Emberünk billent, nem eldönthető, hogy most opera, musical vagy klasszi bárzongora az mit taporálni kívánik. Az van a kiáramlatásán, amit igazán gondol? Mögöttes dolgok mik lehetnek? Mese-meskete amit tol, vagy való igaz a hamisság mögött? Vagy mi a hamisság az igazában?
Hinni akarsz neki, mert tisztelettel szereti mit csinál. Szeretve tiszteli dalt, mit magán átfolyatva változtat hősies furcsaságba. Élményt ad, jön általa az akárhogyis. Direkt vagy véletlen üt mellé, fülbántón változtat eredetin, mégis továbbhallgatni akarod, kíváncsi vagy rá.
Profpéhádé a pianiszt, a disszonancia, kakofónia és zaj doktora ő, hihető hát neki mit nyújt nekünk. Újjáértelmezi a mindent, testet ad a hűséges hűtlenségnek.
Belesétálsz ölelésébe, mosolyogsz mikor szembeérkezik, várod a következő sorát, várod a sorod.
Ugyanazt a nyolcvannyolc billentyűt használja, mint Seress, Csajkovszkij, Mozart vagy Presser, mégis egészen övé és tiéd az új, a valóságosság, a pillanat – mint szerelmes horizontban narancsholdként testesül meg az érzelem. Kellhet-e más, mint azon gondolat, mi neked jelent hallatán? Nix elégedetlenség. Lapozz ha nem tetszik, vagy merülj el benne, add magad át csupaszságának. Utóbbi boldogságot plántál beléd.
