Nagyszabású Liszt-oratórium és kópiahangszereken megszólaló Mozart-műsor, „amerikai opera” Bernsteintől és dramma per musica Hassétól; versenyművek és kamarakompozíciók, egy legendás karmester és virtuóz sztárzongoristák (mindjárt három is!), világklasszis kürtös, klarinétos és hegedűs: nem könnyű választania annak, aki a Budapesti Tavaszi Fesztivál programjait böngészi.
A Budapesti tavaszi Fesztivál különleges figyelmet szentel Liszt Ferenc életművének. Tavaly a kiegyezés 150. évfordulóján a Koronázási mise szólalt meg, most egy másik grandiózus remekmű, a Szent Erzsébet legendája kerül sorra. Liszt gondolkodásmódjának fontos jellegzetessége volt, hogy gyakran inspirálták a társművészet alkotásai. Ez ebben az esetben is így történt: a komponista Wartburg várában látta Moritz von Schwind freskósorozatát Árpád-házi Szent Erzsébetről, és
ezt követően kezdett foglalkozni egy nagyszabású zenemű tervével.
A társművészeti inspirációhoz még két, a zeneszerzőre szintén jellemző mozzanat csatlakozik: az egyik a vallásos tematika, amely a mélyen hívő Liszt műveiben lépten-nyomon felbukkan, a másik a magyar történelem, amely szintén sokszor kínált nyersanyagot Liszt számára. Az együtt érvényesülő három tulajdonság a zeneszerző rendkívül jellemző alkotásává avatja a sok operai vonást tartalmazó Szent Erzsébet-legendát, Liszt egyik fő művét. Terjedelme és előadásának nehézségei miatt ez az 1865-ben bemutatott oratórium mindmáig ritkán hangzik fel, ezért minden megszólalása ünnep. A mostani ténylegesen is az lesz, hiszen a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és a Nemzeti Énekkar koncertjén, Hamar Zsolt vezényletével a fesztivál nyitóestjén hallhatjuk az alkotást.
Mindig izgalmasak azok a hangversenyek, amelyeken eltérő világokból érkező, különböző kultúrájú művészek hoznak létre közös produkciókat. Ilyen eseménynek ígérkezik az a koncert, amelyen — jelképesen szólva — Közép-Ázsia és Dél-Amerika találkozik Európával. Yefim Bronfman (1958) az üzbegisztáni Taskentben született, ott töltötte gyermekkorát, hogy onnan először tizenöt évesen Izraelbe emigráljon, majd 1989-ben az Amerikai Egyesült Államok polgára legyen. A világhírű zongoraművész, akit rendkívüli virtuozitásáért és állóképességéért egyaránt csodálnak, a Müpában immár örvendetes rendszerességgel fellépő Bécsi Filharmonikusokkal érkezik — ők persze, mint mindig,
most is a császárváros patinás zenei hagyományait hozzák magukkal.
Andrés Orozco Estrada (1977) pedig gyermekkorában Medellínben, Kolumbia második legnagyobb városában kezdett ismerkedni a hegedűjáték rejtelmeivel, hogy azután húszévesen Bécsben folytassa tanulmányait — immár reménybeli karmesterként. Ausztrián kívül jelenleg elsősorban a Houstoni Szimfonikusok, a Londoni Filharmonikusok és a Frankfurti Rádió Szimfonikus Zenekara élén hallható. Bronfmant közismerten erős szálak kötik a 20. századi repertoárhoz, ezért is tűnik testhezállónak, hogy Beethoven III. (c-moll) zongoraversenye mellett ezen az estén Bartók II. zongoraversenyét is megszólaltatja. A karmester és a zenekar közös önálló produkciójaként a második részt sziporkázó zenei tűzijáték tölti ki: Stravinsky Petruskája.
Idén ünnepeljük Leonard Bernstein születésének századik évfordulóját. Páratlan lehetőség a budapesti közönség számára, hogy a februári Bernstein-maratonon színre kerülő Trouble in Tahiti (Zűrzavar Tahitin) után bő két hónappal, a Budapesti Tavaszi Fesztiválon, szintén a Müpa falai között látható és hallható lesz az A Quiet Place (Egy békés hely). A második mű (1983), Bernstein utolsó zenés színpadi alkotása ugyanis a több mint harminc évvel korábban keletkezett első (1951) párdarabja. Bernsteinnek egyedülálló ötlete támadt: úgy döntött, megírja saját műve folytatását: elénk tárva, hogyan alakul évtizedekkel később a Trouble in Tahiti cselekménye idején még fiatal férj és feleség, Sam és Dinah sorsa.
