Papageno Radio
- hirdetés -
Címlap Faludy Villonja egyben Villon Faludyja is

Faludy Villonja egyben Villon Faludyja is

Faludy György legendás szerző, olykor tán legendásabb is a kelleté­nél, amin azt értjük, hogy tekervényes életútja, sok politikai há­nyattatása, recski internálása egy szélesvásznú kalandfilm izgal­mával kecsegtet, míg lírájára, a Villon­-magyarítások kivételével, talán a megérdemeltnél keskenyebb fénycsóva esik.

- hirdetés -

Holott Faludy költői életműve olyan teljességigénnyel megformált épület, amely­ben tágas termek nyílnak, titokzatos zegzugok lappanganak, légies foyer­ek lebegnek, szűkös padlások bújnak és magányos tornyok emelkednek.

Az épített formák, mint hasonlatok, tetszés szerint megfeleltethetők a líra alakzatainak és témáinak. Az emberi élet szinte minden fontos színterének helye van ebben a kastélyban, klasszikus líra a Faludyé, formai gazdagsága kimeríthetetlen. A Villon-kötetre történt már utalás. Ám ennél jóval többet érdemel Faludy egyik leghíresebb munkája. Egyrészt mert a fordításirodalmon végighúzódó dilemmára ajánl fel következetes választ, amennyiben a kötet borítóján ez áll: Villon balladái Faludy György átköltésében. A címválasztás amellett teszi le a voksot, hogy fordítása, a Gargantua és Pantagruel a reneszánsz vitalitása melletti manifesztum. Faludy fordításai tehát a hagyomány energiaforrásait szabadítják fel, ám úgy, hogy ezek a véráramok frissítik és állandó lüktetésben tartják az alanyi költészetet, Faludy György szenvedélyes költészetét.

A cikk eredetileg a Müpa Magazinban jelent meg.

Faludy György Kossuth-díjas magyar költő, műfordító, író Leimdörfer György Bernát József néven született Budapesten 1910. szeptember 22-én, zsidó polgári családban. 1928-ban érettségizett a fasori Evangélikus Főgimnáziumban, ezután a bécsi (1928–30), a berlini (1930–31), a párizsi (1932) és a grazi (1932–33) egyetemen tanult. 1933–34-ben katonai szolgálatot teljesített zászlósi rendfokozatban, amelytől később megfosztották.

1937-ben jelentette meg a Villon-átköltéseket, mely jó időre meghatározta pályáját.

1938-ban elhagyta Magyarországot. Erre többek között az kényszerítette, hogy úgy érezte, hazájának az a legrosszabb, ha a háborút a hitleri Németország nyeri meg, így a németek oldalán semmiképp sem akart volna harcolni. Párizsig menekült, itt találkozott többek között Arthur Koestlerrel és az emigráns magyar művészek közösségével. Később a német megszállás miatt innen is távozni kényszerült. Havas Endrével és Lorsy Ernővel együtt Franciaország német megszállása után Marokkóba menekült, majd áthajózott az Amerikai Egyesült Államokba, ahol a Szabad Magyar Mozgalom titkáraként és lapszerkesztőjeként tevékenykedett. Ezután három évig, 1942 és 1945 között az amerikai hadseregben szolgált tisztként, káplárként szerelt le. Eközben húgát, aki itthon maradt, a nyilasok meggyilkolták.

1946-ban tért haza, a Népszavánál helyezkedett el. 1947-ben megjelent az Őszi harmat után című verseskötete, illetve a Villon balladák már a 14. kiadásnál tartottak. A rasszizmust megvetette, az ő vezetésével döntötték le 1947. április 26-áról 27-ére virradó éjjel Prohászka Ottokár Károlyi-kertbéli szobrát. A kommunista hatalom mégis kezdettől fogva ellenségesen viszonyult hozzá, további művei nem jelenhettek meg. 1949-ben (több más forrás szerint azonban nem 1949-ben, hanem 1950 közepén) hamis vádak alapján letartóztatták, s Gábori Györggyel és Egri Györggyel Kistarcsára internálták, majd a recski kényszermunkatáborba zárták. Az ÁVH börtöneiben, illetve a táborokban írt versei 1983-ban Münchenben jelenhettek meg először Börtönversek 1950–1953 címmel.

