljes jogszabályi háttér feldolgozása. Sok kapcsolódó területbe vezetjük be a hallgatókat, de alapvetően két dolgot lehet elkülöníteni, a kommunikációt és a produkciózást. Érdekes egyébként, hogy a művész menedzsment jelentős érdeklődésre tart számot, aminek egy része persze személyes indíttatású, mert például lett egy művész a családban és a családtagok meg akarják ismerni a területet.
– Milyen lehetőségek vannak a fejlődésre, ami kurzusokat illeti?
– Én a mostani minőségében összefogója vagyok a kurzusoknak, a színház területén oktatom a művész menedzsmentet, a klasszikus zenei kurzusra viszont inkább Bíró Csillát és Körner Tamást hívtam meg. Van érdeklődés, és egészen biztos vagyok benne, hogy
ki tudnám bővíteni ezt a képzést két, vagy akár négy szemeszteresre is,
de persze minden döntés az iskola kezében van. Nekünk annyi a dolguk, hogy a kurzus végén leüljünk és értékeljünk. Akkor látom a lehetőségét és persze értelmét a folytatásnak, ha az esetlegesen felmerülő gyerekbetegségeket ki tudjuk javítani.
