Papageno Radio
Inaktív BDZ 25 Sass Magdolna: „Hitvallásunk a BDZ-idealizmus”

Sass Magdolna: „Hitvallásunk a BDZ-idealizmus”

Sass Magdolna, a BDZ prím szólamának hegedűse a munka mellett brácsázik, hímez, vajat köpül, paprikát termeszt, állatokat ment, jelnyelven kommunikál, írogat, de legfőképpen örök idealista.

Az interjú a BDZ időszaki programmagazinjának, a Hangolónak 2013 őszi számában jelent meg.

– Hogyan és mikor kezdődött kapcsolatod a zenével?

– Orosházán születtem, apai ágon pedagógus dinasztiából származom. A dédapám Liszt-érmes karnagy volt, aki születésem után két héttel ment el közülünk. Temetésén elhangzott, hogy bár magával vitte tehetségét, tudását, de remélik, hogy az új jövevény folytatja, amit ő képviselt. Így is lett, amire nagyon büszke vagyok. Nagypapám és édesapám is játszott hangszeren, tehát a zene, a hangszerek szeretete lényegében születésemtől jelen volt az életemben. Óvodás koromban rajongtam a hárfa hangjáért, nagyon szerettem volna rajta játszani, de ahhoz bizony előbb zongorán kellett tanulni. A kezem sajnos túl kicsi volt a billentyűkhöz, ezért a vonós hangszerek felé irányítottak. Így kezdtem el csellózni, majd egy év után eljutottam a hegedűhöz. A kezdetektől vonzott a közösségben való muzsikálás. Egy kvartettbe brácsást kerestek, megkérdezték, volna-e kedvem játszani rajta. Azonnal igent mondtam, mire hangszer híján egy hegedűt áthúroztak számomra, s a vonzalomból máig tartó szerelem lett. A saját hangszerem hangjával, amely egy 1930-ban készült Prokop brácsa, nem tudok betelni. Nagyon sokat köszönhetek ennek a hangszernek! Dolgozhattam együtt például Kurtág Györggyel, Szervánszky Valériával is, illetve többször volt lehetőségem részt venni a szombathelyi Bartók Szemináriumokon, valamint koncertezhettem szólistaként külföldön is brácsistaként. De zenei pályámon mindvégig a hegedűművészi diploma megszerzése vezérelt.

Névjegy – Sass Magdolna

hegedűművész, tanár
Beszélt nyelvek: olasz, német, angol, jelnyelv
Hobbija: hímzés, természetjárás, állatok, növények szeretete
Kedvenc zenei korszaka: romantika
Mottója: „Őrizd a múltat, s a jelennel tedd szebbé a jövőd!”

– A BDZ hegedűszólamának szinte a kezdetektől tagja vagy. Miért választottad ezt a zenekart, és mi tart itt két évtizede?

– Itt azt csinálom, amit szeretek, ráadásul ebben az együttesben még beszélgetni is lehet az emberekkel. Eleinte a zeneakadémiai tanulmányok mellett kisegítőként vettem részt a zenekar munkájában. Húsz évvel ezelőtt volt egy különleges koncert, melynek tétje a zenekar hivatásossá válása volt. Nagyon izgatottak voltunk, mert tudtuk, hogy a jövő függ ettől, és az fontos volt számunkra. Készült akkor a Zeneakadémia színpadán egy fénykép. Gábor azt kérte, hogy csak az álljon oda, aki valóban komolyan gondolja. Én odaálltam.

Gáborban a motiváción alapuló munka fogott meg, s ezzel nem csak egy zenekart, de egy közösséget is létrehozott. Egyedi stílusú pedagógiája, egyéni karrierje mindenki számára példaértékű, és ez itt tartja az embereket.

Bizony sokszor emberpróbáló feladat a több órás próbákat kevés szünettel végigülni, de az ő egyénisége mindenkinek erőt ad és feledteti a nehézségeket. Humoros mondataiból, zenei instrukcióiból pedig már egész gyűjtemény létezik, melyeket „hollerungizmusok” címen tartunk nyilván.

