Az Örkény Színházban decemberben mutatták be a Lót – Szodomában kövérebb a fű című előadást, amely Térey János utolsó drámájából készült. A rendezőt, Kovalik Balázst arról kérdeztük Téreyvel való kapcsolatáról, a darabot inspiráló képről, a történet mai áthallásairól, a próbafolyamatról, és arról is, hogy követi-e majd az előadás alakulását.
– 2002-ben dolgoztál az Örkény Színházban, az általad rendezett Borisz Godunovnak Térey János volt a műfordítója. Akkor a te ötleted volt Térey bevonása, vagy készen kaptad őt?
– Ahogy most a Lótnál, akkoriban is fontos szempont volt, hogy olyan író szövegével dolgozzunk, akinek érzéke van a klasszikus verseléshez, mégis rendkívül mai nyelvet beszél. Így mindenképp új fordításra volt szükség és Mácsai Pál több nevet is felvetett, akiket felkérhetnénk rá. Emlékszem, akkor olvastam Térey Paulus című verses regényét. Úgy éreztem, ő lenne a legizgalmasabb.
– 2008-ban az Aegon Művészeti Díjra Térey János jelölt. Kapcsolatotok távolabbi kölcsönös tisztelet volt vagy közelebbi barátság? Miben látod Térey jelentőségét a magyar (dráma)irodalomban?
– A Borisz Godunov volt János első színházi munkája, és ez meghatározta a későbbi pályáját. Barátságunk erős szakmai kötelék volt. Fesztiválok, színpadi produkciók, szorosabb vagy lazább közös szakmai munkák miatt kerültünk újra és újra közel egymáshoz.
János egy költői író volt. Bármit is írt – színdarabot, verset, prózát – a poesia átlengi
az írásait.
Ha be kell kategorizálni a magyar írókat, azok közé sorolnám, akiknél erre kerül a hangsúly, ezáltal leginkább a lírai drámaírónak lehet nevezni. Viszonylag kevesen írnak manapság drámát. A nagy öregeknél erős a politikai attitűd, míg a fiatalok inkább improvizáció gyökerű szövegekben gondolkodnak. Jánosnál a költői lelkület.
– Vannak képek, amiket sokszor látunk, azt hisszük, hogy ismerjük, aztán hirtelen feltűnik rajtuk egy egészen új részlet, és ez egészen új megvilágításba helyezi a képet, az ábrázolt történetet. Körülbelül hányszor mentél el vagy mennyit tűnődtél a müncheni Pinakothekában a Bruegel-kép előtt, míg Lót két lányára esett a tekinteted, és elkezdtél az ő történetükön gondolkodni?
– Jópárszor jártam már a Pinakothekában és a képet is többször láttam, de korábban az kötött le vele kapcsolatban, hogy milyen szürreálisan ábrázolja Bruegel Szodoma pusztulását. Rendkívül sötét, kivehetetlen figurákat és alakzatokat látunk rajta, kis túlzással szinte az egész festmény feketére van mázolva. Az ragadott meg, milyen modernség és elszántság van ebben a képben, nem Lót és családja. Érdekes, hogy mennyire nem vesz észre az ember valamit, ami ott van az orra előtt és ez nem csak a képzőművészetre igaz: lehet ez egy vers, egy regény, egy történet is, amit adott esetben az ember egész életében forgat, aztán egyszer csak leesik a tantusz, megvilágosodik egy szó jelentése, vagy feltűnik a szerkezeti elhelyezkedése, aminek a jelentőségébe korábban nem gondolt bele. Az első talán, ami megragadott Lót és családja ábrázolásában az volt, hogy meztelenek, amit nem tudtam hova tenni, ugyanis a történet azon részét, ami Lót feleségének sóbálvánnyá változása után következik, nem szokták gyakran mesélni. Talán ezért kezdtem el gondolkodni a történetükön.
– A darab elé írt ajánlóban azt mondod, Térey János, nem mondott azonnal igent, és hosszabb ideig tartott az ötletelés, a kutatás. Az előzetes anyaggyűjtésben, a kutatásban te hogyan vettél részt? Mi volt ennek az anyaggyűjtésnek a fókusza, amiből végül – részben a képtől is eltávolodva – egy erőteljes politikai-közéleti áthallásokkal rendelkező dráma lett?
– János nem mondott rögtön igent, ami teljesen természetes, hiszen egy író nem írhat addig darabot, amíg nem tudja, mit akar a történettel elmondani. Néhány hétig gondolkodott, feltételezem készített jegyzeteket, gyakorlatokat aztán egyszer csak eljutott odáig, hogy megtalálja a saját hangját, témáját benne. Folyamatosan küldtem neki anyagokat, utánanéztem, hogy Lót milyen szerepet játszik a Koránban, a zsidó és a keresztény vallásban. Lót történetének számtalan feldolgozása és értékelése van.
A közös munka leginkább arról szólt milyen jelenetekből épüljön fel a dráma, milyen karaktereket szerepeltessünk, ezeknek az egymáshoz való viszonyuk milyen legyen, hogyan képzeljük például az angyalokat: öregnek vagy fiatalnak?
Ezekről hol szóban, hol írásban kommunikáltunk. Ő írt próbajeleneteket, amikben a szereplők hangját, a darab stílusát kereste. Aztán egyszer csak eljutottunk odáig, amikor azt mondta: mindazt, ami összegyűlt, leírja az elejétől a végéig. Így született meg az az első változat, amiből végül most dolgoztunk.
