Akit a lángész és a magyarság kötelezett

Barabás Miklós: Liszt Ferenc (részlet)

Liszt Ferenc korának egyik legnagyobb hatású zongoraművésze volt, emellett merészen újító zeneszerző, karmester, pedagógus és zenei író is. 1811. október 22-én született Doborjánban (Raidingban), és 1886. július 31-én hunyt el Bayreuthban. „Engedtessék meg nekem, hogy a magyar nyelvben való sajnálatos tudatlanságom ellenére születésemtől a sírig szívemben és érzéseimben magyar maradjak” – fogalmazott egy levélben.

Apja, Liszt Ádám, az Esterházy-uradalom gazdatisztje korán felismerte a gyermek kivételes zenei tehetségét, aki kilencévesen már közönség előtt zongorázott Sopronban és Pozsonyban. Külföldi taníttatását mecénások vállalták. 1822-ben Bécsben mutatkozott be, itt figyelt fel rá Beethoven, majd Czernytől és Salieritől tanult. Bécsben jelent meg nyomtatásban első műve: ugyanarra a Diabelli-témára írt variációkat, amely Beethovent is megihlete. A párizsi Conservatoire-ban külföldiként nem tanulhatott, ezért a zeneelméletet, az ellenpontot magánúton, Paer és Reicha irányításával sajátította el.

Így szóltak Liszt Ferenc egykori hangszerei

Eközben nemzetközi hangversenykörútra indult: londoni bemutatkozása újabb meghívásokat eredményezett Franciaországba, Svájcba, ismét Angliába. Műsorán többnyire a népszerű operákra írt ábrándok, csillogó parafrázisok szerepeltek. Közben apja elhunyt, és a mindössze tizenhat éves Lisztnek egyedül kellett gondoskodnia magáról és édesanyjáról.

1827-ben Párizsban telepedett le, ahol a társasági élet ünnepelt alakja lett, megismerkedett a szellemi élet legjelesebb alakjaival, és a forradalom tanaival is. Továbbképezte magát: Chopintől a zongorajáték árnyalatait tanulta el, Berlioztól a zenekari nyelvet és a programzene új vívmányait, Paganini hegedűtechnikájának bravúros eszközeit pedig beépítette saját zongorajátékába.

Kiállítás nyílik Liszt Ferenc kottagyűjteményéből

1835 és 1839 között romantikus szerelmével, Marie D’Agoult grófnéval Svájcot és Olaszországot járta be: ezeknek a festői benyomásoknak emlékét őrzik a Vándorévek  zongoraciklus darabjai. A harmincas évek végén ismét hangversenykörutakra indult, ekkor bejárta egész Európát, Portugáliától Oroszországig. Ekkor születtek gyermekei, Blandine, Cosima és Daniel. Utazásairól a párizsi sajtóban „úti leveleket” publikált.

Liszt Ferenc ismert volt nagylelkűségéről: támogatta a Nemzeti Színház építését, az 1838-as pesti árvízkatasztrófa károsultjainak megsegítésére felajánlotta Bécsben rendezett hangversenyeinek jövedelmét, de hozzájárult a bonni Beethoven-emlékmű létrehozásához is.

Az oroszországi hangversenykörutak során megismerkedett a megújult orosz zene alkotóinak művészetével és az új szerelmet jelentő Carolyne von Sayn-Wittgenstein hercegnővel.

A 40-es évek elején a weimari udvari zenetanár és a színház karmestere lett, ahol utat adott az ígéretes tehetségeknek: bemutatta Wagner három korai operáját (Lohengrin, Tannhäuser, A bolygó hollandi, Rienzi) és Berlioz Benvenuto Cellinijét, támogatta Schumann, Berlioz, Wagner, Meyerbeer, Verdi, Flotow, Raff, Rubinstein, Cornelius darabjainak bemutatását.

Carl Alexander nagyherceggel mintegy 600 levelet váltott zenéről, irodalomról és képzőművészetekről az 1845 és 1886 között. Nemrégiben került napvilágra egy kultúrpolitikai jelentőséggel bíró levél, amelyben Liszt a weimari opera megújításáról írja le gondolatait.

Így képzelte Liszt Ferenc az opera megújítását

Pedagógusként ekkor alapozta meg hírét, Európa minden részéből zarándokoltak hozzá a fiatal zongoraművészek. Olyan tanítványai voltak, mint Hans von Bülow, Hans von Bronsart, William Mason, Alexander Winterberger, Carl Klindworth, Carl Tausig és Siposs Antal. Ekkoriban már gyakorlatilag visszavonult a koncertezéstől, leginkább zeneszerzéssel foglalkozott.

Élete utolsó évtizedeiben Weimar, Róma és Budapest között ingázott. 1875 márciusában Budapesten kinevezték a Zeneakadémia elnökévé.

Liszt weimari éveiből származó darabjai teljesen eltérnek a korábbi virtuóz művektől, amelyek technikai brillírozásra adnak módot. Az ekkor komponált alkotások harmóniai szempontból egyre merészebbek, formailag egyre egyszerűbbek, mondanivalójukat tekintve pedig egyre mélyebbek. Ekkoriban komponált egy operát is, amely egyetlen, 111 oldalas kéziratban maradt meg, nemrégiben találták meg, augusztusban pedig közönség elé kerül.

Elveszettnek hitt Liszt-operát mutatnak be Weimarban

Az egyházi zenében is kiemelkedőt alkotott, többek között az esztergomi bazilika felszentelésére komponált Missa solennisszel. Ennek 1856-os betanítása és előadásai kapcsán több hetet töltött Magyarországon, ennek során az ő orgonakíséretes Férfikari miséjével avatták fel a pesti Hermina-kápolnát is, egy zenekari koncerten pedig eldirigálta Hungaria és Les Préludes című szimfonikus költeményeit. E tartózkodás során kérte felvételét a ferencesek világi rendjébe a pesti ferenceseknél, akikkel gyermekkora óta jó kapcsolatokat ápolt. „Confrater” oklevelét két év múlva, újabb hazalátogatásakor vehette át.

Liszt pályája, személyisége példaképként, ihletőleg hatott sokak számára. Színdarabot nem írtak róla, de verset róla/hozzá igen, ezek közül a legismertebb Vörösmarty Mihály 1840-es költeménye. Életéről több filmet és sorozatot is készítettek, meglehetősen változó színvonalon. Néhányat ajánlás- vagy elrettentésképp mutatunk.

Liszt és a hetedik művészet

(Az életrajz forrása: liszt2011.hu, Liszt Ferenc Emlékmúzeum és Kutatóközpont)