A 2011 óta kétévenként, azaz immár ötödik alkalommal meghirdetett Leopold Bloom Díj célja, hogy a hazai képzőművészek nemzetközi karrierépítését támogassa. A tízezer euró díjazású elismerés nyertesét idén június 15-én, vagyis a nemzetközi Bloomsday ünnepének előestéjén hirdetik ki a Ludwig Múzeumban, ahol a Westkunst-Ostkunst című gyűjteményes kiállítás terében mutatkoznak be a díj döntősei. A díjra a korábbiakhoz hasonlóan idén is félszáz pályázat érkezett, közülük választotta ki a háromfős nemzetközi zsűri azt a hat alkotót, akik ezzel a júniusi díjátadó döntősei, kiállítói lettek. A 2019-es Leopold Bloom Díj finalistái: Asztalos Zsolt, Ember Sári, Erdei Krisztina, Kútvölgyi-Szabó Áron, Molnár Zsolt és Tranker Kata.
A díjat az ír házaspár, Mary McLoughlin és John Ward műgyűjtők, a Maurice Ward szállító és műtárgyszállító cég tulajdonosai alapították. A díj elnevezése a huszadik századi világirodalom egyik alapművéből, James Joyce Ulysseséből ered: annak magyar származású főhősén, Leopold Bloom figuráján keresztül hirdeti a független és újító művészet, a nemzetközi kulturális kapcsolatok fontosságát. Joyce az Ulysses cselekményének egyetlen napjaként 1904. június 16-át választotta, az egykori fiktív napból mára pedig valódi nemzetközi ünnepnap lett, ehhez igazodtak idén a díjátadó szervezői is. A díj nyertese egy külföldi kiállítás létrehozására kap támogatást.
A díj egyik különlegessége, hogy korhatár nélküli. Angol nyelvű pályázataikat április elejéig adhatták le a magyarországi képzőművészeti közegben aktívan jelenlevő alkotók. A pályázati anyagnak a tervezett kiállítás koncepciója mellett tartalmaznia kellett a művészek digitális portfolióját, szakmai életrajzát, valamint egy tetszőlegesen választott külföldi kiállítóhely befogadói szándéknyilatkozatát is. Ez utóbbi feltétel voltaképpen a pályázat egyik fő üzenetét, a hálózatépítés nélkülözhetetlenségét hangsúlyozta.
A shortlist kialakítása után válik a zsűritagok munkája még érdekesebbé, személyesebbé, a díjátadó előtt Budapestre érkező szakemberek ugyanis személyes műteremlátogatások során ismerkednek meg a díj döntőseivel, s rajtuk keresztül a kortárs magyarországi képzőművészettel.
Az is a Leopold Bloom Díj különlegessége, hogy alapítói és szervezői semmiféle módon nem vesznek részt a döntésben, egyetlen kitételük, hogy ők kérik fel a nemzetközi zsűri ír elnökét. A 2019-es zsűri elnöke Paul O’Neill a Helsinkiben működő PUBLICS kurátori ügynökség, rendezvényhelyszín és könyvtár művészeti vezetője. 2013 és 2017 között a Center for Curatorial Studies doktori programjának igazgatója volt a Bard College-on. Munkássága széles körben ismert, sokan az egyik legfontosabb kutatás-orientált kurátorként, illetve a kurátori gyakorlat, a köztéri művészet és a kiállítástörténet egyik legfontosabb szaktekintélyeként hivatkoznak rá. A zsűri további tagjai: Gabriela Kotiková és Noor Mertens. Gabriela Kotiková a Prágai Kortárs Művészeti Központ munkatársa, s hosszú évek óta a feltörekvő cseh művészeti közeg egyik a legfontosabb kiállítóhelyének, a Jeleni Galériának a vezető kurátora. Noor Mertens 2016-ig az egyik legjelentősebb hollandiai múzeum, a rotterdami Museum Boijmans Van Beuningen modern és kortárs művészeti, valamint városi gyűjteményének kurátora volt, jelenleg pedig a németországi Kunstverein Langenhagen igazgatónője.
Tranker Katát nemrég a hónap tehetségévé választotta a Papageno. Interjúnk itt olvasható vele:
A díj finalistáinak névsora izgalmas együttállásokat sejtet, és az biztosan kijelenthető, hogy a kiállítás uralkodó műfaja az installáció lesz. Asztalos Zsolt, aki 2013-ban a Velencei Képzőművészeti Biennálén a Kilőtték, de nem robbant fel című alkotásával képviselte Magyarországot, a konceptuális irányzatot képviseli, az emlékezés kérdéseit vizsgálja. Az utóbbi időszak egyik legaktívabb, legtöbbet utazó képzőművésze, Ember Sári a portréfotó felől jutott el az emberi fej absztrakciójához, redukciójához, és a legkülönfélébb művészi médiumok (papírkollázs, márványszobor) használatához. Erdei Krisztina finom humorú, poétikus fényképei a szociálisan elkötelezett művészet lehetőségeit vizsgálják, az eredetileg szobrász végzettségű Kútvölgyi-Szabó Áront a posztigazság korának dilemmái érdeklik. Molnár Zsolt a képgrafika felől jutott el az installációkig, művei az absztrakció és a funkció közös játékterében rendezkednek be, jellemzőjük az izgalmas és talányos vonatkozási rendszer, az utóbbi időszakban leginkább a mezőgazdaság. Tranker Kata kisméretű elemekből építkező, részletgazdag, finom munkái intimitást sugallva foglalkoznak mindennapjaink általános kérdéseivel, az efemer anyagok, a sérülékeny, finom illesztések és összeállítások a törékenység, ideiglenesség fogalmait idézik.
(Via artportal)
