A Soprontól 3 kilométerre, az Alpok lábánál fekvő Harka község központi terét — a Soproni és a Nyéki utca találkozásánál — Liszt Ferenc rövid itteni tartózkodásának emlékére a nagy zeneszerzőről nevezték el. A Google térkép egyelőre erről nem tud, de a helyszínt több fontos épülettel beazonosíthatjuk. Elsősorban a Nyéki utca 2. címet viselő emeletes épülettel, ami Liszt idejében iskola volt, ma ez az evangélikus paplak. (A Google műholdas térképén piros karikával jelöltem.) Mellette áll az evangélikus templom, és egészen közel hozzá, neki háttal az Árpád-korból származó, később barokkosított katolikus templom.
Az egykori iskolaépület előtt állt fel Harka férfi-dalárdája, s az egész falu a térre özönlött, hogy láthassák és köszönthessék a világ hírhedett zenészét. Liszt szinte földijük volt, hiszen az innét 25 kilométerre lévő Doborjánból származott.
S hogy pontosan mikor és miért járt erre Liszt? 1881 április elején rövid hangversenykörutat tett Zichy Gézával, amelynek során Sopronban is játszott – abban a városban, ahol kilencévesen életében először lépett közönség elé. Most már majdnem hetvenéves volt, s éppen októberi kerek születésnapja előlegeként a soproni Liszt Társaság emléktáblát állított doborjáni szülőházán. Így a soproni koncert másnapján, április 7-én egy tizenhat hintóból álló menet indult Sopronból Doborjánba, hogy Liszt személyes jelenlétében leplezzék le a táblát – s Harka éppen útba esett. A harkai dalárdisták a soproniaktól tudták a programot, s ők is ki akarták venni részüket Liszt ünnepléséből.
A rövid látogatás emléke szájhagyományban maradt fenn, s öröklődött nemzedékről nemzedékre. A mai harkaiak viszont minderről csak a közelmúltban szereztek tudomást: azokat az elődeiket ugyanis, akik szüleiktől, nagyszüleiktől még hallhatták a történetet, 1946-ban kitelepítették. Csak a politikai helyzet változásával teremtődött a kitelepítettekkel, illetve utódaikkal olyan szorosabb kapcsolat, hogy Liszt látogatásának története visszajuthatott a helyszínre, ahol lezajlott…
A hagyomány pedig így szól:
Mivel a levelek még éppen csak zsendültek, a harkaiak fenyőágakkal díszítették fel a fákat. A környező házak ablakában lobogók lengtek. A hintók a mai Soproni úton érkeztek meg a térre. Az iskola előtt feszült csendben várta Lisztet az 1862-ben alapított, s 1879-ben egy bécsi kórusversenyen első helyezést elért Concordia dalárda, s a falu egész népe. A csendet Liszt megjelenése egyszeriben hatalmas üdvrivalgássá, tapsviharrá változtatta. A katolikus pap és a falu tanítója fogadta és köszöntötte a zeneszerzőt, majd a kórus Liszt egyik kórusművét, — a kései elbeszélők szerint — a Szózatot énekelte. A derék dalárdisták az izgatottságtól az eredetinél magasabb fekvésben kezdték az éneklést: Zu hoch, zu hoch, meine Herren! (Túl magas, túl magas, uraim!) — jegyezte meg Liszt, a kórus azonban így énekelte végig a darabot. — Ha nem hallom, nem hittem volna, hogy ezzel a hangmagassággal végig tudják énekelni — szólt Liszt, majd odament az egyik kórustaghoz, akit Trinkl Sámuelnek hívtak, s a környéken neki volt a legszebb tenorhangja. — Uram, önnek arany van a torkában! — dicsérte meg a világhírű vendég.
Fogyott egy kis harapnivaló és néhány pohár bor a harkai lányok kosarából, de másra nem volt idő, a társaság tovább indult a mai Nyéki úton Doborján felé.
