Papageno Radio
- hirdetés -
Címlap Tfirst Zoltán: „Hatalmas felelősség átírni a Kreutzer-szonátát"

Tfirst Zoltán: „Hatalmas felelősség átírni a Kreutzer-szonátát”

Papageno Fanfár
Iratkozzon fel hírlevelünkre és hetente elküldjük Önnek a világ legfontosabb kulturális híreit!

Tfirst Zoltán fél évszázadon át, 1969-től 2019-ig játszott a Liszt Ferenc Kamarazenekar elsőhegedű-szólamában. Nyugalomba vonulása alkalmából zenészkollégái annak rendje s módja szerint el is búcsúztatták egy zeneakadémiai hangversenyen. A búcsú azonban, úgy látszik, csak átmeneti volt, és csak a hangszeres művésznek szólt. Valószínű, hogy sem az együttes, sem a hegedűművész nem gondolta, hogy ennyire gyors lesz a visszatérés, és ennyire más szereposztásban találkoznak ismét egymással. A zenekar ugyanis kompozíciót rendelt Tfirst Zoltántól, mégpedig Beethoven op. 47-es, A-dúr hegedű–zongora-szonátájának – polgári nevén a Kreutzer-szonátának – vonószenekari átiratát. Amikor az Óbudai Társaskörben beszélgettem az átdolgozóval, éppen a frissen meghangszerelt művet próbálta az LFKZ, ami február 26-án kerül a Zeneakadémia színpadára.

- hirdetés -

Hogyan kezdődött a kapcsolata a zenekarral?

– Az együttes fennállásának hatodik évében, 1969-ben, az egyik hegedűst, Gazda Pétert behívták katonának, engem pedig behívtak a helyére játszani. Amikor leszerelt, mind a ketten tagok maradtunk.

Csak most, aktív nyugdíjasként kezdett foglalkozni zeneszerzéssel?

– Tulajdonképpen nem, egy idő óta már csinálom, sőt főiskolás koromban is foglalkoztam vele, írtam például kórusműveket. Aztán rengeteg munkám lett hangszeresként – eleinte a Liszt Ferenc Kamarazenekar mellett az Állami Hangversenyzenekarban is játszottam –, ehhez jöttek a turnék, a család: sehogy sem jutott ilyesmire időm, úgyhogy ez az ambícióm évtizedeken át lappangott. Elmondhatjuk, hogy sok fölösleges darab maradt megíratlanul. Bő tíz éve történhetett, hogy a zenekar kapott egy átiratot, és megemlítettem Rolla Jánosnak, az akkori művészeti vezetőnek, hogy ez semmiség, ilyet akár én is… Mire Jancsi megkérdezte: miért nem szóltál? Attól fogva rendszeresen engem kért meg, ha át kellett írni valamit. A Kreutzer-szonáta persze egészen más: olyan nagy anyag és olyan magas minőség, hogy csak a legnagyobb alázattal lehet nekifogni.

Nyilván nem most találkozott a Kreutzer-szonátával.

– Bizonyos darabok végigkísérik az ember életét koncerten, rádióban, felvételen – ez is ilyen. Vagyis elég jól ismertem. És persze bátorításként hatott az is, hogy olyan együttesre kellett átdolgozni, amilyenben ötven évig játszottam, sőt már korábban is, a főiskolai kamarazenekarban – ott Jumitól, azaz Simon Alberttől kaptuk meg az alapokat. Ennek ellenére, amikor Péter, a fiam [az együttes jelenlegi koncertmestere] szólt, hogy át kellene írni a Kreutzer-szonátát, csak annyit tudtam mondani: „Micsoda?!” Magamtól soha nem jutott volna eszembe hozzányúlni.

Gondolom, átdolgozták a szonátát korábban is.

– Két változatot is ismerünk. Az egyik vonósötösre készült (vonósnégyes plusz második cselló), ez egyebek mellett azért nem felel meg a zenekarnak, mert a cselló is kap témát, miközben be kellene segítenie a basszust játszó bőgőnek. A mi zenekarunkban csak egy nagybőgő van, ami kevés, csak akkor van ereje a basszusnak, ha folyamatosan együttműködik a csellóval. A másik verzió tulajdonképpen hegedűverseny, ebben minden nehezebb vagy exponáltabb rész a hegedűé, a többit a kísérő együttes kapja. Elég az hozzá, hogy Péter azt mondta, az LFKZ számára egyik sem alkalmas. Múlt szeptemberben visszakérdeztem, valóban kell-e az átirat, mire azt felelte: „Állj neki.” Kezembe vettem a kottát, és csak tanulmányoztam – hetekig. Majd meggyőztem magam, jó, átírom, vállalva az esetleges fiaskót meg a negatív kritikát. Három hónapig dolgoztam rajta, napi négy-öt órát. Százhúsz nagy alakú kottalapot írtam tele. Harmincöt perc zene, ráadásul elég gyors, el lehet képzelni, milyen sok hangjegy az.

