Papageno Radio
- hirdetés -
Címlap A kortárs zenét ünnepelték a BMC-ben a zeneiskolák

A kortárs zenét ünnepelték a BMC-ben a zeneiskolák

Papageno Fanfár
Iratkozzon fel hírlevelünkre és hetente elküldjük Önnek a világ legfontosabb kulturális híreit!

A kortárs zene oktatása a zeneiskolákban rendszerint véget ér valahol Bartóknál, és csak néhány – a kortárs hangzástól nem idegenkedő – zenetanár elhivatottsága révén kerülnek élő szerzők művei a gyerekek repertoárjába. Az I. Kortárs Magyar Kamarazenei Fesztivált épp azért kezdeményezte a Tóth Aladár Zeneiskola, hogy alkalmat teremtsen a kapcsolódásokhoz. A január 25-i Gálahangverseny egyenesen a kortárs zene ünnepévé szélesedett: a fesztivál legjobb produkcióit követően a színpadon találkozott szerző és előadó. Minderre az tette föl a koronát, amikor a 70 éves Dukay Barnabás összetett kezekkel köszönte meg műveinek interpretálását a záróműsorszámként fellépő Klukon Editnek és Ránki Dezsőnek.

- hirdetés -

Az alapfokú zeneoktatás jelentősége általában méltatlanul a háttérbe szorul – a hírnévre szert tett előadóművészek, zeneszerzők CV-jének apró betűs részében is csak ritkán lelhető föl az első iskolájuk, tanáruk neve. Pedig, ha nem is mindenki annyira szerencsés, hogy 5-6 évesen a legnagyobb mestereknél tanuljon, azért a legtöbben elmondhatják magukról, hogy már gyerekként találkoztak olyan tanárral, aki meglátta bennük a tehetséget.

Ide kapcsolódik:
Érdemes-e már a legfiatalabb korban kortárs zenét oktatni?

A zeneiskolai környezet ráadásul időt és teret ad ahhoz, hogy erős és tartós személyes kötődés is kialakulhasson, amelyben esetleg később új tartalmak jelenhetnek meg: a tanítvány már nemcsak kap, hanem ad is. Például zeneművet – és aztán annak zeneiskolai interpretációja az ő szakmai fejlődését is gazdagítja. Ez a folyamat kezdődött el, amikor Pozsár Andrea fölkérte Németh Zoltánt zeneszerzőt, akit a Tóth Aladár Zeneiskolában 2004-2009 között tanított, hogy írjon egy kamaradarabot, amellyel nevezhetnek a fesztiválra.

I. Kortárs Magyar Kamarazenei Fesztivált – forrás: Bernschutz Alexandra

„Zoli nálam kezdett zongorázni. Már az első félévben kiderült, hogy az átlagosnál sokkal tehetségesebb – meséli a tanárnő. Nagy kihívásként éltem meg az ő tanítását, mivel született hallássérültként különleges adottságú gyerek volt, azzal együtt, hogy egyébként pedig abszolút hallása van. Már kilenc évesen hozta nekem az első szerzeményeit, szépen lekottázva, és ügyesen improvizált. Nagyon jó kapcsolatban voltunk a családjával is, és ezt azután is megtartottuk, hogy felvételt nyert a Bartók Konziba. A felmenői közt volt zenész, és talán emiatt is fontosnak tartotta a család az ő zenei nevelését – az általános iskolában is zenei tagozatra járt. Zongoristaként került a Konziba, ott kezdett el zeneszerzést tanulni, majd jelentkezett a Zeneakadémiára. Most már utolsó éves – a főtárgy tanára Serei Zsolt. A kapcsolatunk nem szakadt meg, a tanszaki koncertjeinkre a mai napig eljön, és zongorázik nekünk a szerzeményeiből. Amikor fölkértem, hogy komponáljon egy darabot a kamarafesztiválra, szívesen vállalta.”

Zongoristának a közösségi játék nagy reveláció

A négykezest Szilágyi Dániel és Joháczi Krisztina adta elő, Dani szintén Pozsár Andrea növendéke, Kriszti pedig Deutsch Nóránál tanul.

„Dani más szempontból különleges nekem, mint Zoli – magyarázza Pozsár Andrea – ő 15 éve jár hozzám zongorázni. Előadó és zeneszerző tehát egy korosztály, Zoli és Dani jól ismerik egymást gyerekkoruktól kezdve.”

Mivel a zeneszerző kezdettől sokszor részt vett a próbákon, a darab igazából egy közös alkotói folyamatban nyerte el végleges formáját.

„Mindenki elmondta a véleményét, Dani és Kriszti javaslatokat is megfogalmaztak, hogy esetleg mit lehetne rajta alakítani, hol érezték kicsit üresnek az adott részt, másutt hogyan lehetne kényelmesebben eljátszani, ami a kottában van – emlékszik vissza a próbákra a tanárnő. Ezeket összeírtuk, és ami Zolinak is tetszett, azt elfogadta, és megbeszélte a főtárgy tanárával. Dani rögtön rákapott a darabra, Kriszti viszont eleinte még nem érezte, hogy milyen lesz. Egy négykezes gyakorlásakor ez természetes, hiszen ha valaki csak a saját szólamát gyakorolja, nem feltétlenül hallja, hogy milyen lesz a mű egyben.”