Szabadulása után fordításokkal kereste kenyerét, majd 1956-ban ismét elmenekült az országból. Faludy György önéletrajzi regényében (Pokolbéli víg napjaim) az ávós őrnagy beszéde jellemzi az 1953. szeptemberi szabadon bocsátások légkörét: „A Magyar Népköztársaság nevében bocsánatot kérek öntől azért az igazságtalanságért, jogtalanságért és méltatlanságért, melyet el kellett szenvednie. …figyelmeztetett, hogy a törvény hatévi fegyházbüntetést ír elő, amennyiben rabságunk körülményeiről, helyéről, okairól akár bármit is elárultunk. Azzal a jó tanáccsal szolgálhat, hogy a kérdezősködőket jelentsük fel, közvetlen hozzátartozóinknak pedig mondjuk, hogy tanulmányúton voltunk a Szovjetunióban.” Londonban települt le, ahol 1957-től az Irodalmi Újság szerkesztője volt. 1961–62-ben írta a Pokolbéli víg napjaim című önéletrajzi visszaemlékezéseit, eredetileg angolul (My Happy Days in Hell, 1962). A könyv 1987-ben jelent meg először magyarul az AB Független Kiadónál – a kommunista cenzúrát megkerülve szamizdat kötetként.

1963 és 1967 között Firenzében és Máltán élt. 1967-ben költözött át Torontóba. Kanadában és az Egyesült Államokban különböző egyetemeken tartott előadást, miközben a Ötágú Síp és a Magyarok Világlapja című lapok munkatársaként dolgozott. 1980-ban New Yorkban jelentek meg összegyűjtött versei. Közben Magyarországon betiltott költő volt, a könyvtárakban még a katalógusból is kiszedték azokat a cédulákat, amelyeken a neve szerepelt. 1988-ban hazatért, Budapesten telepedett le. A rendszerváltás után korábban szamizdatban terjedő műveit is ki lehetett adni. Új verskötetei és fordításai is megjelentek. Faludy 1994-ben a Kossuth-díjat is megkapta. 1998-ban alapító tagja volt a Digitális Irodalmi Akadémiának. Személyét többnyire érdeklődés övezte, bár 90 éves kora felett sem szűnt meg polgárpukkasztónak, meghökkentőnek lenni. Pokol tornácán című kötetének bemutatóján már nem vehetett részt, a költőt 2006. szeptember 1-jén otthonában érte a halál.

Tiszteletére 2006. október 3-án Torontóban a közvetlenül az egykori ottani otthona melletti parkot hivatalosan is George Faludy Place-re keresztelték át. Bár az elnevezési procedúra még életében elkezdődött, a névadási ünnepséget már nem érhette meg.

(Via Wikipedia)

Az épített formák, mint hasonlatok, tetszés szerint megfeleltethetők a líra alakzatainak és témáinak. Az emberi élet szinte minden fontos színterének helye van ebben a kastélyban, klasszikus líra a Faludyé, formai gazdagsága kimeríthetetlen.

A Villon­-kötetre történt már utalás. Ám ennél jóval többet érdemel Faludy egyik leghíresebb munkája. Egyrészt mert a fordításirodal­mon végighúzódó dilemmára ajánl fel következetes választ, amennyiben a kötet borítóján ez áll: Villon balladái Faludy György átköltésében. A címválasztás amellett teszi le a voksot, hogy az úgynevezett eredeti szöveg szükségképpen olyan közvetítésen, szűrőn keresztül jut el az olvasóhoz, amely

a fordító sajátja, ekképp ő a szerző munkatársa,

ha nem éppen egyenjogú partnere. Faludy Villonja egyben Villon Faludyja is, rendkívüli szerepcsere. Másrészt a Villon-­könyv kitüntetett támpont, a középkori irodalom hagyo­mánya iránti fogékonyság látványos tanúsága, ahogyan Rabelais­-fordítása, a Gargantua és Pantagruel a reneszánsz vitalitása melletti manifesztum.

Faludy fordításai tehát a hagyomány energiaforrásait szabadítják fel, ám úgy, hogy ezek a véráramok frissítik és állandó lüktetésben tartják az alanyi költészetet, Faludy György szenvedé­lyes költészetét.

Leimdörfer György Bernát Józsefként született 1910. szeptember 22-én, Budapesten, zsidó polgári családban. 1928-ban érettségizett a fasori Evangélikus Főgimnáziumban, ezután a bécsi (1928–30), a berlini (1930–31), a párizsi (1932) és a grazi (1932–33) egyetemen tanult. 1933–34-ben katonai szolgálatot teljesített zászlósi rendfokozatban, amelytől később megfosztották. 1937-ben jelentette meg a Villon-átköltéseket, mely jó időre meghatározta pályáját.

