Talán egyetlen intézmény sem tett annyit az utóbbi években az opera műfajának népszerűsítéséért, mint a New York-i Metropolitan Opera, avagy ismertebb nevén, nemes egyszerűséggel: a Met. Az élő rádió-, valamint a 14 éve töretlen sikerrel zajló HD minőségű mozis közvetítéseknek hála, világszerte emberek millióihoz jutnak el az amerikai előadások. Én pedig részese voltam egynek.
Nem sok minden szerepelt a bakancslistámon, és nem azért, mert annyi helyen jártam volna, hanem, mert a legtöbb listán szereplő tétel operához, koncerttermekhez és múzeumokhoz – így főként Európához köthető. Mindazonáltal egy fontos tétel még volt rajta: New York. Kivettem utolsó meglévő szabadnapjaimat, és engedtem kint élő barátaim évek óta tartó kérlelésének, elindultam a Nagy Alma felé. Világjáró ismerőseim kivétel nélkül váltig állították, hogy a várost nekem teremtették, és imádni fogom, nos, nem tévedtek…
A reptérről a Metbe
…mint ahogy abban sem, hogy nem is én lettem volna, ha első reggelemen nem a Lincoln Center, azon belül is a Metropolitan Opera felé vettem volna az irányt. Az 1883-ban épült operaház, külsejére utaló beceneve szerint a „Sárga téglás sörfőzde” a Broadway 1411-es száma alatt működött egészen az 1900-as évek közepéig, de az idő előre haladtával egyre inkább nyilvánvalóvá vált, hogy a növekő technikai igényeket hosszú távon nem lesz képes kiszolgálni.
A Metropolitan Opera 1966-ban költözött át az akkor frissen felhúzott művészeti komplexumba, a Lincoln Centerbe. Kész szerencse, így a zene- és színház barátoknak nem szükséges sokat bolyongani, egy rakáson van ugyanis az opera, a David H. Koch Theater, a főleg Broadway színdarabokat játszó Vivian Beaumont Theater és a New York-i Filharmonikusoknak otthont adó David Geffen Hall. Aki hozzám hasonlóan olvasta Rudolf Bing, a Met egykori intendánsának a könyvét, az 5000 este a Metropolitanbent, az úgy lép be a Metbe, mintha már, ha nem is ötezerszer, de ezerszer járt volna ott. A legszebb az egészben pedig az, hogy az enteriőrt elnézve gyanítom: a Met a 60-as évek óta nem sokat változott…
A színfalak mögött
…már ami a backstaget, azaz a színfalak mögötti részleget illeti, ahová volt szerencsém bepillantani. Némileg hasonló érzés fogott el az énekesek társalgójába, vagy akár a művészbüfébe lépve, mintha egy szocreál stílusban épült magyar színház előterébe léptem volna. Padlószőnyeg, retrónak ható, de láthatóan használatban lévő figyelmeztető táblák, tapéta és faburkolat. Az öltözőkben mindenhol pianínó és rekamié(!), a falon a régi nagyok portréi. Egy nagy és egy kisebb varroda működik a házban, a jelmezek tehát az operán belül készülnek, ahogy a díszletek többsége is, a szintén házon belül működő díszletműhelyekben. Próbatermekből hármat számoltam össze, ottjártamkor szimultán zajlottak a Pikk dáma, a Pillangókisasszony és a Figaro házasságának előkészületei. Belépve a művészbüfébe – méreteinél és kínálatánál fogva nevezzük inkább művész-gyorsétteremnek, egyik oldalon Christine Goerke majszolta a szendvicsét, másik oldalon Marco Armiliato kávézott. Met-beli mindennapok.
A Met, az a Met
No, de milyen az a Met, amit a földi halandó lát – nevezetesen, ha jegyet vált egy előadásra? Egy szóval nagy. NAGYON nagy. Egyrészt borzasztóan ismerős minden, úgymond európai, másrészt idegen. De valójában nem is idegen, csupán szokatlanul, és lenyűgözően hatalmas. Ahogy minden New Yorkban. És ez az, aminek az érzetét nem adja át semmilyen közvetítés. Néhány érdekes számadat a szemléltetés végett: a mindössze három év alatt felépült operaház nézőtere 4000 férőhelyes, az épület 14 emelet magas, ebből 5 emelet a föld alatt helyezkedik el, a termet 21 emblematikus, fel-le emelhető kristálycsillár díszíti.