Jelenleg a hegedű prím szólamában vagyok tuttista, de felkértek a szekund szólamvezető-helyettesi teendők ellátására is. Ez számomra megtiszteltetés, a kollégák maximálisan pozitív hozzáállása pedig igazolja, hogy valóban amolyan „egy mindenkiért, mindenki egyért” szellemiség uralkodik a csapatban. A pozitív visszajelzések, egy mosoly, egy bíztatás miatt pedig hálás vagyok nekik. Ez mindenkinek rengeteg erőt ad. Teljesen más tuttistaként játszani, és más vezetni, irányítani egy szólamot, egységre törekedni, észrevenni, kijavítani, korrigálni a hibákat. A titok, úgy vélem, a kollegialitásban, a pozitív hozzáállásban, a segítőkészségben és a kölcsönös bizalomban rejlik. Ezek nélkül bizony nagyon nehéz az eredményes, közös munka. Az együttesben a színvonalas munka, a magas követelmények szinte észrevétlenül valósulnak meg, köszönhető ez Gábor humorának, könnyedségének. A tagság úgy összekovácsolódott, hogy szinte félszavakból, mozdulatokból, pillantásokból is értjük egymást, s azt, hogy a karmester mit szeretne. Az együtt töltött két évtized rendkívül erős alapot adott, s hitvallásunkká vált, hogy a szellemi gondolkodás eszmei érték, mely az anyagi javak és szemlélet felett áll. Ez amolyan BDZ-idealizmus lett.

Sass Magdolna

– Mennyire része életednek a zenekar?

– Kószás Ági cselló szólamvezető kolléganőm egy korábbi Hangolóban megjelent mondatát idézve; én is innen szeretnék nyugdíjba menni. Ezért sok erőt kívánok Gábornak, hogy a zenekar hosszú ideig fennmaradhasson, és még sokáig átadhassa azt a tudást, szellemiséget, amit képvisel. Gábor rengeteget dolgozik, próbál, és látszólag nem fárad el, nem beteg. Bizony sokszor felmerült már bennem a kérdés, vajon hogyan csinálja. Életem talán legmeghatározóbb vele kapcsolatos élménye akkor volt, amikor sok évvel ezelőtt egy Carmina burana-koncertre készültünk. Az első próbára beérve tudtuk meg, hogy Gábor komoly autóbalesetet szenvedett, melyben csúnyán megsérült a gerince. Nagyon megijedtünk, aggódtunk érte, s az egészségéért, vajon felépül-e, rendbe jön-e. A hangversenyt Vajda Gergő vezényelte helyette. A koncertre, erős fájdalmai ellenére, Gábor is eljött, s az előadás után, testén merevítővel, lassan elgyalogolt a színpadig, és megköszönte a zenekarnak a munkát. Közben a közönség ünnepelt, s érezni lehetett, hogy a taps mögött valami más is volt, ami Gábornak szólt. Majd a színfalak mögött is külön-külön mindenkit megölelt, miközben végig próbálta visszatartani a könnyeit. Bizony akkor nagyon sokunk torkában ott volt a gombóc. Úgy vélem, hogy a veszteségben is egyek vagyunk, együtt érzünk. A közösen átélt, katartikus koncertélményre egyik jó példa Elgar: Enigma-variációk Nimród tétele, melyet évekkel ezelőtt a Zeneakadémián adtunk elő. Azt hiszem, hogy zenekarunk titka a Gáborból sugárzó erőben rejlik.

– Mi az, ami a zenekari munkán kívül örömet, élményt jelent számodra?

– Sok minden érdekel. Gyermekkoromban sok időt tölthettem nagymamámnál, akinek megfogott őszintesége, szellemi tisztasága. Csodáltam a pozitív hozzáállását, a kreativitását, és ezt próbálom én is továbbvinni. Ha kell, tudok vajat köpülni, kenyeret dagasztani és sütni, tarhonyát készíteni házilag, a konyhai tárolószekrényem polcain pedig saját készítésű befőttek, savanyúságok, szörpök sorakoznak üvegekben. Nem okoz problémát a különleges növények gondozása, s büszke vagyok két kis erkélyemre, melyeket virágok díszítenek, és apró paradicsom és paprika nő a ládákban. Kislánykorom óta érdeklődöm a hímzés iránt. Inspirál, ahogyan létrejönnek a térbeli motívumok a fehér napszöveten. Folyamatosan születnek újabb és újabb kézimunkák, melyekkel szívesen díszítem a lakásom. Jó érzés a színes motívumokra nézni, és tudni, hogy rengeteg munkám van benne.