Ide kapcsolódik:
„A zene hatalma” - Fiatal tehetségekkel adott koncertet a Liszt Ferenc Kamarazenekar

Végiggondoltam: ha elvonatkoztatunk a hegedűtől és a zongorától, mi marad? A zene. Nem tudom, a zeneszerző fejében hogyan születik meg egy mű, lehet, hogy hangszerekkel, de arra is létezik példa, hogy nem. Ilyen a Kunst der Fuge, amit tanulmánynak szánt a Mester, nem írta oda, milyen apparátusra képzeli a négy szólamot, de ettől még mindenki tudja, hogy fantasztikus zene. Nekem a beethoveni zenét kellett átültetnem vonós kamarazenekarra, úgy, hogy az anyag ne sérüljön, hogy fel lehessen benne fedezni a komponista szellemét, ugyanakkor az optimális zenekari hangzás is megvalósuljon. Aki úgy ül be meghallgatni, hogy Beethoven hegedűjére és zongorájára kíváncsi, az csalódni fog. Beethoven zenéjét fogja hallani, csak éppen vonósok előadásában.

Azokban a hetekben, amíg a kottát tanulmányoztam, arra a meggyőződésre jutottam, hogy néhány változtatásra is szükség van – talán fölösleges magyarázni, mi a különbség a zongora meg a vonósok megszólalása között: az egyik üt, a másik húz, ami nagy differencia. A hegedű- és csellószonáták érdekessége éppen a kétféle hangzás kontrasztja, hiszen ugyanaz a motívum másként szól zongorán, mint hegedűn. Az átiratban ilyen kontraszttal nem tudok szolgálni.

Bizonyos technikai részletekben változtatnom kellett, mert a zongorának nem csak a hangzása más, de például egyes zenei formulái is eltérnek a vonósokétól. Úgy kellett módosítanom, hogy a szólam feküdjön a hegedűnek, brácsának és így tovább. Egy zongorista például megteheti, hogy a két kezét egymástól másfél méterre használva üt le egyszerre két négyes akkordot – az ő hangszerén ez pompásan szól. Vonós zenekarban ez a felrakás nem használható. Ahogy a zongora egyes, billentyűkön futkározó megszólalásait sem lehet átvenni. Véleményem szerint az már játékmód kérdése, hogy a vonósok „konkrétabb” hangokat szólaltassanak meg, főleg a kíséretben, hogy a szólamuk érvényesüljön.

Beethoven Kreutzer-szonátája Tfrist Zoltán átiratában

A hegedű szólamának nagy részét nálam is a hegedűk játsszák, a zongorát kellett elosztani a brácsák, csellók és a nagybőgő között. Szerencsére nagyon kevés bűntettet kellett elkövetnem az eredeti anyaggal szemben. Csak a kísérethez nyúltam, minimális mértékben.

Zongora segítségével komponálta át a darabot?

– Amikor bonyolultabb harmóniai megoldásokat kellett kitalálnom, akkor leütöttem a pianínón, de különben nem használtam.

Végül elkészült a kompozíció, sőt már meg is szólalt a próbán.

 – Ez a tevékenység tulajdonképpen nem is zeneszerzés. Természetesen bizonyos dolgok elengedhetetlenek ahhoz, hogy az ember átiratot készítsen, még egy sokkal egyszerűbb mű esetén is. Néminemű zenei tájékozottságra szükség van, teszem azt el kell igazodni a klasszikus harmóniavilágban, hogy ne csináljunk butaságot. Vagy tudni kell, hogy egy nagyobb partitúrában melyek a kihagyható hangok, és mi az, amit nem lehet elhagyni. Mindenesetre irdatlanul nagy kihívás volt az átdolgozás. Végig bennem motoszkált az érzés: hogy jövök én ahhoz, hogy Beethovent, ráadásul egy ekkora művet vegyek a kezembe? Odafönt biztosan raportra fognak rendelni miatta.

Promóció

- hirdetés -

Olvassa és hallgassa a Papagenót mobilon is!

X
X