Papageno Radio
Blogok Baltikum Paavo Järvi észt karmester egyenesen Zürichből érkezik a Müpába

Paavo Järvi észt karmester egyenesen Zürichből érkezik a Müpába

Mi köti össze Budapestet, Szegedet és Kecskemétet Zürichhel? Nem, nem testvérvárosok: mindegyikben áll olyan színház vagy hangversenyterem, amelyet a világhírű Helmer és Fellner építészpáros tervezett. És mi köti össze Amszterdamot, Lipcsét és Kölnt Zürichhel? Mind a négy városban működik egy-egy világhírű zenekar, amelyet a számára otthont adó épületről neveztek el.

A Tonhalle-Orchester Zürich jóval korábban létezett, mint az épület, amely otthont kínált fel számára. A város életében már a 17. századtól kezdve működtek olyan nagyobb hangszeres együttesek, amelyeket a mai Tonhalle-Orchester elődjének tekinthetünk. Abban megegyeznek a zenekar történetének krónikásai, hogy a tényleges jogelőd alapítása 1868-ban történt. Maga a zürichi Tonhalle azonban csak 1893 és 1895 között épült fel az Osztrák–Magyar Monarchia korának két nagy hatású bécsi építésze, a budapesti Vígszínháztól és Operettszínháztól a kolozsvári Nemzeti Színházon át a Grazi Operaházig és a berlini Komische Operig Közép- és Nyugat-Európa számtalan nevezetes közösségi épületét jegyző Ferdinand Fellner és Hermann Helmer tervei szerint.

A cikk eredetileg a Müpa Magazinban jelent meg.

A megrendelések seregét teljesítő alkotópárost azért is kérték fel oly sok színház, koncertterem és operaház tervezésére, mert nemcsak vonzó palotákat álmodtak meg a tervezőasztalon, de az akusztikának is nagy hírű szakemberei voltak. A Tonhallét, amely a nála huszonhét évvel korábban alapított zenekar névadójává vált, nem akárki avatta fel: Johannes Brahms vezényelte a megnyitón saját kompozícióját, a Triumphliedet.

Rápillantva a Tonhalle fényképére, azt mondhatjuk: az épület egyszerre hagyományőrző és diszkréten korszerű — korszerűségen persze a 19. század végének uralkodó irányzatát értve. Ha azt állítjuk, hogy ez a kettősségben megnyilvánuló harmónia a hely szelleme, hozzátehetjük, hogy ugyanezt a szellemet képviselte a zenekar is, működésének immár több mint másfél évszázada során. Elég felsorolni az együttes karmesterei közül néhányat, hogy ez világossá váljék: Bartókot is vezénylő Volkmar Andreae, a Schönberg-tanítvány Erich Schmid, a 20. századi zenét lelkesen propagáló Hans Rosbaud, az innovatív szellemű Charles Dutoit és Christoph Eschenbach mellett olyan nagy hagyományőrző muzsikus is vezette az együttest, mint Rudolf Kempe — de említhetnénk Gerd Albrechtet is, akinek tevékenységében és repertoárjában a két vonulat kiegyen súlyozottan van jelen.

Ide kapcsolódik:
Megszűnik a Zürichi Ünnepi Játékok

Ugyanez a kiegyensúlyozottság jellemzi a zenekar új karmesterét is, aki 2019-ben kezdte meg munkáját a Tonhalle-Orchester élén. A zenei előadó-művészet világát egy apa és két fiú személyében három kiváló karmesterrel is gazdagító észt-amerikai diri gensdinasztia középső sarja, Paavo Järvi a klasszikus-romantikus repertoár világszerte elismert interpretátora. Emellett a kortárs muzsikát is szívesen népszerűsíti, s ezen belül természetesen megrendelésekkel segíti tágabb értelemben vett rokonait, a balti zeneszerzőket, és honfitársait, az észteket, akik között olyan komponistákat találunk, mint a néhány éve elhunyt Veljo Tormis vagy a ma is alkotó Arvo Pärt és Erkki-Sven Tüür. Utóbbi nyilván nem véletlenül lett éppen akkor a Tonhalle-Orchester kuratóriumának tagja — Esa-Pekka Salonen, Jörg Widmann, Eötvös Péter, Brett Dean és Matthias Pintscher mellett —, amikor Paavo Järvi munkája a zenekarnál megkezdődött. Maga a kuratórium névsora is jól mutatja a zenekar szellemének korszerűségét. Paavo Järvi a Tonhalle-Orchester előtt olyan nagy zene karok élén állt, mint a Malmői Szimfonikusok, a Stockholmi Királyi Filharmonikusok, a Cincinnati Szimfonikus Zenekar, a Deutsche Kammerphilharmonie Bremen. Pályájának minden bizonnyal eddigi legjelentősebb szakasza volt az az idő, amelyet a közelmúltban a Frankfurti Rádió Szimfonikus Zenekara, majd az Orchestre de Paris és a tokiói NHK Szimfonikus Zenekara élén töltött.

Ide kapcsolódik:
Brahms-medállal ismerték el a 90 éves Christoph von Dohnányit

A hagyományőrzés és az új iránti fogékonyság egyensúlyát illusztrálja a zenekar január 17-i budapesti műsora is, amelynek második részében egy nagy érzelmeket-indulatokat mozgósító, „színes, szélesvásznú” romantikus sláger, Csajkovszkij „sors-szimfóniája”, az Ötödik szólal meg. A szünet előtt azonban a muzsikusok először Bartók Táncszvitjével tisztelegnek a vendéglátó ország 20. századi zenekultúrája előtt, majd az amerikai Aaron Copland Magyarországon szinte ismeretlen Klarinétversenye csendül fel a negyvenkilenc éves svéd muzsikus, a kortárs zenében kiváltképp járatos Martin Fröst szólójával. Még a Bartók- és a Copland-mű társításában is ott rejlik egy elegáns zenetörténeti rím: Bartókot egy másik alkotása, a Kontrasztok megírására ugyanaz a legendás jazzklarinétos, Benny Goodman késztette megrendelésével, aki Coplandet a Klarinétverseny megírására ösztönözte. Nem véletlen, hogy a jazz iránt amúgy is fogékony Copland műve számos jazzes stílusú részletet is tartalmaz.

Olvassa és hallgassa a Papagenót mobilon is!

Promóció

X
X