Ide kapcsolódik:
„Nem lehet gyerekeknek olyan darabokat írni, amelyek előadásához nincs még kellő érzelmi tapasztalatuk”

Végül a két növendék választhatott: tanáraik más darabokat is megmutattak nekik, de ők Németh Zoltán Rondója mellett döntöttek. Dani és Kriszti produkcióján érezhette a közönség, hogy összeszokott kamarapartnerek. Ennek gyökerei 2016-ra nyúlnak vissza, akkor mutattak be a zeneiskola növendékei egy nyolc hangszerre írt kamarazenei művet – Dominkó Csilla gordonkatanár vezetésével -, amelyben ők ketten voltak a zongoristák. Meg is nyerte az oktett az Alba Regia Kamarazenei Verseny első díját. Ez annyira motiválta a gyerekeket, hogy utána sokáig együtt maradt a csapat. Nehéz azonban egy ilyen formációt összefogni, darabokat találni nekik, úgyhogy két-három év után az oktett felbomlott. Dani és Kriszti viszont együtt maradt, és mint négykezes páros sokszor fellépnek versenyeken, fesztiválokon, koncerteken.

In memoriam Kovács Kálmánné

 

Az alapfokú zeneoktatás jelentőségének hangsúlyozása céljából határozott úgy a fesztivált kezdeményező zeneiskola, hogy gálahangversenyen minden alkalommal köszönti a zongorapedagógiában kiemelkedő eredményeket elért zenetanárokat. A díjat Babszi-díjnak nevezte el az iskola volt igazgatójáról, Kovács Kálmánnéról – akit Babsziként ismertek. A Fővárosi Pedagógiai Intézet egykori vezető szaktanácsadója, kimagasló szaktudású, elismert zongoratanárként több évtizeden át meghatározó személyisége volt a magyar alapfokú zeneoktatásnak.

 

A Babszi-díjakat első alkalommal Magyar Margit ítélte oda – egyúttal továbbadva a feladatot egy kuratóriumnak. Most olyan zenepedagógusok vehették át, akik közvetlen munkatársai voltak Kovács Kálmánnénak: Hornyánszkyné Becht Erika és Homor Istvánné nyugalmazott igazgató, közoktatási szakértő. Valamint azok a zenetanárok, akik a Kortárs Kamarazenei Fesztivál életre hívásában és szakmai lebonyolításában vezető szerepet játszottak: Halászné Veres Zsuzsa, Eckhardt Gábor és Réti Tamás.

Zongoristák számára a kamarázás ritka élmény. Nem véletlenül hirdette meg olyan paraméterekkel a Kortárs Kamarazenei Fesztivált a Tóth Aladár Zeneiskola zongora tanszaka, hogy bármilyen formációval lehessen nevezni, de zongora mindenképpen legyen benne. Míg más hangszereknél kezdettől természetes a zenét tanuló gyerekeknek, hogy hangszeres kísérettel, majd zenekarban játszanak, a zongoristák számára a közösségi játék nagy reveláció. Pedig a közös játék nemcsak zeneileg fejleszt, hanem sok olyan szociális képességet csiszol, amely a zene világán kívül is hasznos, sőt, nélkülözhetetlen.

I. Kortárs Magyar Kamarazenei Fesztivált – forrás: Bernschutz Alexandra

„Sokszor megfigyeltem, hogy a gyerekeknek jó érzés, hogy nem egyedül kell kiállniuk a színpadra, nem egyénileg rájuk irányul a koncentrált figyelem, hanem eloszlik – teszi hozzá Pozsár Andrea. – Dani is mindig a kamarázásban érezte magát otthon, szólistaként nagyon izgult. Talán ezért is nem választotta a zenei pályát. 22 éves, a Corvinus Egyetemre jár, de a zongorázást nem hagyta abba. Nem is gondoltam volna, hogy lesz olyan növendékem, aki ilyen hosszú ideig jár hozzám, kitartóan gyakorol, és egyéb sűrű elfoglaltságai mellett is meg tudja őrizni a muzsikálás szeretetét.”

Szabadság a rendben

Az I. Kortárs Magyar Kamarazenei Fesztivál gálahangversenyén éppen ez az érzés lengte be a BMC nagytermét: a közös muzsikálás öröme. Nemcsak a produkciók közben, hanem az egyes műsorszámok végén is, amikor a gyerekelőadók látható meghatottsággal fogadták a színpadra lépő zeneszerzők gratulációit. A zene örömét hívta elő Magyar Margit is – a Tóth Aladár Zeneiskola igazgatója -, amikor köszöntve a 80 éves Sáry Lászlót, ritmusjátékba hívta a közönséget. Az önfeledt játék a 20. századi zenepedagógiát megújító Sáry műből, a Kreatív zenei gyakorlatokból szólaltatott meg részleteket.

A hangverseny záróakkordjai – Dukay Barnabás szerzeményei – aztán már az elmélyült csendből születtek meg: zongorahangok és felhangok szövődtek valami földöntúli renddé. „Kétszer ugyanúgy nem lehet eljátszani ezeket a hangkölteményeket – magyarázta a koncert után Klukon Edit az öltözőben, mutatva a kottát érdeklődő kollégájának. – Ebben a lenyűgöző rendben ugyanis végtelen szabadság van.”

Promóció

- hirdetés -

Olvassa és hallgassa a Papagenót mobilon is!

X
X