Mozinézőknek és színházlátogatóknak nem kell bemutatni Törőcsik Franciskát. Június 23-án, a Múzeumok Éjszakáján, a Müpa Jazz Lounge szereplőjeként azonban új oldaláról mutatkozik be: jazzt énekel.
A cikk eredetileg a Müpa Magazinban jelent meg.
– A Színház- és Filmművészeti Egyetem zenés színész osztályában sejtette, hogy egy napon önálló koncertet ad majd?
– Énekvizsgákon és más fellépéseken sokszor kerültünk koncertszituációba, de olyan alkalom, ahol egy ember vitte a vállán az egész műsort, nemigen adódott.
Egy koncert főleg abban tér el a színháztól, hogy az utóbbiban általában van egy szerep, egy álarc, amely mögé el lehet bújni, egy koncert azonban személyesebb, intimebb.
– Ugyanakkor egy jó dal olyan, mint egy kis dráma.
– Hogyne, a koncerteken is bejár egy utat az ember. Én az olyan előadóművészetben hiszek, ahol a tartalmon van a hangsúly. Ezekben a dalokban megtaláltam önmagam, mindegyikkel van üzenetem. Hogy ez milyen jellegű, az sok mindenen múlik: a szöveg, a zene, a tartalom, mindig más hozza közel őket.
– A Müpa Jazz Lounge-ban a nemrég a Halper Experimenttel közösen megjelent CD-jéről énekel. Hogyan került velük kapcsolatba?
– Megszerezték az e-mail címemet, és felkértek. Rögtön megtetszettek a dalok, amelyek egyébként popos hangzásúak jazz elemekkel, és a szó legjobb értelmében vett egyszerűség hatja át őket.
A könnyűzenében gyakran mintha ugyanazokat a dallamokat hallanánk, de ezeket egytől egyig újnak, frissnek éreztem. Fontos volt a gondolatiságuk, az, hogy a szövegek mögé oda tudok állni. Aztán jöttek a koncertek, majd a lemezfelvétel.
– Pályáját színházi színészként kezdte, de a legtöbben a filmvászonról ismerik. Jól érzékelem, hogy mostanában erősebben koncentrál a filmes karrierjére?
– Mostanában a film valóban intenzívebben van jelen az életemben. Magyarországon kevés lehetőségem nyílik filmen dolgozni, és szerencsés vagyok, hogy nemrég újra egy nagyjátékfilm forgatásába kezdhettem. Olyan történetek érdekelnek, amelyekhez közöm van, amelyek mondanak valamit az embereknek. Az egyetemen sajnos kevés kifejezetten filmes kurzusunk volt. Ezért aztán a forgatások közben tanultam meg, hogyan kell kamera előtt dolgozni.
– Bár színházban mostanában keveset látni, egy nem mindennapi produkcióban mégis színre lép.
– Igen, a trafóban játszott Utas és holdvilág nekünk, színészeknek, és a nézőknek is különleges élmény. Gyakran problematikus a regények színpadra alkalmazása, de úgy érzem, ez most sikerült. Senkit ne riasszon el a közel hatórás időtartam! A rendező, Vajdai Vilmos elképesztő humorral nyúlt az anyaghoz, és bár lehet, hogy szemtelenség ezt mondani, mégis úgy érzem, hogy az előadással nem elvettünk a regényből, hanem hozzátettünk valamit.