Bécsbe idén nemcsak az újévi koncert, hanem a nagyszabású Bruegel-kiállítás miatt is érdemes volt ellátogatni. Ki gondolná, hogy az izraeli Tibériás mellett fekvő Chukok faluja is tartogathat meglepetéseket a flamand festészet szerelmeseinek?
A nyitóképen látható mozgalmas és részletgazdag padlómozaik bal alsó jelenete láttán rögtön az idősebb Pieter Bruegel híres rajza juthat eszünkbe. Az előtérben, egy csónakban ülő férfi a partra vetett gigantikus halra mutat, amelynek hasából megannyi kisebb hal zúdul ki.
Ahogy a nagy halak fölfalják a kis halakat, úgy teszik tönkre a hatalmasok a gyengébbeket – tartja a mondás.
A különböző nyelveken meghonosodott példázat korábbi görög változata Hésziodosz Munkák és napok című írásából, latin változata pedig Marcus Terentius Varro menipposi szatíráiból származik.[1] A 16. századi alkotó azonban nem valószínű, hogy látta az 5. századi mozaikot, amelyre nemrég Chukok zsinagógájában bukkantak rá a régészek. A 2012 óta folyó ásatások során több más bibliai, mitológiai és profán jelenetet fedeztek fel. Közülük a legnagyobb sikert a meseszerű harci elefánt aratta a látogatók körében.
Idősebb Pieter Bruegel: Nagy hal megeszi a kis halat, 1556, Albertina, Bécs. – forrás: © The Albertina
Museum, Vienna
A halak a mozaikon nemcsak egymást falják fel, hanem egy embert is, erről tanúskodik a legkisebbikük szájából kikandikáló két láb. A motívum nem csupán a flamand mester által csodált Hieronymus Bosch démonikus figuráit juttathatja eszünkbe, hanem Jónás történetét is. Valóban, jobbra látható a Társisba tartó hajó, rajta az élénken gesztikuláló tengerészekkel.
„Aztán így szóltak: »Mit tegyünk veled, hogy a tenger lecsillapodjon körülöttünk, hiszen egyre jobban viharzik?« Ő meg azt mondta nekik: »Vegyetek és dobjatok a tengerbe, akkor lecsendesedik a tenger körülöttetek, mert hát tudom, hogy miattam támadt ez a nagy vihar rátok!«”
A Talmudban (Nedárim 51b) felvetődik, hogy Jónást először egy jókora hím hal nyelte le, utána pedig egy kisebb, vemhes nőstény. Egy midrás szerint erre azért volt szükség, mert a nagy hal tágas gyomrában, amelyben még világítás is volt, Jónás túl kényelmesen érezte magát, és nem kezdett el segítségért fohászkodni. Érdekes, hogy az egymást lenyelő matrjoska-halak a muszlim próféták történeteinek gyűjteményeiben (Qiṣaṣ al-‘Anbiyā’) is visszatérő elemek. A Ninivébe küldött dacos próféta jól illik a szakrális környezetbe, könyvét jom kippur délutánján szokás felolvasni a zsinagógában. De mit keresnek körülötte a különféle tengeri lények és a csábító hangú, félmeztelen szirének?
Jónás és a hal, Jāmiʿ al-tawārīkh, 1400 körül, MET, New York. – forrás: © 2000–2018 The Metropolitan
Museum of Art
Chukok zsinagógája nem az egyetlen a térségben, amelyet figurális padlómozaikkal díszítettek. Bét Alfa, Bét Seán, Cipór, Chámát Tibériás, Náárán és Szuszjá példái arra engednek következtetni, hogy a jelenség a korszakban egyáltalán nem volt elszigetelt. A bibliai témákon túl Héliosz, az állatöv csillagképei és a négy évszakot megtestesítő nőalakok is feltűnnek.
[1] A mondást pár éve a Hallgatói Hálózat is újraértelmezte egy eltérő szövegkörnyezetben. Transzparenseiken a kis halak nagy hal formájába szerveződtek és megtámadták a nagy halat.
