Második alkalommal kerül sor május 26-28. között a Budapesti Fuvola Akadémiára. Az eseménysorozat egykori megálmodóját, a Concerto Budapest fuvolaművészét, Szilágyi Szabolcsot a kezdeményezés nemzetközi jelentőségéről, a hazai fuvolaoktatás helyzetéről, a hangszer presztízséről és a jövőbeni tervekről kérdeztük.
– Milyen megfontolásból hoztad létre a Budapesti Fuvola Akadémiát?
– Nagyjából a pályám derekán járok, ami azt jelenti, hogy több évtized áll mögöttem zenekari művészként és tanárként is ahhoz, hogy pontos megfigyeléseim és kellő rálátásom legyen a fuvola magyarországi és nemzetközi helyzetére. Nem egyszer kaptam meg a kérdést, hogy miért látszik olyan nehézkesnek az átmenet az iskolapadból a valódi művészi életbe. Ez az egyébként valós észrevétel egyre inkább foglalkoztatott, mígnem zeneiskolai oktatói pályám kiegészítéseként elvégeztem a közoktatási vezetőképzőt, ami új távlatokat nyitott. Ennek eredményeként a Budapesti Fuvola Akadémiát egyfajta oktatásfejlesztési platformként szerettem volna életre hívni.
– Az első év tapasztalatai alapján, hogy tudta a kezdeményezés megtalálni a helyét a hazai zenei életben?
– A fuvolás társadalom részéről a korábbi évtizedekben több, ma is működő kezdeményezés indult, ugyanakkor nem kevés olyan vállalkozásról tudunk, amik nem tudták igazán kiforrni magukat. A fuvolások közötti párbeszéd talán a ’80-as években volt a legintenzívebb, amikor is Matuz István személye volt hívó szó az évenkénti debreceni szakmai találkozókra. Az a tapasztalatom, hogy az utóbbi években felnövekvő generációnak egyelőre nincs meg a lehetősége az ehhez hasonló eszmecserére, téma ugyanakkor lenne, már csak ha a négy nagy fuvolaiskolát, a francia-amerikai-angol módszert és a velük egy kissé ellentétben álló németet említem. A Fuvola Akadémia egyik célja, hogy
felmutasson valamit ezekből a módszertanokból, olyan művészek tolmácsolásában, akik egy-egy iskola elkötelezett képviselői.
– Miben érhető tetten az iskolák közötti különbség?
– Néhány évvel ezelőtt Kusz Veronikával, a hazai Dohnányi-kutatás legszakavatottabb képviselőjével közösen készítettünk tanulmányt a bartóki és a Dohnányi-féle zenefelfogás különbségeiről, a sziporkázó virtuozitás és a mélyen befelé forduló zenei alkotás ellentétpárját felmutatva. Az anyagról kiderült, hogy a fuvolások számára is tartogat újdonságokat, amint az a fuvola hányatott sorsát vázolja fel a 19-20. század fordulóján. A zenekari és a metodikai igényű fuvolázás a franciából eredeztethető amerikai-angol és a Magyarországon a Doppler-fivérek által inkább elterjed német módszer mentén vált ketté, a hangszer pedig egyszerűen mellőzötté vált a zeneszerzők részéről.
– Ami a magyar fuvolaművészeket illeti, úgy gondolom, sokat tesznek a hangszer presztízsének növelése érdekében. Változott valamit a helyzet napjainkra?
– Ez teljesen igaz, és fontos megjegyezni, hogy a hangszer ki tudott törni a köztudatnak abból a régi felfogásából, ami gyakorlatilag nem ismerte el a fuvolát mint szólóhangszert. Újra gondolnak ránk a zeneszerzők, szép számmal születnek versenyművek, említhetném például a kifejezetten az akadémia egyik idei vendégének, Marina Piccinininek dedikált koncertet, vagy olyan népszerű átiratokat mint Hacsaturján Hegedűversenye. Az, hogy a fuvola meg tudta haladni saját korlátait, szintén a megismerésre méltó különböző módszertanoknak és a hangszerépítési technikák fejlődésének köszönhető.
Koncertszerű stand-uppal készül Ittzés Gergely az idei Fuvola Akadémiára
– A szakma képviselőin kívül miként válik az akadémia érdekessé a nagyközönség számára?
– A külföldi példák alapján bátran mondhatom, hogy egyedülálló az, hogy egy egyszeri regisztrációs díj megfizetése után az összes program szabadon látogatható. A mesterkurzusokon sem különböztetünk meg aktív és passzív hallgatókat. A tematikus előadások, a rekreációs technikák bemutatása és a mesterkurzusok mellett az idén nagyon sok koncertet tudtunk megszervezni. Nemcsak nemzetközi sztárokkal találkozhatunk majd, de új műveket is kértem az előadóktól. A koncertek alkalmával minden esetben szólóanyagok is elhangzanak Takemitsutól Eötvösön át egészen Kurtágig. Az idei év újdonsága, hogy vizsgáljuk a fuvola jazzben betöltött szerepét, ami azt gondolom mindannyiunk számára inspiráló élmény lesz. Fontosnak tartom, hogy nagyon sok tanár kollégával sikerült felvennem a kapcsolatot, az általuk kiválasztott legjobb növendékek pedig automatikusan részt vehetnek a mesterkurzusokon.
– Milyennek látod az eseménysorozat jövőjét?
– Második alkalommal kerül sor a szakmai találkozóra, de már most nagyon sok megkeresést kapok nemzetközi hangszergyártóktól azzal az igénnyel, hogy Budapesten mutatkozhassanak be, természetesen a saját, világviszonylatban elismert művészeik játékának delegálásával. Szeretném, ha a budapesti akadémia orientációs pont lenne a szakma számára. Nem célkitűzés, hogy az Egyesült Államokban rendre megrendezett fuvolás események nagyságát érjük el, ahol több ezer hangszeres van jelen, de remek példaként áll előttünk a Szlovéniában már egy évtizede működő szakmai fesztivál. Abban biztos vagyok, hogy a kezdeményezésünk támogatókra talált, ugyanakkor a következő évek számos kihívást tartogatnak, hogy a növekedésünket a megfelelő ütemben tudjuk lekövetni.