Bernstein: „Nagyon szeretem a zenét, de az embereket még jobban szeretem”
Az első opera a konszolidált kertvárosi élet felszíne alatt megmutatja a házaspár kapcsolatának válságát. A másodikban az autóbaleset áldozatává vált asszony temetésén találkozik az idősödő Sam immár felnőtt gyerekeivel, valamint néhány mellékszereplővel. Egy kritika szerint
mindaz, ami a korábbi operában még szatirikus, dallamos, jazz hatásokat felmutató, most lélektani szempontból sokkal mélyebb, s ugyanakkor nyersebb benyomást kelt.
Tanúi lehetünk annak, „ahogyan a szereplők a család egy szeretett tagjának halála után küzdelmesen próbálnak kapcsolatot teremteni egymással, megbocsátani, elfogadni egymást”. Keresik és kétségbeesetten próbálják a jelenben újrateremteni a hajdani intimitás pillanatait. Az A Quiet Place érdekessége, hogy Bernstein flashback-szerűen idézi fel benne a Trouble in Tahiti részleteit. A produkciót az innovatív szellemű Neue Oper Wien társulata jegyzi — ők ismertették meg a magyar közönséggel 2014 januárjában Eötvös Péter Paradise reloaded (Lilith) című operáját.
A nyolcvannégy éves Sir Roger Norrington a nemzetközi karmestertársadalom nagy öregjei közül való — a legszínesebb egyéniségek egyike. A historikus előadópraxis fontos képviselőjeként vált híressé évtizedekkel ezelőtt, utóbb azonban megtapasztalhattuk, hogy érdeklődése a barokk és a klasszikus repertoárnál sokkal szélesebb körben készteti kalandozásra, eljuttatva egészen Mahlerig, akinek zenéjét Budapesten is felfedező szellemben vezényelte. De nemcsak a repertoár területén nyitott és rugalmas, hanem az előadó-apparátus megválasztásakor is: így kerülhetett a modern hangszereken játszó Camerata Salzburg vagy a stuttgarti Rádiózenekar élére, ahol sok évet töltött. A tavaszi Fesztiválra ezúttal régi hangszeres gárdával érkezik, mégpedig a világ egyik legjobbjával: a Felvilágosodás Korának Zenekara az alapítása, 1986 óta eltelt évtizedekben az egyik legizgalmasabb régizenei együttessé fejlődött, s ebben döntő szerepet játszott függetlensége.
Náluk nincs zeneigazgató, inkább felkérnek néhány karmestert, akik „principal artist”-ként felváltva dolgoznak a zenekarral, így őrizve meg az együttes szellemi frissességét. Mostanában Simon Rattle, Vladimir Jurowski, Fischer Iván, John Butt és Mark Elder a kiválasztottak. Norrington és William Christie az „emeritus conductor” tisztjét töltik be. A Budapesti Tavaszi Fesztiválon hallható Mozart-est a szimfóniák mellett egy kürtversenyt is kínál: ezt a zenekar egyik kiválósága, Roger Montgomery játssza. Április 9-én közvetlen kommunikációra számíthatunk: Norrington szívesen beszél a hangversenyeken, örül, ha a közönség a tételek között is tapsol — sőt azt se bánja, ha a zene humorát megértve a hallgatóság olykor hangosan felnevet.
Csak a legnagyobb művészek képesek arra, hogy produkcióikban összeegyeztessék a felfedező szellem élénkségét és a gondolkodásmód komolyságát. Martha Argerich ilyen. Ő már a kezdet kezdetén sem volt csupán mechanikusan játszó virtuóz, akit kizárólag a bravúr és az ujjak mozgásának sebessége érdekel. Persze birtokában volt mindeme tudásnak, képzelőereje azonban képessé tette arra, hogy a zongorahangzás különleges minőségét hozza létre.
