Viniczai Éva: „A legnagyobb feladat a példa erejével hatni”

Viniczai Éva - fotó: Monoki Attila

A fennállásának 25. évfordulóját ünneplő BDZ abban a szerencsés helyzetben van, hogy jelenleg három koncertmester is segíti munkáját. Közülük a legtöbb időt Viniczai Éva töltötte a zenekar kötelékeiben. Idézzük most fel a hegedűművész egy korábbi interjúját.

Viniczai Éva, koncertmester, hegedűművész
kisgyermek korától Budafok zenei életének aktív résztvevője
Munkahelye: 1993-tól BDZ –  koncertmester, 1994-től hegedűs a Weiner-Szász Kamarazenekarban
Gyermekei: Zita (20) zongorázik; Csanád (15) leendő hegedűs; Lőrinc (13) néptáncos
Karizmatikus, inspiráló karnagyok pályájáról: Hollerung Gábor, Rohmann Imre, Takács Nagy Gábor, Keller András, Csaba Péter
Példaképei: David Ojsztrah, MaximVengerov, Gil Shaham
Hobbija: szeret utazni, olvasni, kislányával kiállításra, hangversenyre járni, újakat sütni-főzni

– Hogyan kezdődött kapcsolatod ezzel a zenei csapattal, mi is az a „budafoki példa”, ami téged is elindított a zenei pályán?

– Kisgyermekként a Nemes László (Laci bácsi) alapította zeneiskolában ismerkedtem az alapokkal, majd a Budafoki Ifjúsági Zenekarban játszottam 1976-től ’81-ig, amit szintén Laci bácsi hívott életre.

A szakma ámulatát és elismerését váltotta ki az a példaértékű zenei nevelési folyamat, ami a művészetek szeretetét, ma is színvonalas együttesek létrejöttét alapozta meg, s aminek eredményeként a zenekar 1988-ban felvette Dohnányi Ernő nevét.

Kiváló hegedűtanárnőm Fodor Péterné Julika néni volt, neki köszönhetően országos versenyeket nyertem. Életem meghatározó eleme a budafoki közösségben átélt muzsikálás. Óriási élmény volt számomra, amikor 13 évesen először jutottam el külföldre, Dániába. Valószínűleg ez is hozzájárult ahhoz, hogy elindultam a zenei pályán.

– Fantasztikus érzés lehet a kezdetektől átélni egy művészi közösség fejlődésének útját, formálódását. Milyen hatással van rád szakmailag és emberileg a BDZ, melynek 1993 óta koncertmestere vagy?

– Csodálatos dolog egy sikersorozat, amit Laci bácsi után az utóbbi 17 évben (az interjú 2010-ben készült – a Szerk.) Hollerung Gábornak, karmesterünknek köszönhetünk. Ő tartja össze az együttest, amely ma is főként fiatal zenészekből áll. Jó vele dolgozni, inspiráló személyisége pozitívan hat rám, elősegíti az együttes folyamatos megújulását. A konzervatóriumi és zeneakadémiai tanulmányok, ahol tanáraim Szász József, Bánfalvi Béla, Perényi Eszter voltak, a Thomas Brandis professzornál, a Berlini Filharmonikusok koncertmesterénél eltöltött 4 év posztgraduális stúdium és Zsigmondy Dénes professzor külföldi mesterkurzusainak látogatása mind hozzájárult személyes fejlődésemhez, sikereimhez.

Csakazértis Dohnányi!

A lehetőségek ellenére nem akartam külföldön maradni, így az Országos Filharmónia szólistája lettem, majd visszatértem budafoki gyökereimhez. Akkor még egyedüli koncertmesterként rendkívüli feladatot jelentett számomra a szólam betanítása, a koncertek vezetése. A három szülés utáni visszatérés jótékony személyiségfejlődést hozott az életemben. Az anyaság megtanított jobban harcolni, kiállni elképzeléseimért, a zenekarért. Nagyon fontosak az emberi kapcsolataim, sokat tanultam és változtam az évek során. Új, más szemszögből látom a problémákat, a feladat közös megvalósítása foglalkoztat.

Szeretem ezt a kihívásokkal teli, sokszínű munkát. Élvezem, hogy nagyszerű darabokat tanulhatok meg. Természetesen vannak nehéz, megoldandó feladatok, de egyre jobban érzem magam. Segítő, alkotó légkör vesz körül.

– Milyen a munkamegosztás a koncertmesterek között?

– Különböző habitusú egyéniségek vagyunk, nagyszerűen kiegészítjük egymást és jó köztünk az együttműködés. Mivel hárman vagyunk, így több idő jut felkészülésre, a feladatokban való elmélyülésre, a zenekar számára pedig színesebb az élet. Több olyan koncertünk van, ahol mind a hármunkra szükség van.

Viniczai Éva

– A koncertmesterség egyfajta vezetői szerep is. Ezt hogy éled meg? Szelíd modorodat, mosolygós tekintetedet mindig meg tudod őrizni?

– Sokat küzdöttem az önbizalmam megerősítéséért, a vezetői képességek kialakulásáért. A legmélyebb élményem továbbra is a szeretetbe, adni tudásba vetett hitem. Ez mindig, minden helyzetben segít.

– Vajon mekkora szerepe van ebben fejlődésben a zenének, a közösségi élménynek, a családi harmóniának, és mi fakad a személyes alkalmazkodó képességéből?

– Alapvetően hiperérzékeny vagyok, ami sokszor hátrány, mert a koncertmesterség kemény embert kíván. Legnagyobb feladat számomra: a példa erejével hatni. Úgy a munkámban, mint a családban. Az évek során megtanultam megbecsülni és elfogadni mások véleményét. De nem lehet mindenkinek megfelelni. A család mindig meghatározó volt számomra, sok időt töltünk együtt, s azt jól éljük meg. Nagyon büszke vagyok a gyermekeimre, ők a zene szeretetében nőnek fel.

A blogon 25 héten át megjelenő írások nyomtatott formában a BDZ saját magazinjában, a Hangoló különböző lapszámaiban olvashatók.

Ez az írás 2010 őszén jelent meg.