Kollár Imre karmester a kilencvenes évek közepétől 12 éven át töltötte be a Debreceni Filharmonikusok zeneigazgatói posztját. 2019 augusztusában tért vissza, immár a Kodály Filharmónia Debrecen égisze alatt működő együtteshez Somogyi-Tóth Dániel igazgató-művészeti vezető felkérésére.
– Jó fél éve egy interjúban felidéztük a Debrecenben töltött éveit, most pedig arról beszélhetünk, hogy ismét a debreceni szimfonikus zenekar, immár a Kodály Filharmonikusok vezető karmestere. Mikor és hogyan érkezett a felkérés Somogyi-Tóth Dánieltől?
– A kapcsolat igazából sosem szakadt meg. Minden évadban vezényeltem a zenekart, és olyan is előfordult többször, hogy be kellett ugranom bizonyos helyzetekben egy-egy produkcióba. A maximális bizalomként és szeretetként értékeltem, hogy mindig én jutottam először eszükbe ilyen esetekben.
Amikor pedig Debrecenben jártam, többször felmerült Somogyi-Tóth Dániel igazgató-művészeti vezetővel beszélgetve, hogy jó lenne ismét a zenekarral dolgozni, nemcsak egy-egy koncert erejéig. Erre az évadra értek meg a körülmények, a zenekar és én is, hogy a munkát újult erővel, új távlatokban gondolkodva közösen folytassuk.
– Ha szabad így fogalmazni: milyen állapotban kapta vissza a zenekart?
– Rengeteg a változás. A Kodály Filharmonikusok jelentős ambíciókkal, munkakedvvel, közönség- és szakmai sikerekkel a háta mögött, fiatalokkal megerősödve áll neki egy új időszaknak. Teljesen más a légkör most, mint a távozásom idején volt. Sokkal messzebbre merünk tekinteni, és távlati elképzelések is vannak. Az új koncertterem ígérete óriási lehetőség, amely azonban egy színvonal emelkedést is kell maga után vonjon. Adott körülmények között nem lehet bizonyos szint felé menni, de ha lesz egy kifejezetten erre a célra épült hangversenyterem, a határ a csillagos ég.
Somogyi-Tóth Dániel a részemről elsősorban arra a fajta zenekarépítő munkára számít, amit már egyszer letettem az asztalra itt. Kifejezett kérése és elvárása, hogy öt év múlva egy sokkal jobb zenekar váljon a Kodály Filharmonikusokból. Határozottan színvonal emelkedésre készülünk.
– Milyen konkrét feladatokat tűztek ki erre az évadra?
– Apró, kicsi változásokkal haladunk egyelőre: intonációkban, hangszínekben, virtuozitásban, a koncentrációban. Ezek olyan folyamatok, amelyeket a közönség nem feltétlenül érzékelhet egyenként, de ha a sok kis dolog összeáll, az már hallható. Erre a fajta zenekari építkezésre a Beethoven-szimfóniák rendkívül alkalmasak. A zenekari játék összes szépsége, de nehézsége és problémája is felmerül általuk. Tehát, ha nem lenne éppen Beethoven-év, mi most akkor is ezt a sorozatot játszanánk.
Az alapos, aprólékos, igényes munka egyébként már meg is mutatkozott a szeptember 17-ei, első Beethoven 250. hangversenyen, mely hatalmas sikert aratott a közönség körében.
– Augusztus óta már több projekten is túl vannak, például egy lemezfelvételen és az előbb említett Beethoven-sorozat első alkalmán. Mit vezényel még az évadban?
– Legközelebb a Falstaff koncertszerű változatát adjuk elő a zenekarral és a Kodály Kórussal. November 12-én mutatjuk be azt az anyagot, amelyből a lemezfelvétel készült a Naxos számára Goran Filipec zongoraművész közreműködésével. Lesz egy Verdi Requiem november 19-én, és többek közt még további három bérletes hangversenyt vezényelek az évadban a Beethoven-sorozatból.
– Az Ön debreceni időszakához fűződött, hogy a Zene Világnapján, október 1-jén egy opera koncertszerű változatát hallgathatta meg a város közönsége. Ez a hagyomány a mostani évadban felelevenedik. Honnan jött az ötlet annak idején, s mit hallhatunk idén?
– Az ötletet akkor az adta, hogy a Csokonai Színház méreteiből, apparátusából adódóan nem feltétlenül alkalmas bizonyos létszámú operák eljátszására – persze lehet részmegoldásokkal élni. A Turandotban például szükséges egy akkora kórus, amely szinte betöltené a színház nézőterét, és kellene egy sokkal nagyobb zenekari árok. Akkor arra gondoltam, hogy milyen jó lenne, ha ezek az operák mégsem maradnának ki a debreceni közönség életéből, hanem meghallgathatók lennének, még ha csak egy alkalommal is.
Először pont a Turandot koncertszerű változata került terítékre, mely akkora siker lett, hogy még hónapokig emlegették Debrecenben. Aztán előadtunk még több operát, például a Bohéméletet, az Aidát. Az is szempont volt, hogy ezekre a produkciókra sztárénekeseket hívjunk meg. S most is erről van szó, a Falstaffot csodálatos szólistagárda énekli, a főszerepben Alexandru Agache-val. A mostani koncerten szereplő szólista énekesek mindegyike a csúcson van, óriási dolog, hogy lejönnek együtt Debrecenbe.
– Miért épp a Falstaff?
– Hasonló szempontok mozgatnak minket, mint „régen”. Verdi operája ugyan ment már Debrecenben, de legalább 25 évvel ezelőtt. Nem könnyen kiállítható produkció. Méretét tekintve befér kisebb színházakba is, de komoly felkészülést igényel mind a zenekar, mind a kórus, mind a szólisták részéről.
– Személyes kötődése van a darabhoz?
– Engem nagyon meghat az, hogy Verdi élete végén egy ilyen operát írt. Olyan fajta életigenlés, derű, pozitív szemlélet van benne, ami a mai világból nagyon hiányzik. Verdi 80 évesen el tudta mosolyodni magát ezzel az operával, mely arról szól, hogy az élet gyönyörű akkor is, ha megöregedtünk, a nők szépek, a szerelem jó, a boldogság itt van az orrunk előtt. Ez az üzenet kell a mai embereknek, szóval ezért a Falstaff.
– Rendhagyó lesz a Kölcsey Központ színpadjának elrendezése is a produkcióban.
– Szeretnénk egy kicsit színházszerűen berendezni a teret. A zenekar a nézőtérrel egy magasságban fog játszani, az énekeseknek pedig építünk egy kiemelést.
– Szünet is lesz, akárcsak egy operaelőadáson.
– Verdi három felvonásban írta meg a darabot, de mindegyik felvonásnak van első és második része. Mi a második felvonás első része után tartjuk meg a szünetet.
– A vezető karmesteri pozíciójával újból sok időt tölt Debrecenben. Milyennek látja most a várost?
– Nagyon sokat változott, bár nekem, aki vissza-visszalátogattam ez nem meglepő. A városban is azt látom, amit a Kodály Filharmóniánál. Nem Budapest után akar kullogni, hanem járja a saját útját. Merészet álmodik, s meg is valósítja elképzeléseit.
