Papageno Radio
- hirdetés -
Blogok Budapesti Tavaszi Fesztivál Zenei hidakon Sanghajtól Bécsig

Zenei hidakon Sanghajtól Bécsig

Klasszikus vonósnégyesek és kínai dalfeldolgozások egyaránt szerepelnek a rendkívüli precizitásáról ismert Shanghai Quartet a Budapesti Tavaszi Fesztiválon hallható repertoárjában. A Zeneakadémia Nagytermében április 22-én koncertet adó virtuóz együttes páratlanul gazdag repertoárral rendelkezik, amiben a klasszikusoktól a Disney feldolgozásokig szinte bármi belefér. De mi köze az egyik művésznek Meryl Streep-hez és Madonnához?

A Sanghaji Zenei Konzervatórium növendékeiből 1983-ban alakult Shanghai Quartet több mint három évtizede számít a nemzetközi komolyzenei élet, ezen belül is az Egyesült Államok egyik kiemelkedő kamaraformációjának. Miután a megalakulását követő első évben a zenekar második helyet ért el Angliában a rangos Portsmouth-i Nemzetközi Kvartettversenyen, az együttes tagjai Amerikában folytatták tanulmányaikat.

Shanghai Quartet

A Shanghai Quartet 1989-től több mint egy évtizeden át volt a Richmondi Egyetem rezidens együttese, míg 2002 óta New Jersey-ben, a Montclair Állami Egyetem John J. Cali Zeneiskolájában tevékenykednek hasonló minőségben, ami a rendszeres koncertek mellett a képzésben való tevékeny részvétellel is jár. A Shanghai Quartet tajgai azonban továbbra is erősen kötődnek szülőföldjükhöz, és vendégprofesszorként rendszeresen átadják az általuk megszerzett tudást a Sanghaji és a Pekingi Konzervatórium diákjainak, valamint rezidensekként lépnek fel a Sanghaji Szimfonikus Zenekarral is.

Az együttes igen széles repertoárral rendelkezik, amelyen megtalálható a nyugati és a keleti zene, valamint a klasszikus és a kortárs zeneszerzők művei egyaránt. Olyan komponisták írtak darabokat a zenekar felkérésére, mint az amerikai David Del Tredici, a lengyel Krzysztof Penderecki, az ausztrál Carl Vine a kínai–amerikai Bright Sheng és Lei Liang vagy a dél-koreai Jeajoon Ryu, de a zenekar sok más ősbemutatóban is közreműködött már. Három évtizedes pályafutásuk során több mint harminc lemezt rögzítettek, többek közt Mozart, Brahms, Dvorák, Grieg és Mendelssohn műveit, Beethoven összes vonósnégyesét, valamint kortárs amerikai és kínai szerzők darabjait. A játékosság sem áll távol tőlük, a Disney felkérésére a Pinocchio és a Mary Poppins egy-egy betétdalát is áthangszerelték Haydn és Brahms stílusában.

A Budapesti Tavaszi Fesztiválra a Shanghai Quartet klasszikus programmal ékezik, ami egyben a keleti és a nyugati zenekultúra ötvözetének is tekinthető. Beethoven B-dúr vonósnégyese és Schubert A halál és a lányka néven is ismert, népszerű d-moll kvartettje mellett kínai dalokból készített feldolgozásokat is bemutat az együttes, amelyekből pályafutásuk egyik legnépszerűbb lemezfelvétele is született.

Shanghai Quartet

A Shanghai Quartet gerincét a Li testvérpár, Weigang és Honggang adja. Előbbi az alapítás óta a zenekar első hegedűse, aki szólistaként többek közt a Sanghaji Szimfonikus zenekar és a BBC Szimfonikus Zenekar koncertjein is közreműködött. Fivére, az eredetileg ugyancsak hegedűművész Honggang egy tagcserét követően 1994 óta brácsásként közreműködik a zenekarban, helyét Yi-Wen Jiang töltötte be, aki az ugyancsak rangos Garneri Quartettel folytatott közös munka után érkezett az együtteshez.

A Shanghai Quartet egyetlen nem kínai származású tagja

Nicholas Tzavaras New York-i születésű csellista, aki 2000-ben Ritchmondból került az együttesbe, korábban pedig Madonnával is turnézott közösen. A Harlemben nevelkedett művész zenész családból származik, édesanyja Roberta Guaspari hegedűművész és zenepedagógus, akinek elhivatott munkásságát a Meryl Streep főszereplésével készült A szív dallamai című film is megörökíti, és amiben Tzavaras is eljátszott egy kisebb szerepet.

A cikk angol nyelven a Budapest’s Finest kiadványában olvasható.

Promóció

- hirdetés -

Olvassa és hallgassa a Papagenót mobilon is!

- hirdetés -
X
X