1946-ra a bebopkorszakot megelőző újítók egyik legjobbika, a zongorista Nat King Cole már tökéletesen átlényegült minden idők egyik legsikeresebb slágerénekesévé, és abban az évben az I Love You (for Sentimental Reasons) című dala pár hétig listavezető is volt.
A jazz évszázada című kötet e-book formátumban megvásárolható a következő webáruházakban:
Érdekes viszont, hogy ízlés szempontjából kezdett átjárhatóbbá válni az afroamerikai és a fehér közönség közötti határvonal. 1946-ban a kifejezetten fekete közönséget megcélzó lemezeket a race records, vagyis a „faji lemezek” kifejezés helyett már az r&b, vagyis a rhythm and blues kategóriába sorolták. Így aztán a két akkor legsikeresebb afroamerikai jazzénekes, Ella Fitzgerald és Louis Jordan közös vállalkozása, a jamaikai akcentussal rumbaritmusban előadott, de karibi calypso dallamú és mulatságos száma, a Stone Cold Dead in the Market (He Had it Coming) – vagyis Csonthullán a piactéren (Rájárt már a rúd) a Billboard heti slágerparádéján a hetedik helyig jutott. Ugyanez a szám a rhythm and blues kategóriában listavezető volt.
De érezni lehetett a bebop hatását a Benny Goodmantől már évekkel korábban távozó fekete vibrafonos-dobos-énekes Lionel Hampton némelyik felvételén is, de leginkább saját szerzeményén, a scatstílusból levezetett, bluesalapú vokálszámon, a Hey ba ba rebopon. Ez a felvétel 1946-ban listavezető volt a rhythm and blues kategóriában, de a Billboard összesítettben nem tudott magasabbra kerülni a kilencedik helynél. A fehér szaxofonos-énekes, Tex Beneke a néhai Glenn Miller zenekarával ugyanennek a számnak saját értelmezésű változatával a negyedik helyre tornázta fel magát, az egykori vezetőjénél jóval jazzesebb felfogásban felvett, még trombitaszólót is tartalmazó verzióval.