A kis epizódot Zichy Géza is megírta Emlékezéseiben, amiből kiderül, hogy a történteknek volt egy kis humoros-pikáns kicsengése Adalbert von Goldschmidt, a szintén a társasággal tartó fiatal bécsi zeneszerző révén, s a kompániában ott volt Ludwig Bösendorfer zongoragyáros is:
Útközben Harka községben a dalegylet hazafias dallal fogadott. Föltűnt mindnyájunknak, hogy a tenoristák mily magasan énekeltek. Goldschmidt Albert azt vitatta, hogy magas B-t, Liszt ellenben, hogy H-t énekeltek. Erre aztán Bösendorfer elővette a hangvilláját. Egy véletlen úgy hozta magával, hogy a kocsi mellett egy igen szép, vidám sváb parasztleány állott. Rövid kis szoknyája alól hatalmas lábikrák tűntek elő. Goldschmidt fékezhetetlen jókedvében a hangvillát a leányzó lábikrájához akarta ütni, de az erélyesen védekezett a merénylet ellen. „Hiszen csak hangot akarok adni!” „Menjen a pokolba a hangjával!” felelte vissza a parasztleány. Goldschmidt könyörgésre fogta a dolgot. „Lássa, kedves kisasszony, kocsink annyira ki van bélelve, hogy a hangvillát sehova nem üthetem; lábikráján pedig tudom jól, pompás hangot fog adni.” Erre az erényes falusi szépség fölemelte tenyerét s haragosan így szólt: „No de most már vége legyen a tréfának, mert különben olyan hangot fog adni, hogy az utolsó ítéletig cseng majd a füle tőle!” Liszt hamiskásan takarta el szemét, jeléül, hogy szégyenli a dolgot, titokban azonban lelkéből kacagott.
Hogy visszatérjünk a zenetörténeti vonatkozásokhoz: nem egyértelmű, hogy mi volt valójában a dalárda által énekelt darab. Vörösmarty Szózatát Egressy Béni zenésítette meg. Liszt ennek dallamát – Erkel Himnuszának dallamával együtt – csak hangszeres formában dolgozta fel. A blogger hipotézise az, hogy mivel a falu akkoriban nagyrészt német anyanyelvű volt, valószínűleg Liszt: Das deutsche Vaterland című férfikarának valamelyik változata (S. 74/1 vagy 74/2) hangozhatott fel. Ernst Moritz Arndt híres hazafias versére Liszt még az 1840-es években, virtuóz turnéi idején német földön járva komponált férfikart két változatban is; ez maradhatott fenn a harkai sváb szájhagyományban mint „szózat”.
1998 júliusában Harka és Sopron polgármestere egy-egy osztrák, illetve magyar kislány és kisfiú társaságában megtették hintón Liszt akkori útját Sopronból Doborjánba, harkai pihenővel. 2003 óta pedig a harkaiak minden év augusztus utolsó vasárnapján Liszt Ferenc-kerékpártúrát rendeznek, amely falujukból Sopronnyéken (ma Neckenmarkt, Ausztria) keresztül Liszt doborjáni szülőházához vezet. A legutóbbi túrákon már hét-nyolcszáz kerékpáros vágott neki a 25 kilométeres útnak, amely Liszt szülőházánál galamb-reptetéssel és koszorúzással ér véget. Harkára hazatérve népünnepély és az útvonalat végigtekerők elismerése zárja a napot.
Az egykori paplak homlokzatán kissé pontatlan helyesírású emléktábla idézi Liszt dicsérő szavait. Vele szemben, a játszótérnél a közelmúltban állították fel Liszt naiv stílusú faszobrát – alkotóját még a köztérkép.hu sem tudta kideríteni…
Források:
Látnivalók Győr–Moson–Sopron megyében. Miskolc, Well–Press, 2000
Zichy Géza: Emlékeim 2. kötet. Bp. Franklin Társulat, 1913
w.sopronihegyseg.hu/html/harka/hires/.html
www.sopron.hu/Sopron/portal/show.printableview?id_content=41475
