A Horváth kert elnevezés napjainkban egy kedvelt közparkot jelent Budán, Krisztinavárosban, melyet a Krisztina körút, az Attila út és az Alagút utca határol. Nevét egykori tulajdonosáról, Szentgyörgyi Horváth Zsigmond udvari tanácsosról kapta. A területet 1862-ben, az Alagút megépítésekor vásárolta meg Buda városa.
Ma Déryné szobra emlékeztet arra, hogy ehhez a földdarabhoz jelentős színház- és zenetörténeti emlékek fűződnek.
1842 óta állt itt színház, a terület északnyugati részén, az Alagút utca és a Krisztina körút sarkán, a fából készült Aréna. Huber Ignác temesvári színigazgató Ságody József tervei szerint építtette nyári játszóhelynek, 1200 férőhellyel. Hozzá kertvendéglő csatlakozott.
Az első évtizedekben főleg német társulatok bérelték ki. Az akkor még szinte kisvárosinak mondható Budán addig csak a Várszínházba járhatott a közönség, ahova a nyári hónapokra lehetetlenség volt a távolság miatt nézőket toborozni; így került sor arra, hogy Huber igazgató a Krisztinavárosban próbálkozzon színházalapítással. Elsőnek, 1843. április 17-én a vendéglő nyílt meg, amelyet a pestiek is hamar megszerettek, mert szép időben kellemes kirándulási lehetőséget nyújtott számukra. Ezt kihasználva
az 1840-es években szórakoztató hangversenyeket rendeztek.
Négyezren látták-hallották például 1846. június 13-án délután, majd 16-án a huszonegy éves ifj. Johann Strausst és zenekarát. A leendő Keringőkirály ekkor járt először Magyarországon. Műsorán több magyaros témájú darab is szerepelt. Különösen nagy sikert aratott a Pesti csárdás (Op. 23), melyet erre az alkalomra komponált.
1843. május 6-án a színház is megnyílt. Belsejét szerencsére már 1845-ben lerajzolta Alt Rudolf. Képén Bellini: Norma című operájának előadása folyik éppen, miközben a színpad hátul megnyílik, s élő díszletként feltűnik a Gellért-hegy.
A színháznak ezt a lehetőségét később is kihasználták.
Az épület szerencsésen, kis veszteségekkel vészelte át az 1848/49-es szabadságharcot. Hamarosan újra játszottak benne, a német nyelvű előadásokat nem korlátozták. Érdekes megemlíteni, hogy 1850-ben Schmidt igazgató zenekarában még ágrólszakadt muzsikus korában hegedült a fiatal Goldmark Károly – aki, mint korábban itt a blogban már olvashattuk, nem sokkal korábban hajszál híján úszta meg a győri csata napját.
A budai Aréna magyarosodása lassan kezdődött.
Molnár György színigazgató többször is hiába kérvényezte, hogy kiváló társulata játszási engedélyt kapjon benne, pedig a német nyelvű előadásokat már nem látogatta annyira a polgárság, mint korábban. Végre 1861-ben, három évi küzdelem után léphetett társulatával heti három alkalommal közönség elé. Az ő rendezésében került sor 1868-ban az egyik leglátványosabb előadásra: a Bem hadjárata az oroszok ellen című darabban a Gellért-hegy természetes díszletét még felerősítette 300 főből álló gyalogsággal, 60 lovassal és ágyúkkal. A példátlan látványosságnak számító előadást hetvenszer játszották Molnár címszereplésével, aki 1848/49-ben maga is honvédként szolgált. Hatásának titkát a Hazánk s Külföld című lap tudósítója így fogalmazta meg:
„A hideg, szeles esték dacára, minden áldott nap hosszú karavánok vonúlnak át a szellős lánchídon és a légvonatos alagúton. Mennek, hogy — a mi most ritkán eshetik meg — lelkesülhessenek. S mi képezi e mű valódi hatását? Nem az, a mit látunk benne, noha a ballet igen fényes, a tábori képek érdekesek s a harcok jelenetei inpozántak, hanem főkép az, a mire — emlékeztet. E tarka képek, festett sziklák, nagy csoportozatok és lőporfüst közül egy feledhetlen szép korszak képe mosolyog felénk, melyben annyit álmodtunk és annyit mertünk.”
Az előadást még a színházba általában keveset járó Deák Ferenc is megnézte…
Ám Molnár ebben a színházban csak bérlő volt és saját színházat szeretett volna: ekkor alakíttatta színházzá a Várhegy lábánál fekvő középkori épületet, az lett a Budai Népszínház. Ezzel tovább erősödött Budán a magyar nyelvű színjátszás, míg végül 1870-ben jutott egyeduralomra:
Buda város képviselőtestülete kimondta, hogy a területén levő színházakat (a Várszínházat, az Arénát és Budai Népszínházat) magyarnak nyilvánítja, valamint új színházként csak magyar nyelven játszóra fog ezentúl működési engedélyt adni.
