Bár A rajnai sellők című művet sosem játszották még Magyarországon, a 2018. február 24-i premieren felcsendülnek ismert dallamok, például a Barcarolle-téma is. Ezeket ugyanis saját korábbi alkotásából emelte át a Hoffmann meséibe Offenbach, akinek méltatlanul elfeledett első operája Anger Ferenc rendezésében debütál az Erkel Színházban.
Offenbachot sokan egyoperás zeneszerzőként tartják számon, holott ez nem fedi a valóságot
– hangsúlyozza Anger Ferenc. A mester már 1864-ben, tizenhat évvel a Hoffmann meséi előtt megírta A rajnai sellőket, amelyet Bécsben mutattak be – majd néhány előadás után le is vettek műsorról, és ezt követően jószerével feledésbe merült. „Pedig ez egy rettentően izgalmas, egész estés, romantikus nagyopera, végigkomponált zenei anyaggal. Azt gondolom, remekmű” – mondja az Opera művészeti igazgatója.
A cikk eredetileg az Opera
Magazinban jelent meg.
Noha Wagner nem szívelte Offenbachot, sok szálon kapcsolódtak egymáshoz. Érdekes módon éppen Wagnernek köszönhető, hogy ez a ritkán játszott mű színpadra kerül az Operában. „Az egész évadunkat wagneri tematikára fűztük fel. A rajnai sellőket a Trisztán és Izolda előadása helyett mutatták be 1864-ben – világítja meg az összefüggést Anger Ferenc. – Többek közt a bemutató révén létrejött kapocs és A Rajna kincsére való rímelés miatt merült fel bennünk, hogy ezt az operát színpadra állítsuk. Rendkívül érdekfeszítő és szofisztikált a szüzséje: ez egy mélyen átgondolt történet, intenzíven átitatva egyetemes értelemben vett politikával.”
„A szövegkönyv két párhuzamosan futó szerelmi történet szimbolikussá emelésével dolgozik, ezek ágyazódnak egy, a zenén keresztül vizualizált háborús életképbe
– árulja el a rendező. – A darab nagyon explicit ellentétpárokat rajzol ki: egyrészt adott a háború és a béke ellentéte, a kínszenvedés és az abból való már-már hisztérikus elvágyódás, miközben szerelmi vonzalmak és konfliktusok is jelen vannak. Fontos cselekményszál, hogy a rajnai sellők, illetve tündérek révén a transzcendens világ is megjelenik, amely összeütközik a profán világgal és a háborúskodás borzalmaiból valamilyen módon kiszakítja a két szerelmespárt.”
A szövegkörnyezet alapvetően nem szorítja be az alkotókat egy meghatározott korba, ezért a hadiállapot szimbolikus megrajzolására tesznek kísérletet. Emellett azt a kettősséget is szeretnék megőrizni, hogy a halálba csábító rajnai sellők a viszályból elvágyódók megmentőiként, de akár az ellenségeskedés negatív előjelű, természetfölötti megtestesítőiként is felfoghatók. Ezt szolgálja majd a színpadkép központi eleme, egy semmiben lebegő híd is, amely egyszerre fejez ki vágyott egységet, képvisel stratégiai pontot, és testesít meg átkelési lehetőséget két part, két ellenséges tábor és két szembenálló világ között – miközben
eldönthetetlen, hogy elválaszt vagy összeköt, illetve hogy épül vagy félig lerombolva áll-e.
„Szendrényi Éva díszlettervező vizuális megközelítésén keresztül próbálunk egy meseszerű, földtől elrugaszkodott teret kialakítani, amelyben meg tudnak jelenni azok a női kar által megszemélyesített földöntúli erők, amelyek ellenpontozzák a híd szerkezetének masszivitását és durva, fizikai jelenvalóságát. Ehhez járulnak Zöldy Z Gergely se térhez, se időhöz nem köthető, a boldog békeidők és a boldogtalan háborús korszakok ellentétét elvágólag, majdhogynem fekete-fehér alapon megjelenítő, sztereotípiákat segítségül hívó, konkrét asszociációkat keltő jelmezei” – mondja Anger Ferenc, aki a több mint három és fél órás írott zenei anyag színpadra adaptálásán Kesselyák Gergely karmesterrel, Orbán Eszter dramaturggal és Venekei Marianna koreográfussal dolgozik együtt.
Tekintve, hogy pillanatnyilag a világon sehol máshol nincs műsoron a darab, betegség esetén vendégművészeket sem lehetne hívni az egyes szerepekre. Így az operát két szereposztásban próbálják, és Szegedi Csaba/Haja Zsolt, László Boldizsár/Boncsér Gergely, Kovács István/Gábor Géza, Ulbrich Andrea/Németh Judit és Rácz Rita/Keszei Bori előadásában is hallhatja a magyar közönség.