A plafont aranyfüst díszítés borítja(!) és az akusztika is kiváló, viszont hatalmas méreteinél fogva katonai messzelátó ajánlott azoknak, akik a felső emeletek valamelyikén foglalnak helyet. Az ülések hátulján többnyelvű szövegkiíró, melyre legyinthetünk, hogy ugyan már, Nyugaton ez alap. Aztán rájövünk, hogy tényleg az. Talán kevesebben tudják, de a házban helyet kapott egy kisebb terem is, ott főleg kamarazenei koncerteket és beszélgetéseket tartanak. Az alagsorban portrécsarnok tiszteleg a Metben fellépett művészek előtt, és időszaki kiállítás is várja a látogatókat. Az emeleten étterem, a földszinten pedig egy káprázatos Shop várja a látogatókat, ahol többek között megvásárolhatjuk a Met-beli Ring díszletének kicsinyített mását, vagy akár egy Nyugat lányás kártyapaklit. Az előcsarnokot két gigászi méretű, szelfizéshez ideális Chagall falfestmény díszíti. Mielőtt az olvasó gyanakodni kezd, hogy a Metben minden fenékig tejfel, jöjjön a feketeleves: a légkondi. Botor módon kisestélyikkel készültem a késő őszi útra, „úgyis fűtenek mindenhol” felkiáltással. Nem fűtenek, hűtenek, így keserűen megállapítottam, hogy számomra sál-sapka-pulcsi az ideális öltözet a helyi kulturális intézményekben.
Met élő
És akkor jött maga az előadás. Nem is akármilyen, hiszen egy élő közvetítésen vettem részt – persze csak mint néző. Ami nálunk egy „esti hetes előadás”, az ott kellemes ebéd utáni matiné, 13 órakor kezdődik, és olyannyira matiné jellegű, hogy az általam látott Manon (nem a Puccini, hanem a Massenet-féle) után este még lement egy Bohémélet is.
Előre értesítettem az élő közvetítést figyelő Budapesten maradtakat, hogy a rikító kanárisárga sálamban érkezem, figyeljenek majd, amikor a közönséget mutatták (a ruhadarab a légkondicionálás kicselezésében is jó szolgálatot tett…). Szünetben kaptam a lelkes üzeneteket: LÁTTUNK! KÉTSZER IS! Egyébiránt az élő közvetítés élőségéből nem sokat vesz észre a földi halandó, kamerák pásztáznak, de nem feltünőbben, mint a hazai koncerttermekben, viszont érdekes volt szünetben figyelni az aznapi est háziasszonyát, aki éppen a súgót interjúvolta a színpadon.
Tippek, trükkök Met-látogatóknak
Ahogy Bayreuthba, úgy a Metbe is be lehet jutni viszonylag olcsón, ehhez tulajdonképpen elég ha a) szemünket az óránkra tapasztjuk b) 40 év alattiak vagyunk. A Met kedvezményes jegyeket kínál a 40 év alatti fiataloknak (nem árulok el nagy titkot azzal, hogy ott sem a tinédzserek járnak operába, így ott is nagy erőfeszítéseket tesznek, hogy bevonzzák a fiatalabb generációt), valamint esetenként U40 partyval is várják az előadás előtt ellazulni vágyó publikumot. Megjegyzem, nagyon kíváncsi lettem volna a Wozzeck előtt iszogató „U40 Party” fiatal közönségre… A rush tickets, azaz utolsó pillanatban megváltható 25 dolláros jegyekhez bárki hozzájuthat, ráadásul kényelmesen online. Hétköznaponként délben, a matiné előadásoknál négy órával az előadások előtt, szombatonként pedig délután két órakor kezdődik az értékesítés, a vásárláshoz pedig mindössze egy regisztráció szükséges.
Aki ezek után nem pattan rögtön repülőre, annak maradnak az élő közvetítések, február 1-jén szerencsére ismét érkezik egy, ezúttal George Gershwin Porgy és Bess című művét közvetíti a Müpa és az Uránia, a Met on demand oldalán pedig egy mozijegynyi összegért visszanézhetőek a régebbi élő közvetítések, többek közt a Manon is. Ha megnézitek, figyeljétek a sárga sálat…