Mindezt nagy honfitársa és gyerekkori barátja, Daniel Barenboim nyilatkozta az idén hetvenhét esztendős argentin zongoraművésznőről. Argerich, a kivételes muzsikus, nagyszerű szólista, lelkes kamarazenész és fiatal tehetségek pártfogója pár éve már járt Budapesten kiváló szonátapartnere, Gidon Kremer zenekara, a Kremerata Baltica társaságában. Most ismét együtt érkeznek. A kamarazenekar, amelyet a hegedűművész 1997-ben alapított, Észtország, Lettország és Litvánia legtehetségesebb fiatal muzsikusait tömöríti — fiatalság és tehetség, két olyan élmény, amely mindig is inspirálta Argerichet, aki saját fesztiválja, a luganói Proggetto Martha Argerich koncertjein is körülvette magát a zenei előadó-művészet ifjú géniuszaival. A budapesti koncert műsora is különlegesnek ígérkezik: hallhatjuk az ötvenévesen, 2000-ben elhunyt észt zeneszerző, Lepo Sumera vonósokra és ütőkre komponált darabját (Symphōnē), de megszólal Mendelssohn varázslatos energiájú Oktettje és Chopin a-moll mazurkája is (op. 17/4) — az utóbbi Viktor Kiszin kamarazenekari átiratában. Az estét Liszt Esz-dúr zongoraversenye koronázza meg, Argerich szólójával. Az előadás érdekessége, hogy a mű Gilles Colliard átdolgozásában hangzik fel.
Akar meghallgatni egy zongoraesttel kombinált kamaraestet három világklasszis muzsikussal? Közülük Yuja Wangot aligha kell bemutatni, a magyar közönség jól ismeri a harmincegy éves, pekingi születésű zongoravirtuózt, aki a legnagyobb koncerttermekben a világ leghíresebb karmestereivel lép fel, ám ha egyszer úgy döntene, akár fotómodellként is folytathatná a pályafutását. Partnerei sem akárkik: Daishin Kashimoto immár kilenc éve a Berlini Filharmonikusok koncertmestere. A harminckilenc éves japán hegedűs Londonban született, majd az amerikai Juilliard Schoolban és a lübecki zeneakadémián folytatta tanulmányait. Nemcsak zenekari zenész: kamaramuzsikusként már sokszor lépett fel olyan partnerekkel, mint Jurij Basmet, Yefim Bronfman vagy Mischa Maisky. A harmadik művész is a Berlini Filharmonikusokhoz kapcsolódik: Andreas Ottensamer a zenekar szólóklarinétosa.
A mi szívünket megdobogtatja, hogy a félig magyar származású osztrák virtuóz egyik legutóbbi lemezének címe The Hungarian Connection — A magyar kapcsolat —, s ezen nemcsak csupa magyaros tematikájú művet szólaltat meg, de partnereinek többsége is magyar (többek közt a nemrég elhunyt, kiváló cimbalomjátékos, ökrös Oszkár). A Wang—Kashimoto—Ottensamer hármas koncertjének mindkét részét szóló zongoraprodukciók nyitják meg: Yuja Wang először Brahms Intermezzóit, majd Ligeti Etűdjeit adja elő, ezt követően pedig a három művész hangszerén az első részben A katona története szvitváltozatát hallhatjuk Stravinskytól, majd a koncert végén Bartók Kontrasztok című trióját.
Írj zeneművet Sol Gabetta és Patricia Kopacsinszkaja számára!
Johann Adolf Hasse (1699—1783) a késő barokk egyik legnépszerűbb zeneszerzője volt, utóbb azonban munkássága feledésbe merült, hiszen legfontosabb műfaja az opera seria, amelynek divatja a bécsi klasszikában leáldozott. Műveit manapság kezdik újra felfedezni. Kivételes alkalom: a Németországban élő és tanító Kovalik Balázs a müncheni Theater Akademie August Everding mesterszakos hallgatóinak közreműködésével megrendezte az Artasersét, Hasse 1730-ban keletkezett, háromfelvonásos dramma per musicáját. A történet, mint a legtöbb barokk operáé, az antikvitásból merít, Artaxerxész perzsa királyról szól, és a librettó, mint a komoly barokk operáké általában, rendkívül bonyolult, szövevényes cselekményt jelenít meg, sok és sokféle konfliktussal és érzelemmel.
Az énekszólamok pedig parádésak!
A szövegíró nem más, mint a kor legnagyobb és legnépszerűbb operalibrettistája, a Hasséval szinte teljesen egyszerre született és meghalt Pietro Metastasio (valódi nevén Pietro Antonio Domenico Trapassi), a „költőfejedelem”, aki Rómában született, de élete jelentős részét Bécsben élte le. A produkció egyik sokat ígérő vonása, hogy Kovalik rendezései mindig kreatívak és innovatívak, a másik pedig az, hogy a rendező lelkes fiatalokkal dolgozik. Aki emlékszik még Kovalik nagy kritikai lelkesedést kiváltott, szintén fiatal énekesekkel megvalósított, hajdani budapesti Mozart-produkcióira, tudja, hogy ez mit jelent. A mű magyarországi bemutatóként kerül színre a Fesztivál színház színpadán.
