Herbert Breslin írja Luciano Pavarottiról szóló könyvében: a tenor pályája során 2500 kilót szedett fel és adott le. Többször deklarálta, hogy enni szeret. És azt is hozzátette, hízni viszont nem.
Váltsa meg jegyét a Pavarotti film szeptember 25-i magyarországi díszbemutatóra ide kattintva.
A tenor egész életében küzdött a kilókkal. Pontosan tudta, hogy ezek segítették pályája alakulásában, hiszen emlékezetes volt terebélyes mérete, de azzal is tisztában volt, hogy amennyi előnye, annyi ártalmas hátránya is volt ennek. Egy operaénekesnél ugyanis fontos a színpadi megjelenés.
Luciano Pavarotti gyerekkorában sokat sportolt, ez pedig az átlagosnál magasabb kalóriabevitelt igényelt. Amikor a sportot abbahagyta, a kalóriákból nem vett vissza, ez pedig a testén látható nyomot hagyott. És volt még egy ok, amit így fogalmazott meg a 80-as évek elején: „Pályám rendkívül nehéz és nagy fegyelmet követel. Úgy gondolom, megállom rajta a helyem, de amikor asztalhoz ülök, az állandó feszültség feloldódik, és a megterhelésre evéssel reagálok.”
Megosztott néhány tanácsot is, amik nékül úgy vélte, jóval terebélyesebben nézne ki:
1. Az étkezéseknél fogyasztott bor ártalmas, diétázás közben csak ásványvizet szabad inni.
2. Az étkezés megkezdése előtt sokat kell várni, a fogások között pedig hosszú szüneteket kell tartani.
3. Ha 15 perc várakozás után abbamarad az éhségünk, nem is vagyunk igazán éhesek.
4. Olyan diétát kell követni, ami figyelembe veszi a gyengeségeinket. Orvosa engedélyezte neki egyik kedvenc ételét, a tésztát kis mennyiségben, a zöldségekből és a húsokból viszont méretesebb porciókat kapott, mert a nagy adagokhoz volt szokva.
Pavarotti diétája borjú- és csirkehúsból, illetve halból, liszt nélküli főzelékekből állt. Mindezeket előre elkészítették és lefagyasztották, mert az énekes így elkerülte a kísértést, ami főzés közben, az alapanyagokat látva az állandó kóstolást jelentette. És volt egy fontos észrevétele is: „Meggyőződésem például, hogy a finomra vágott petrezselyem sokkal jobb ízt ad az ételnek, mint a darabosra vágott.”
Simeon Rosset komornyik 2004-ben dolgozott Pavarotti mellett. Az ő visszaemlékezéseiből tudjuk, hogy a tenor hálószobája mellett 24 órás készenlétben kellett állnia a konyhának. Ennek az volt az oka, hogy gyerekkorában volt, hogy éheztek, így alakult ki a fóbiája, és a félelem, hogy távol van az ételtől.
A kívánságlistáján szereplő ételek – három sült csirke, egy bizonyos fajta olasz paradicsom, friss tészta, nem túl drága modenai bor – elegendőnek bizonyultak volna akár 20 embernek is. Ennek ellenére Pavarotti nem habzsolt.
Forrás:
Luciano Pavarotti: Gondolatok az étkezésről. In: Luciano Pavarotti–William Wright: A pék fia és a kilenc magas cé. Zeneműkiadó, 1983, 159–163.