 

1938-ban elhagyta Magyarországot. Erre többek között az kényszerítette, hogy úgy érezte, hazájának az a legrosszabb, ha a háborút a hitleri Németország nyeri meg, így a németek oldalán semmiképp sem akart volna harcolni. Párizsig menekült, itt találkozott többek között Arthur Koestlerrel és az emigráns magyar művészek közösségével. Később a német megszállás miatt innen is távozni kényszerült.

 

Havas Endrével és Lorsy Ernővel együtt Franciaország német megszállása után Marokkóba menekült, majd áthajózott az Amerikai Egyesült Államokba, ahol a Szabad Magyar Mozgalom titkáraként és lapszerkesztőjeként tevékenykedett. Ezután három évig, 1942 és 1945 között az amerikai hadseregben szolgált tisztként, káplárként szerelt le. Eközben húgát, aki itthon maradt, a nyilasok meggyilkolták.

 

1946-ban tért haza, a Népszavánál helyezkedett el. 1947-ben megjelent az Őszi harmat után című verseskötete, illetve a Villon balladák már a 14. kiadásnál tartottak. A rasszizmust megvetette, az ő vezetésével döntötték le 1947. április 26-áról 27-ére virradó éjjel Prohászka Ottokár Károlyi-kertbéli szobrát. A kommunista hatalom mégis kezdettől fogva ellenségesen viszonyult hozzá, további művei nem jelenhettek meg. 1949-ben (több más forrás szerint azonban nem 1949-ben, hanem 1950 közepén) hamis vádak alapján letartóztatták, s Gábori Györggyel és Egri Györggyel Kistarcsára internálták, majd a recski kényszermunkatáborba zárták. Az ÁVH börtöneiben, illetve a táborokban írt versei 1983-ban Münchenben jelenhettek meg először Börtönversek 1950–1953 címmel. Szabadulása után fordításokkal kereste kenyerét, majd 1956-ban ismét elmenekült az országból.

 

Londonban települt le, ahol 1957-től az Irodalmi Újság szerkesztője volt. 1961-62-ben írta a Pokolbéli víg napjaim című önéletrajzi visszaemlékezéseit, eredetileg angolul (My Happy Days in Hell, 1962). A könyv 1987-ben jelent meg először magyarul az AB Független Kiadónál – a kommunista cenzúrát megkerülve szamizdat kötetként.

 

1963 és 1967 között Firenzében és Máltán élt. 1967-ben költözött át Torontóba. Kanadában és az Egyesült Államokban különböző egyetemeken tartott előadást, miközben a Ötágú Síp és a Magyarok Világlapja című lapok munkatársaként dolgozott. 1980-ban New Yorkban jelentek meg összegyűjtött versei. Közben Magyarországon betiltott költő volt, a könyvtárakban még a katalógusból is kiszedték azokat a cédulákat, amelyeken a neve szerepelt. Megjegyzendő azonban, hogy a pártállam idején kiadott A magyar irodalom története több helyen említi, sőt bővebben is tárgyalja és idéz tőle.

 

1988-ban hazatért, Budapesten telepedett le. A rendszerváltás után korábban szamizdatban terjedő műveit is ki lehetett adni. Új verskötetei és fordításai is megjelentek. Faludy 1994-ben a Kossuth-díjat is megkapta. 1998-ban alapító tagja volt a Digitális Irodalmi Akadémiának. Személyét többnyire érdeklődés övezte, bár 90 éves kora felett sem szűnt meg polgárpukkasztónak, meghökkentőnek lenni. Pokol tornácán című kötetének bemutatóját már nem érhette meg, a Kossuth-díjas költőt 2006. szeptember 1-jén otthonában érte a halál. Tiszteletére 2006. október 3-án Torontóban a közvetlenül az egykori ottani otthona melletti parkot hivatalosan is George Faludy Place-re keresztelték át. Bár az elnevezési procedúra még életében elkezdődött, a névadási ünnepséget már nem érhette meg.

 

(Wikipedia)

Promóció

- hirdetés -

Olvassa és hallgassa a Papagenót mobilon is!

- hirdetés -
- hirdetés -
X
X