Fülve telt hanggal ülök koncert után Szomorút írva. Élő még agyban csellista-pianista zsenije, kontinuitás kell.
Ülök bulinegyed, hangos turisták köröttem, nem csöndül fejemben tudása Chopin-elménynek; kontinuitás kell.
Édes csókként várom két pohár Żubrówka-almalé melódiája Vasárnapnak. Cigaretta mellé.
Itt van már. Mellettem. Tán tíz méter csupán, ez ölelésnyi már, miként ölel át mai performer kvartett – s általam Bennetek is – mindenek tudásával, Seresst idézve.
Ne tovább! Itt maradj! Menj tovább! Bújva tudd a kedvest! Hallgatva érezd a kvartettet most! Az igazi Szomorút kapod. Folytasd utad!
Bennem már lengyeli az első pohár, lassan második, kontinuitás kell…
Iszom övét, várom a hatást, várom az ölelést, a melódia csókját.
Folytatás ez.
Két csikk a hamutartóban.