A politikai és közéleti áthallások – ha vannak – abból fakadnak, hogy János egy mai drámát, egy mai Lót-történetet írt. Ehhez a történetéhez hozzátartozik a bevándorlás, hiszen Lót maga is idegenként jött Szodomába és másként reagál az új jövevények érkezésére, mint a többi szodomai. Ennek a kérdéskörnek ma, nemcsak Magyarországon, hanem Európában is politikai, társadalmi aktualitása van, ezáltal a szöveg reflektálni kezd arra, ami körül jelenleg kikerülhetetlen diskurzus folyik. Személy szerint olyan aktuális kérdések érdekelnek a történetben, mint például a menni vagy maradni? Elhagyni a várost, ahol élek? Vagy pont fordítva: mit jelent maradni és betagozódni?
– Hogyan került az Örkény Színházba a darab? Eleve a társulatra készült?
– Mácsai Pál már régóta hívott az Örkénybe rendezni, de a fő kérdés mindig a darabválasztás volt: valami olyan anyagot szerettünk volna találni, ami most a levegőben van. Amikor megtaláltuk Jánossal a témát és elmeséltem Palinak, azt mondta, érdekelné, úgyhogy álljunk neki a munkának. Ilyen formában eleve a társulatra készült, bár a szereposztás nem volt biztos. Azt nagyjából az elejétől kezdve tudtuk, hogy Gálffi László játssza majd Lótot és ismerve az Örkény társulatát, Lótnéként Kerekes Évát képzeltük el.
– Amikor hirtelen, tragikusan elhunyt Térey János, az első sokk, a személyes veszteség után mikor kezdtél színházi alkotóként gondolkodni, és – feltételezem – átszervezni az életedet, átírni a naptáradat? Hiszen januárban Szemere Katának a Presszó beszélgetésén nem elutasítóan, de tényszerűen nemet válaszoltál arra, hogy rendezel-e mostanában itthon, igaz, hozzátetted, hogy folynak beszélgetések.
– Ez a darab eredetileg a 2020/2021-es évadban terveztük bemutatni. János halála ad neki egy szomorú aktualitást és miután az Örkény Színház úgy döntött, hogy azonnal műsorra tűzi én is szabaddá tettem magam, amint tudtam.
– Szintén itt hangzott el, hogy az igazán fontos, számodra nagy kihívásokat jelentő munkák próbakezdésének napján pszichoszomatikus tünetek jönnek ki rajtad a stressztől. Egyáltalán nem bulvárosan, de mégis érdekel, hogy ebben az esetben a körülmények ugyanilyen erősen hatottak rád; vagy épp ellenkezőleg, mint amikor a test tudja, hogy bizonyos pillanatokban erősnek kell maradnia, és egyszerűen nem gyengülhet el?
– Így van. Nem is tudok sokkal többet hozzátenni a kérdéshez.
– Mácsai Pál úgy fogalmazott: „Kovalik szabad lélek. Ezért fontos találkozni vele, és azért, mert eredeti, sajátosan komplex a színpadi világa.” Úgy kérdezzem-e, hogy milyen ismét itthon rendezni, vagy szűkítsem csak arra: milyen az Örkény Színházban dolgozni?
– Prózai rendezőként itthon érzem magam az Örkény Színházban. Annak a két produkciónak az emléke, amiket több mint tíz éve rendeztem itt, nagyon él még bennem.
A színház szellemisége is kedves számomra: egy jó burokban érzem itt magam.
– Az előadásban játszó színészek közül vannak, akikkel már a Borisz Godunovban is dolgoztál, és vannak nagyon fiatalok is. Ki hogyan fogadja az előbbi eredeti, sajátosan komplex világot? Egyáltalán: te ezt a világot tudod, akarod definiálni?
– Nem tudom és nem is szeretném definiálni, hiszen most is épp valami olyasmivel foglalkozom, amivel nem mindig. Az a cél, hogy olyan előadást csináljunk, aminek Térey János szövege áll a középpontban. Nem kegyeleti okokból, hanem azért, mert ennek a történetnek a szöveg a központi eleme: az a költőiség, amiben mindvégig ott vannak az metaforikus szókapcsolatok. A szöveg jelentéssíkjai meglehetősen összetettek, engem elsősorba ezek megtalálása és felfejtése érdekel. Ehhez nem minden színész van hozzászokva, hiszen a színészet sokféle és Magyarországon nagyon erőteljes az érzelmekből induló ösztönös építkezés. Itt viszont ez az epikus költői nyelvezet és gondolkodásmód feltételez olyan tartományokat, amik adott esetben nem könnyen megmutathatók, noha ott vannak. Ennek az előkeresése izgat minket A Lótban és ebben partnerek az Örkény színészei.
– A decemberi bemutató után merre mész, mit, hol fogsz rendezni? Fogod-e követni ennek az előadásnak az életét, visszajársz-e majd rá, és te tartod-e a felújító próbákat (időd függvényében persze)?
– Ha ráérek szívesen jövök és vissza fogok járni megnézni az előadásokat. A következő munkám tavasszal lesz Lipcsében és a bemutató után persze visszamegyek majd Münchenbe is tanítani, de amennyire az időm engedi, követni fogom az előadás utóéletét.
