Sas Péter fiatal zenei producer és kreatív rendező három éve foglalkozik komolyabban filmzeneszerzéssel és sound designnal. A Magnificat, valamint az Operaház Gyermekkarának szólistájaként komoly énekes karrier állt volna előtte, mégis a zeneszerzést választotta. A virtuális hangszerek mellett a mai kortárs zenéről is kérdeztük őt.

- hirdetés -

– Nem volt mindig egyértelmű, hogy zenei pályára lépsz. Hogyan kezdődött?

– Eleinte a zenei érdeklődésem biztosan nem volt tudatos, hiszen a 17. századig visszamenőleg nem találtam egyetlen muzsikust sem a családomban. (Nevet.) Az éneklés és a zeneelméleti tanulmányok töltötték ki az időmet, arra figyeltem fel, hogy pillanatok alatt meg tudom jegyezni a hallott zenei anyagot, amit saját magamnak vizualizáltam, persze még nem kottaszerűen.

A fiatal művész 2005-ben, 12 évesen énekelhetett főszerepet Rachel Portman A kis herceg című meseoperájában a Müpában.

– Eleinte kórusban énekeltél, ráadásul nagy sikerrel.

– Igen, fiú szoprán hangom volt és apró termetem, ezért szinte az összes szólószerepet megkaptam az Operaház produkcióiban. Sokat köszönhetek a gyermekkórus akkori vezetőjének, Gupcsó Gyöngyvérnek, hiszen rengeteg tapasztalatot szerezhettem. A sok pozitív élmény miatt meg is fordult a fejemben, hogy énekes legyek, de be kell vallanom őszintén, hogy a gyakorlást nem nekem találták ki.

Sas Péter

– Hogyan fordultál a zeneszerzés felé?

– Mindig is izgatott a lehetőség, hogy a hangjegyek sokaságából valami újat hozzak létre. A kórusban megtanultam kottából dolgozni, a komponálással kapcsolatban viszont úgy éreztem, hogy szabadságra van szükségem, amit az ötvonalas rendszer nem ad meg. Karvezetés szakon végeztem el a Bartók Konzit, majd a Zeneakadémiát, és megismertem az úgynevezett elektronikus zenét. Kölcsön is kértem egy szintetizátort, fogtam egy régi számítógépet, és letöltöttem egy zeneszerkesztő programot.

– Ezek szerint nem a hagyományos utat választottad. Hogyan kell elképzelni az alkotási folyamatot?

– Elsősorban meglévő hangzó anyagokkal dolgozom, a programban bizonyos paraméterek és sémák be vannak ugyan állítva, de nagyon fontos, hogy én adom a feladatokat a virtuális hangszereknek, vagyis ismernem kell az egyes instrumentumok tulajdonságait, a játékmódokat. Az a lenyűgöző a folyamatban, hogy az eredmény azonnal meg tud szólalni, ami persze később partitúrává alakítható.

„Vagyok annyira lokálpatrióta, hogy itthon akarjak muzsikálni”

– Véleményed szerint mi jellemző a kompozícióidra?

– Nem vagyok kibékülve az idegen, nyers és sokszor ötlettelen kortárs zenével. Nyitottnak érzem magam, talán Andrea Bocellit hallgattam először életemben, de ugyanúgy része a zenei ízlésemnek a Beatles is. A friss és eredeti művek létrehozását szeretem, a komplex hangzást, viszonylag egyszerű zenei alapokkal. A hangszerelés nem feltétlenül határozza meg a műfajt. Sok olyan kompozícióm van, amiben az alapot a szimfonikus hangzás jelenti, amihez társul mondjuk a szintetizátor hangja, és bár a fülünk úgy érzékeli, mintha könnyűzenét hallana, a művek szerkesztettségére mégis a bonyolult akkordmenetek a jellemzőek.

– Hol találkozhatunk az alkotásaiddal?

– Feltöltöm a műveimet különböző internetes megosztókra, és nagy meglepetésemre rengeteg követőre találtam, többször kerültem már különböző játszási listák élére is. Nem igazán tudtam, hogy miként működik az ún. „zeneipar”, de több megkeresést is kaptam, hogy szívesen felhasználnák a zenémet különböző videókhoz, reklámokhoz, filmalkotásokhoz. Én ezt sikerként éltem meg, hiszen korábban például csak diplomafilmekhez készítettem zenei anyagot.

– Sokrétű munkát végzel, s emiatt talán felmerülhet a kérdés, hogy alkotóművészetről beszélünk-e még az elektronikus zene kapcsán?

– Ezeket a részleteket nagyon nehéz elválasztani, hiszen én nemcsak megírom a zenét, hanem szerkesztem is, elvégzem a sound designt, illetve egy bizonyos pontig hangmérnök is vagyok. Soha nem bízom magam teljesen a számítógépre, hiszen a legfontosabb, hogy azt tartsam szem előtt, hogy az emberi fül hogyan érzékeli majd a zenét.

Az alkotás folyamatát, az egyediség igényét nem lehet megspórolni.

– Egy zenei felvétel kapcsán sokszor szembekerül egymással az élő előadás és a steril stúdiófelvétel közötti különbség. Lehet igazságot tenni?

– Az ember szereti, ha valami nem tökéletes, ezért – bár ez egy valós probléma – a kreativitás talán megoldást jelenthet. Nem feltétlenül kell az eredménynek robotikusnak lennie, nem beszélve arról, hogy az előre egy hangszeres által rögzített hangokat használhatjuk úgy, hogy bár megvalósítható a hangzás, de az életben csak a legprofibb játékosok tudják eljátszani.

– Hogyan látod a jövődet?

Fejlődni mindig lehet. Fokozatosan kell építkeznem ahhoz, hogy minél többen találjanak rá a műveimre. Ez egy viszonylag zárt közösség, mégis azt tapasztalom, hogy nem elég egyedinek lenni, hanem szükség van a kapcsolatteremtésre az egyéb társműfajokkal.

Sas Péter műveinek hallgatottsága a különböző zenemegosztókon eléri a napi ezret, idáig pedig már több millióan voltak kíváncsiak az alkotásaira. Követőinek tábora szintén többezres.