Sass Magdolna hímzései

Ezen kívül nagyon szeretek nyelveket tanulni. Évekkel ezelőtt felmerült bennem, vajon hogyan lehet verbális kommunikáció nélkül kifejezni magunkat. A karmester is hasonlóképpen kommunikál, de én a hétköznapokra voltam kíváncsi. Így találtam rá a jelnyelvre, mely lényegében a dolgok, történések térben való közlése kézjelekkel. Az agynak ehhez teljesen át kell állnia és meg kell tanulni törni a magyar nyelvet. Bevallom, eleinte nem volt könnyű, de idővel ráéreztem és megértettem, min alapul ez a nyelv. 2011-ben sikeresen letettem a középfokú nyelvvizsgát. Írással is próbálkozom, egy kis könyvben gyűjtögetem a verseket. Ezt a vénámat valószínűleg nagypapámtól, Sass Ervin Békéscsabán élő író, költőtől örököltem. Egyben ő a legnagyobb kritikusom is. 2008-ban egy cikkem jelent meg a Mentor Magazinban, melyet egy törött szárnyú denevér megmentésével kapcsolatos érzéseim, élményem alapján írtam. A pozitív visszajelzések folytatásra ösztönöztek, ha úgy érzem, hogy tollat kell ragadni, azonnal leírom a gondolatimat.

– Köztudott rólad, hogy imádod az állatokat, az együttesben is mindenkinek segítesz. Hogyan alakult ez ki, és miért fontos számodra?

– Az állatszeretetem mindig megvolt, de igazából a véletlennek és az előbb említett sérült denevérnek köszönhetem, hogy az állatgyógyászat közvetlen közelébe kerültem. A nagyon rossz állapotban lévő kis apróságot egy téli napon az utcán találtam, és azonnal elvittem a legközelebbi állatorvosi rendelőbe, ahol a Rex Alapítvány orvosai dolgoztak. Szerencsémre éppen az alapító doktor fogadott, aki észrevette fokozott érdeklődésemet. Ő segített abban, hogy ma már asszisztensként segédkezhetek mellettük. Ehhez bizony meg kellett ismernem az orvosi latint, gyógyszertant, a kezelésekhez, operációkhoz szükséges dolgokat, az állatok különleges ellátását, speciális fogásmódokat. Emellett én szerkesztem a Rex Állatkórházak facebook oldalát is, melyet érdekességekkel, írásokkal színesítek. A Rexnek köszönhetem mentett cicánkat is, egy imádnivaló kék himaláját, aki bizony majdnem az „örök vadászmezőkre” költözött, olyan rossz állapotban találtak rá. Amint betegen, csont soványan, tele sérülésekkel megláttam, azonnal beleszerettem, s tudtam, hogy a gazdája leszek. Neki csak egy feladata volt: életben maradni és felépülni. Mintha érezte volna; túlélte, és most már egészséges, boldog, igazi nagy zsivány. A boxerünk két éve császárral szült, ahol szintén asszisztálhattam. Az operáció közben a szíve sajnos leállt, de büszke vagyok arra, hogy szívmasszázzsal segíthettem az újraélesztésében, és hálával gondolok az égiekre, hogy a kutyánk mind a mai napig mellettünk van. Az alapítványnál megtanultam sok mindent feldolgozni a születéstől a halálig, hiszen ez utóbbival sajnos nemegyszer szembesülnöm kellett betegség, vagy éppen az emberi felelőtlenség, gyarlóság miatt. Úgy vélem, a gyógyításon túl fontos, hogy kiszolgáltatott helyzetükben bátorítást, erőt adjunk kis barátainknak, ezáltal mi is jobb emberré váljunk, és ezzel talán a világ is jobb irányba tereljük. Egy mosoly, egy kedves szó sokszor mindennél többet jelenthet! Ez is az idealizmusom részévé vált.

Sass Magdolna a Rex Alapítvány önkénteseként

– Jelenleg nagyon érdekes, színes életet élsz. Van valami, amire vágysz a jövőben?

– A kisfiam, Kristóf tízéves, neki ugyanazt próbálom tanítani, átadni, amit én kaptam a szüleimtől, az őseimtől. Neki ez már természetes, hiszen abban él, hogy tiszteljük és őrizzük a múltat, az örökségünket, mindamellett, hogy a jövőnkért éljük a jelent. Rendkívül érzékeny, finom lelkű kisgyermek. Zenei általánosba jár, jó a hallása, hangszeren is tanul, de rábízom, hogy milyen mélyen szeretne a zenével foglalkozni. A párom biztosítja azt a nyugodt hátteret, amivel meg tudom valósítani azokat a dolgokat, amelyeket a család után fontosnak tartok. Ezért hálás vagyok neki, s ugyanezt én is törekszem megadni számára. Szabadidőnket aktívan, együtt töltjük, mindig megyünk valahová, sokat járunk a természetbe. Megelégedettséggel, nyugalommal tölt el, hogy a régiségek, a hagyomány, az ősök tisztelete párosul az életünkkel. Igyekszem őrizni, továbbadni a múltat, s a jövőt a jelenben próbálom szebbé tenni, alakítani.

Promóció

- hirdetés -

Olvassa és hallgassa a Papagenót mobilon is!

X
X