Bírom az olyan alkotókat, akik direkt, vagy valós okokból, mégis önazonosan és magas színvonalan alkotnak hamisan/falsul.
A 30-as évek pin up stílusát idéző Singing Sadie úgy adja be nekünk a Szomorú vasárnapot, hogy ép hang nem hagyja el a testét. Hiszünk el mondanivalót neki mégis – olyannyian valós az üzenet. Inkább értek egyet egy ilyesféle előadással, mint egy kiművelt/munkált hang álérzelmekkel és álmélységekkel és baromiátéléssel elművészked egy-egy egyszerűségénél-fogva-
Polgári nevét bőszen titkoló maielőadónk oly természetességgel rossz, hogy az már csodálatosan jó. Tökéletesen illő egy 30-as évekbeli amerikai kiskocsmába, mint az ezeregy nyári fesztivál bármelyikének off-színpadára. Eltalált próbálkozás ez, na! Szívesen őrjöngenék rá Ördögkatlanilag / Kapolcsilag / na jó, Szigetileg is akár…
