Zeneszerző, karmester, zongorista, szenvedélyes zenei ismeretterjesztő és túláradó temperamentumú showman – ez mind Leonard Bernstein volt egykor. A Kennedy család imádta, Nixon elnök nyomdafestéket nem tűrő kifejezéssel illette, az FBI-nál hétszáz oldalas akta gyűlt össze róla, az ő jellemzésére alkották meg a „radical chic” kifejezést, és szerette megölelni meg szájon csókolni a számára kedves nőket és férfiakat egyaránt. Bernstein élete és pályafutása mondhatni nyitott könyv előttünk: sorsfordító 1943-as karmesteri beugrásától (Bruno Walter helyett fellépve a New York-i Filharmonikusok koncertjén) a West Side Story világsikerén vagy épp a Budapesten elvezényelt-eltáncolt Pulykagaloppon át egészen a legutolsó, köhögőrohamba fulladt hangversenyig 1990 augusztusában.
Mikor: április 9. és 10. 19:00
Hol: Müpa, Fesztiválszínház
Mennyiért: 2900 – 4500 Ft
És mégis, az operakomponista Bernstein mintha még ma is kissé árnyékban állna. Sőt, könnyen úgy érezhetjük, a West Side Story Bernstein szinte minden más zenés színpadi művét kitakarja valamelyest: musicalt, operettet és operát egyaránt. Az összkép mindazonáltal épp dinamikusan változik, hiszen Bernstein újrafelfedezésének korszakában járunk, és a születési centenárium alighanem e folyamat kitüntetett pillanatát jelenti Magyarországon is. A Müpa-beli Bernstein-maratonon bemutatott Trouble in Tahiti után a Budapesti Tavaszi Fesztivál programja most az utolsó opera, az A Quiet Place bécsi produkcióját hozza el április 9-én és 10-én Budapestre, a Neue Oper Wien együttesének előadásában, magyarországi premier gyanánt.
Leonard Bernstein a húszas évei derekától egészen haláláig Amerika kedvence, sőt nemzeti büszkesége volt: az első született amerikai karmester, aki meghódította a világot.
Értette és érezte az amerikai stílust:
magatartásában, gesztusaiban, a publicitás iránt jól kifejlett érzékével. De egyszersmind – Walt Whitman szavával – hallotta Amerika dalát is, és így vált dédelgetett kedvencként is hazája fáradhatatlan társadalomkritikusává. Méghozzá nem csak, pontosabban nem elsősorban a nyilatkozatai révén, hanem éppenséggel a zenés színpadi művei által. Az annyiszor és annyiféle felhanggal emlegetett „amerikai álom” reménye és reménytelensége természetesen már a West Side Storyban is erőteljes ábrázolást nyert – ez tette e musicalt „haladó művé” a korabeli keleti blokk országaiban, így hazánkban is. Ám egyéb darabjaiban Bernstein talán még ennél is merészebben nyúlt ehhez a kényes témához. A középosztályi lét és a kertvárosi élet egzisztencialista alapú és pszichologizáló megközelítése még érzékenyebb problémának bizonyult ugyanis: a színpadon éppúgy, akárcsak a valóságban.
Az 1951-52-ben – saját librettójára – megkomponált Trouble in Tahiti a szépen berendezett magánpoklok világát mutatta:
elidegenedő családtagokkal, s a pszichoanalitikushoz ülésről ülésre elcipelt hétköznapi reménytelenségek lajstromával. Valamint olyan zenei stílussal, amely szerencsésen elegyítette a hagyományosan operai megoldásokat és a populáris-korszerű ötleteket.
A cikk eredetileg a BTF
Magazinban jelent meg.
Bernstein ehhez az egyfelvonásos operájához nyúlt vissza a nyolcvanas évek elején, amikor újra megkapargatta az amerikai álom kollektív illúzióját. Ez volt az 1983 júniusában Houstonban bemutatott A Quiet Place, amely harminc év távlatából tekintett rá újra a darabbéli család széttartó életére. A Stephen Wadsworth szövegét megzenésítő opera rezignáltabb, szentimentálisabb, s a társadalomkritika mellett némi szappanoperai mintázatú cselekménybonyolítást kínált a közönség számára. Mely közönség, minek tagadnánk, kedvezőtlenül fogadta Bernstein utolsó zenés színpadi művét a houstoni ősbemutatón. Ahogy a New York Times kritikusa fogalmazott: „Ha ezt az operát grandiózus bukásnak nevezzük, akkor még barátságosak vagyunk!”
A kudarc ellenére az A Quiet Place mindhalálig Bernstein szívügye maradt.
Így a gyors ütemben kétszer is átdolgozott operába visszatekintés formájában beillesztette és részben újrafogalmazta a Trouble in Tahiti anyagát, s az opera még a nyolcvanas évek közepén eljutott a milánói Scalába és a Bécsi Állami Operába is. Az ellentmondásos mű mégis jobbára csak a legutóbbi években kezd beépülni a nemzetközi repertoárba.
Például és kiváltképp a Bernstein operája iránt mélyen elkötelezett Kent Naganónak köszönhetően, aki 2013-ban a berlini Konzerthausban, majd Drezdában és Dortmundban is előadta az Ensemble Modern élén a felépítésében kissé átformált és kamarazenei hangszerelést kapó művet, melyet azóta többek közt Montréalban, az ottani Gay Pride 2014-es eseménysorozatán is elvezényelt – lévén az A Quiet Place merészségével jól illeszkedik a queer-tematikába. A Müpával immár hagyományosan együttműködő Neue Oper Wien most ezt a változatot, Garth Edwin Sunderland dramaturgiai átdolgozásában és hangszerelésében fogja elhozni a Budapesti Tavaszi Fesztivál közönségének.
