Charles Spencer oxfordi egyetemi tanár kutatásai szerint a hangok is fűszerezik az ételeket. Az új tudomány neve: multisense. A harmonikus zene az édes ízt emeli ki, a disszonáns a savanyút, a tengerzúgás a halak ízét. Sokak szerint a magyar konyhához a cigányzene illik a legjobban. Mellette jobb a pörkölt íze, jobb mellette sütni-főzni – úgy tartják.
Spencer állítja, hogy a francia ételek népszerűbbek harmonikakísérettel, Puccini zenéje a tésztákhoz illik. A zenei élmény megváltoztatja az ízeket – ezt nem próbáltuk ki, mert a hangversenyeken általában nem illik enni. Az ízélményt befolyásolja az összes érzékszerv. Hasonlóan más körülményekhez, a zene is képes fokozni az ízeket. A klasszikus muzsika – állítólag bort kíván. Minél jobban tetszik a zene, annál jobban ízlik az étel vagy az ital.
Kölcsönhatásban van a hallás, a szaglás, a szín- és az ízérzés. Bizonyos zenétől érezhetjük az ételt sósabbnak, édesebbnek, kellemesebbnek vagy kellemetlenebbnek.
Hildegard von Bingen (1098-1179), magyarul bingeni Szent Hildegárd német bencés szerzetesnő. Első volt a zeneszerzők és tudósok között. Kisgyermekkorától kezdődő látomásait zenei formákba öntötte. Hamar hírnevet szerzett egyházi (gregorián) dallamaival és oratóriumával. Írt költeményeket, himnuszokat, de természettudományos megfigyelései és a gyógynövények alkalmazásai révén is híre kelt. Papok és püspökök zarándokoltak el hozzá a tanácsaiért.
„Az ember a kozmosz képmása”
– mondta, ezért hasznos a zöld házi patika. Több műve jelent meg (már manapság magyarul is) a kolostori gyógyításról. Egészséges reggelihez ajánlotta az energiadús, könnyen emészthető tönkölybúzát mézzel, almával és mazsolával. Ebédre együnk zöldséglevest. A druidák tapasztalatait építette be salaktalanítási és sebgyógyítási módszereibe. Házi patikájában gyógyteák, cseppek és kenőcsök – mintegy 150-féle saját recept szerepelt. A tudomány ma sem múlta felül tanításait. A legjelentősebb felismerése az volt, hogy a testet és a lelket egységben kell egészségben tartani. Helytelen a sok tojás, a só és az édesség fogyasztása. 1147-től III. Jenő pápa elismerte a tudományát, majd halála után szentté avatta az apátnőt.
Az internetes keresésben sok hamis adattal találkozhatunk a zenészek étkezési
szokásait illetően, vagy pedig egyszerűen választ sem kapunk a kérdésünkre. Itt
a legjobb tudásunk szerint igyekszünk valamelyest biztosra törekedni. A legrégebbi magyarországi gasztronómiai feljegyzések Mátyás király korából valók, különös tekintettel a nápolyi Beatrix királyné által hozott fűszerekre, dél-olasz szokásokra és a reneszánsz kultúrára. De hogy udvari muzsikusai mit ettek-ittak, azt nem tudjuk. Elég valószínű, hogy a zenészeiket is megbecsülték.
A következő feljegyzés magától Tinódi Lantos Sebestyéntől (cca. 1510-1556) származik. Vándorénekes-haditudósítóként lantkísérettel adott hírt mindenféle eseményekről. Történt egyszer, hogy Nyírbátor ősi (15. századi) várában tartózkodott, ahol figyelte Martinuzzi és I. Ferdinánd tárgyalásait. Úgy látszik, nem vendégelték meg tisztességesen, még bort sem kapott, miközben az uraságok dőzsöltek, ezért mérgében 60 strófás dalban gúnyolta ki a „részögös” főurakat.
Az Eszterházy-rostélyost is megemlítjük, bár fogalmunk sincs, melyik családtag nevéhez fűződik. Kitalálója lehetett akár Esterházy Pál Antal (1635-1713) nádor, az udvari zenekar alapítója, Joseph Haydn gazdája, a Harmonia Caelestis szerzője, de akár Miklós herceg is. A róluk nevet kapott étel marha hátszínből készülhetett rostélyon átsütve. A hús mellé zöldségeket pároltak, és együtt tálalták. Az 1950-es években a találékony vendéglősök átkeresztelték Puskin-rostélyosra, az egyszerűbb szakácsok pedig a rizses húst mondták így. A rizses hús történetéhez tartozik, hogy eleinte bácskai volt a mellékneve, később változtatták szerb rizses hússá. Amennyiben bélszínből készítették, ráaggatták a Chateaubriand, Rossini, Stroganoff vagy Wellington nevet. (Tiszta szerencse, hogy nem a tüzes trónon megégetett Dózsa Györgyről nevezték el!)
https://youtu.be/KO3PqmrSn2U
Egy másik kiváló étel, azaz édesség az Esterházy-torta. A fáma szerint a 19. században galántai Esterházy Pál Antal szolgálatában működött a híres cukrász, a bécsi Franz Sacher. Akkora siker lett a vékony diós tortalapokból álló, vaníliakrémmel
töltött sütemény, hogy változatait a monarchia minden szegletében készítették. Csupán az maradt közös bennük, hogy csokoládés tetejére az ún. Esterházy-minta kerül. A bécsi Sachernél, a Demelnél és a legtöbb hazai cukrászdában ma is kapható finomság.
A szerző szakácsnő és zenei újságíró