Egy keleti legenda újjáéledése

Alekszandr Puskin

Március 16-tól ismét egy legendás darabot mutat be a Magyar Nemzeti Balett. A bahcsiszeráji szökőkútra nézők generációi emlékezhetnek, hiszen a mű 1952 óta kisebb-nagyobb megszakításokkal szerepelt a társulat repertoárján. Ezúttal azonban nem egyszerű felújításról beszélhetünk. Az új kiállítás, a hangulatában és stílusában változatlan, ám fölfrissített díszletek és jelmezek, valamint a tény, hogy a koreográfiában szigorúan visszatérnek az eredetihez, ahhoz, amit Rosztyiszlav Zaharov megálmodott, valódi premierré és különleges alkalommá teszik az előadást.

A cikk eredetileg az Opera
Magazinban
 jelent meg.

1934-ben még Leningrádnak hívták a várost és Kirovnak az operaházat, ahol kollektív munkával a műfaji megnevezés szerint „koreografus költemény négy felvonásban” megszületett. Nyikolaj Volkov librettista vette Puskin 15. századi valós események ihlette költeményét, amely megtetszett Borisz Vlagyimirovics Aszafjev zeneszerzőnek, a komponista pedig a fiatal koreográfust, Rosztyiszlav Zaharovot választotta harmadikként a csapatba. A többi, szokták mondani, történelem. A nevek visszaváltoztak Szentpétervárrá és Mariinszkijjé, A bahcsiszeráji szökőkút meséje azonban ma is megérint, a balettdráma most is elkápráztat bennünket. Nem véletlenül:

a korszak egyik csúcsteljesítménye mind dramaturgiailag, mind technikailag.

A férfi főhős, Girej tatár kán a kiapadhatatlan Könnyek kútja előtt búslakodik. Vad szerelemre lobbant az épp esküvőjére készülő Maria iránt, akit elrabolt és háremébe hurcolt, és ezt Zaréma, a kán első felesége természetesen nem nézi jó szemmel. A tragédia elkerülhetetlen… A kút azt hirdeti, hogy a szerelem képes győzni a szörnyűségeken, a történet pedig azt, hogy a szerelem képes az elvadult lelkeket is megtisztítani.

Egy balettzenének készült világsláger

A bahcsiszeráji szökőkútnak jelentős hagyománya van a magyar balettszínpadon, 2018-as bemutatója viszont egyáltalán nem egy múzeumi darab leporolása lesz. A műhelyekben Fülöp Zoltán eredeti díszlet- és Márk Tivadar eredeti jelmezterveit követik, a látvány új anyagokból, friss színekkel, a korszerű színpadtechnikára építve kerül a nézők elé.

„A varázslatot nem akarjuk elvenni, de tudomásul kell venni, hogy ma mások az igények, ezeknek viszont szeretnénk megfelelni”

– mondja Solymosi Tamás, a Magyar Nemzeti Balett igazgatója. A történet sem változik, ám a koreográfiai anyagot hiteles tolmácsolásban látja a közönség. „Ez egy emblematikus koreográfia – hangsúlyozza Solymosi Tamás –, és az együttesben megvannak azok a művészek, akik minden tekintetben kvalitásosak egy ilyen nehézségű darab színreviteléhez.” Az előadókat komoly feladat elé állítja, hiszen a főhősök jelleme rendkívül plasztikus, a líraian expresszív táncok pedig nagy odafigyelést igényelnek. Amellett, hogy komoly színészi játékot is kíván A bahcsiszeráji szökőkút, a hiteles történeti és társadalmi közegben, a realista, valósághű jelenetekben a klasszikus balett nyelve mellett „beszélni” kell a történelmi, a karakter- és a néptáncok nyelvét is.

Puskin krími története újra az Erkel színpadán

A Magyar Nemzeti Balett tagjainak ez a komplex követelményrendszer egyébként nem újdonság, mert hazai koreográfusok, különösen Seregi László munkásságára erősen hatott, ám azért, hogy a balettművészek autentikusan adják elő a Zaharov-kompozíciót,

a betanító balettmester, Daria Pavlenko, egyenesen a forrástól érkezik.

Döntését a balettigazgató így indokolja: „Daria maga is táncolta, később a darab specialistája lett, művészként végigélte a mű teljes életciklusát, és az utolsó sasszéig ismeri az eredetit. Sok évtizedig szerepelt a balett az Opera repertoárján, és ezalatt így-úgy változott a koreográfia. A jelenlegi művészek azonban annyira fiatalok, hogy számukra ez új betanulás, túlnyomó többségüknek nem rossz beidegződéseket kell felülírni. Ahogyan a Don Quijote-nál, úgy itt is törekedtem arra, hogy ne egy hibrid verziót mutassunk be, hanem szigorúan kövessük az eredeti koreográfia előírásait, mert a szépség az eredetiségben rejlik.”