Ahogy emberünk öleli hangszerét, úgy kellene ölelni, szeretni, tisztelni mindenkinek. Miként szólaltatja kisgitárját, tökéletes harmóniát teremt zavaros világban. Nem kell hozzá sok: nyílt szív, érzékeny lélek, nyitottság, elfogadás, figyelem.
Nagybritünk nem is csaphatott volna jobbkor kishúrjaiba: ráfér napjainkra az ilyes tiszta egyenes játék. Sok butaság között iránytadó hangok vezessenek mindenkit a maga számára megfelelő meleg ölelésbe. Nem megszól, nem rámutogat, elfogad. Legyen ebben is egyenlőség.
Végigszeretni négypercnyi Szomorút mai jussunk hát, s hozadékaként mondom: maradjon szeretés, tisztelet a többi napokra is!
