A Magyar Állami Operaház gondozásában látott napvilágot az a könyv, amely Tóth Aladár (1898–1968) zenekritikus és igazgató életművével kapcsolatos több mint másfél év kutatásainak eredményeképp jött létre. Az Aranykalickában – Tóth Aladár élete és kora című kötet szerzője Karczag Márton, a színház főemléktárosa, aki korábban Fricsay Ferenc, Sergio Failoni és Radnai Miklós életrajzát is elkészítette.
A készülő könyv előszavában így vall Maria Reichardt, azaz Tóth Mari, az esztéta Marburgban élő lánya: „Egy életrajz megírása nehéz feladat. A szerző nem engedheti szabadjára fantáziáját, képzeletét, hanem nagy önfegyelemmel a tényekre kell szorítkoznia: iratokra, fényképekre, levelezésekre, feljegyzésekre, emléktárgyakra.
A II. világháború után a magyar operajátszást újjáélesztő igazgató munkásságát dolgozza fel Karczag Márton Aranykalickában – Tóth Aladár élete és kora című kötete. A világháború után zongoraművész feleségével, Fischer Annie-val Magyarországra visszatérő esztéta a változó politikai viszonyok és a vasfüggöny leereszkedése közepette is képes volt emberi tisztességét megőrizve az európai élvonalba emelni a Magyar Állami Operaházat. Évtizedes igazgatói pályafutása alatt a zenekar élén főzeneigazgatóként tevékenykedett Otto Klemperer, Harangozó Gyula színpadra állította Bartók Csodálatos mandarinját, színre vitték az első nagy szovjet/orosz baletteket, és immár operai fennhatóság alatt nyitotta meg kapuit az Erkel Színház. Emellett ekkor indult olyan énekes nagyságok pályája, mint Házy Erzsébet, Takács Paula, Delly Rózsi, Simándy József, Ilosfalvy Róbert vagy Melis György.
De mi történik akkor, ha éppen ezek az alappillérek hiányoznak? Apám, Tóth Aladár gazdag hagyatékát özvegye, Fischer Annie gondosan óvta és őrizte. Az ő halála után azonban mindkettőjük hagyatéka avatatlan kezekbe került és pótolhatatlanul nyoma veszett.
Apám élete és kritikusi munkássága nyomon követhető, de Székesfehérvárott és Budapesten eltöltött gyerekkora és fiatal évei mintha nem is lettek volna. Ezt felkutatni, iskolák évkönyveiben keresni, vidéki, rég nem létező színházak és színtársulatok poros aktáit végigböngészni, egyetemek beiratkozási listáját tanulmányozni – mindezt e könyv írójának kellett elvégeznie.
A cikk eredetileg az Opera Magazinban jelent meg.
Ugyanez áll Apám Svédországban töltött éveire. Ennyi esztendő után nehéz volt svéd hatóságok és kultúrintézmények levéltárában nyomokra lelni. Éppen ellentétes a helyzet Apám operaigazgatói éveivel. Ülések és megbeszélések jegyzőkönyvei, hivatalos levelezés minisztériumokkal és művészekkel, kritikák; az Operában számos dolog megmaradt. A túlzott anyagbőség miatt a szerzőnek ésszerű válogatást kellett és sikerült létrehoznia. Ez a része a könyvnek részletesen magában foglalja az Operaház és a zenei élet sorsát az akkori politikai körülmények között. Operabarátoknak szinte elengedhetetlen olvasmány.”