Zenei hagyományok és szilveszteri tűzgyújtás

A Római Birodalomban az időszámításunk előtti harmadik évszázadban még márciusban kezdődött az év. A Julius Caesar-féle naptárreform után aztán véglegesen január 1-je vált évkezdő nappá. A Kalendae Januariae, azaz január elseje mint az év kezdő napja később igen nagy jelentőségre tett szert, elsősorban mint a születő új nap ünnepe.

Ovidius is említ néhány jellemző mozzanatot: jókívánságok hangzottak el, a házakat zöld ágakkal díszítették, ajándékokat küldtek egymásnak és jósoltak is a következő évre. A következő évszázadokra már egyre nagyobb ünnepségeket rendeztek ebből az alkalomból, mely során a gazdagok és szegények is egyaránt igyekeztek jobban étkezni, mint más napokon, senki sem feküdt le az éjjel, lármázva, tánc és tréfák közepette vonultak végig a városon.

2000 év után lett újra római polgár az ókor egyik legnagyobb költője

Az újkor évszázadaiból is igen sok, a mai napig élő szokásra, hiedelmekre találhatunk, melyek a karácsonyt követő napokban kulcsfontosságú jeleket adnak a következő év alakulásáról.

Szilveszteri tűzgyújtás. Kalotszentkirály 1997. Kása Béla fotója

December 26-a István napja. A magyar nyelvterületen a leggyakoribb keresztnevek közé tartozott az István. A rokonok, szomszédok, ismerősök énekkel, verssel köszöntötték fel az István nevűeket; ezt a szokást “istvánozásnak” is nevezték. Elsősorban az erdélyi magyarságnál máig élő szokás, de az István köszöntőket a megfelelő nevekkel behelyettesítve más névnapokon is énekelték, valamint hangszeres zene is megőrizte e köszöntő dallamanyagát.

Új Pátria – Kalotaszegi népzene – Váralmási Pici Aladár és bandája. István napi köszöntők Felszegről.

December 27-én, János napjához a borszentelés szokása kapcsolódott, mely a borvidékeken máig élhet. A szentelt bornak is – mint minden egyéb szentelménynek – mágikus erőt tulajdonítottak. Beteg embert és állatot gyógyítottak vele, de öntöttek a boroshordókba is, hogy ne romoljon el az új bor.

A gyergyócsomafalvi férfiak az Utolsó Óra 1998-as, Budapesten megrendezett gyűjtésén így énekelték a János napi köszöntőt:

Dicső Szent Jánosnak ünnepét szenteljük,
Mai szent énekét vígan énekeljük,
Kit a Krisztus Jézus annyira szeretett,
Azt mi is tiszteljük.

Szent Jánost a Krisztus annyira szerette,
Hogy a végvacsorán melléje ültette,
És fejét mellére, áldott szent testére,
Tenni megengedte.

Szent Jánost hát mi is, mindnyájan kövessük,

Édes Istenünket szívünkből szeressük,
Tőle hogy nyerhessünk mennybe boldogságot,
Örök valóságot.

János-köszöntő az Új Pátria Széki népzene lemezéről:

A szilveszteri szokásokban különösen fontos szerepe van a zajkeltésnek mint gonoszűző zajcsapásnak, melynek elnevezései a kongózás, csergetés, pergőzés, gulyafordítás. Szilveszter éjjelén gombócfőzéssel, ólomöntéssel tudakozódtak a lányok jövendőbelijük neve és foglalkozása felől, a szilveszteri időjárásjóslás pedig az aznapi időből történt. A szilvesztert alkalmas időnek tartották a haláljóslásra is.

Pávai István 1993-as lujzikalagori gyűjtéséből megismerhetjük a moldvai óévbúcsúztató szokás, az urálás hagyományát is:

A moldvai hejgetés vagy urálás a legények óévbúcsúztató, köszöntő, bőségvarázsló, adománykérő szokása. A hégető vagy uráló a szöveget mondja és a “bikát” szólaltatja meg. A bika egy zajkeltő eszköz, mely fadézsából készült és melynek száját vékony báránybőrrel kötötték le. A közepére egy lyukat fúrtak és azon át vezettek ki egy lószőrköteget. A hangszert a lába között tartja a földön az uráló és megnedvesített kezét húzogatja a lószőrön, amely dörmögő, bikát utánzó hangot ad. A csoporthoz tartozhat a medvealakoskodó és a gazdája természetesen cigánynak öltözve, vőlegény, menyasszony, ostorosok. Társulhatnak hozzájuk még zenészek is, például dobos, furulyás…

Moldvai csángók hejgetése

Ahogy az óévet elbúcsúztatjuk, az újrakezdés és a megújulás könnyebbségével indulhatunk el az év első napjaiban. Reméljük, hogy az elmúlt rossz és jó élmények erősítenek és bölcsebbé tesznek bennünket, a jelent jobban becsüljük általuk, a jövőre derűsebben készülünk minden nehézség és fáradtság dacára. A zenét pedig mint a kultúránkat és egyéniségünket meghatározó varázslatos jelenséget mindenhová képesek leszünk magunkkal vinni!