Az Aréna további történetében váltakozó sikerű időszakok követték egymást. Olyan is előfordult, hogy a közönség seprűvel verte ki a süllyesztőbe menekült igazgatót… A színház 1870-ben, Latabár Endre társulatának bemutatkozásakor kapta magyar nevét, amit aztán mindvégig használt: Budai Nyári Színkör.
1883 és 1914 között Krecsányi Ignác direktor vezetésével sikeresebb időszak jött, változatos palettájú előadásokkal: játszottak prózát, operettet, sőt operát is.
„… a nyári gavallérok ki sem bújtak barlangjaikból, már itt van Temesvárról a mi Krecsányink és az árnyas Horváth-kertben megcsinálta a nyarat. Pest felől az emberek csapatostul vonulnak át a Lánchídon és az alagút sötétjében csattogó omnibuszok színházi közönséget szállítanak oda és vissza, mert ha nyár csakugyan nincs is még, Krecsányiéknak megjelenése mindig színházi eseményt jelent” – jelentette például 1913 május elején a Színházi Élet.
1915-1936 között Sebestyén Géza színigazgató korszaka következett: számos magas színvonalú előadást tartott, több eredeti bemutatót rendezett. Ő volt az, aki a nagyrészt fából készült épületet felújíttatta. A Budai Színkör repertoárját egy-egy sztár köré igazította: sok látványos operett-előadást láthatott itt a közönség olyan primadonnákkal, mint Fedák Sári, Lábass Juci és Honthy Hanna. A kor népszerű slágere volt Lajtai Lajos dala, Régi nyár című operettjének részlete, a Legyen a Horváth kertben Budán.
Honthy Hannával egy jóval később készült nosztalgikus felvételről tudjuk meghallgatni, az elején alkalmi, nem eredeti szöveggel:
Van viszont egy frenetikus felvétel Törőcsik Marival, ahol eredeti formájában énekli:
Sebestyén Géza 1936. április 2-án meghalt. Az utolsó előadás Buday Dénes: Csárdás című operettje volt az év június 16-án.
A legendás színkört 1937-ben lebontották, hogy helyet adjon egy új, állandó budai színháznak, amely aztán sosem épült meg.
1935-ben a még meglévő Budai Színkör szomszédságában felállították Déryné Széppataki Róza egészalakos szobrát, Ligeti Miklós alkotását. Bár a szobor rendkívül közismert, azt mégis kevesen tudják, hogy modellje a fiatal Bajor Gizi volt, aki korábban Herczeg Ferenc Déryné ifiasszony című drámájában színpadon játszotta el a legendás színésznőt. Maga a szobor nem lett hosszú életű, mert a második világháború idején megsérült; bár állítólag még meg lehetett volna menteni, mégis eltávolították.
Legendáját azonban fenntartották régi fényképek, sőt, az otthonokba is eljutó herendi porcelán-másolatok még terjesztették is. Aztán 2010-ben, másolatban, amelyet Polgár Botond készített, újra felállították.
1960-ban Kocsis András mellszobrával díszített Haydn-emlékművet létesítettek a parkban, Haydn budavári látogatásának emlékére. Ekkor a terület a Haydn park nevet kapta, ám az elnevezés nem tudott gyökeret verni, továbbra is Horváth kertként emlegette mindenki.
Történetének máig utolsó zenei vonatkozása, hogy 2011. október 17-én felavatták Chopin mellszobrát. Boleslaw Syrewicz ismert alkotásának másolata ajándékként került Magyarországra: a Chopin születésének 200. évfordulójára alakult lengyel emlékbizottság elnöke adományozta Szilasi Alex zongoraművésznek – a művész pedig, hogy az alkotás közkinccsé váljon, a Budavári Önkormányzatnak ajánlotta fel. Cserébe a Liszt Ferencről Gerő Katalin által készített mellszobor utazott Varsóba…
Források:
Budapest lexikon. Bp. Akadémiai Kiadó, 1993
Jalsovszky Katalin – Tomsics Emőke: Budapest az ikerfőváros 1860-1890. Bp. Helikon, 2003
Koch Lajos: A Budai Nyári Színkör (Adattár). Bp. 1966, Színháztudományi Intézet
Saly Noémi: A Krisztinaváros és a Philadelphia. = Budapesti Negyed 1996. 2-3.
Alpár Ágnes: A Budai Színkör színeváltozásai. = Népszabadság 2003. május 10.
Radnai Lóránt: A háromszáz éves Krisztinaváros. = Budapest 1977. 8.
Sebestyén Ede: Budapest nagy hangversenyei a XIX. század első felében. Bp., 1941
Szokolyi László: Ifjabb Johann Strauss és Magyarország. = Prawy, Marcel: Johann Strauss. Bp. Rózsavölgyi, 2000
