Papageno Radio
- hirdetés -
Címlap Reisz Gábor: „Enyedi Ildikó felszabadította bennem a művészi gátlásosságot”

Reisz Gábor: „Enyedi Ildikó felszabadította bennem a művészi gátlásosságot”

Papageno Fanfár
Iratkozzon fel hírlevelünkre és hetente elküldjük Önnek a világ legfontosabb kulturális híreit!

SZFE-ügyek, értékrendek, társadalmi tükrök és covid19. Reisz Gábor filmrendezővel beszélgetünk, aki a Magyar Filmakadémiából való kilépéséről, valamint első színházi rendezéséről is mesél.

- hirdetés -

– Elnézést, de van egy dolog, mielőtt belekezdenénk az interjúba.
– Micsoda?

– Hosszú idő után úgy döntöttem, hogy veszek egy vajtartót. Nem szoktam ilyet csinálni, de nem akartam azt megvenni, ami szinte mindenkinek van, elvégre a reggel szentségét határozza meg, ezért külön kinéztem egyet a neten. Ma hozzák meg, a futárt majd át kell irányítanom ide.

– Persze, csak nyugodtan.

– Közben itt vagyok.

– Akkor csapjunk is bele! Milyen érzéseket váltott ki belőled a hír, hogy erős átformálás alá kerül az egyetem, ahová jártál?

– Átformálásra, reformokra biztos, hogy szükség van, bár nekem az a benyomásom, hogy már amióta én végeztem, azóta is nagyon sokat változott. Elsősorban a hogyanokkal van baja mindenkinek. Nem történt egyeztetés az SZFE-vel. Hülye példa lesz, de ha én ki akarok festeni egy lakást, akkor azért előtte csak megnézem, hogy milyenek a falak, van-e beázás, kell-e glettelni és egyáltalán mi áll jól ennek a térnek. Az SZFE esetében nemhogy ezek nem történtek meg, de még abban sem vagyok biztos, hogy szobafestő érkezett a munkához.

– Részt veszel a tüntetéseken?

– Igen, valamennyin ott voltam. Az SZFE-t támadás érte. Fizikailag ugyan nem, de etikai szinten igen. Véleményem szerint az egyfajta offenzíva, hogy lekommunistázzák a tanárainkat és határozottan, mindenféle előzetes párbeszéd nélkül kijelentik azt is, hogy ideológiák mentén tanítottak minket. Ez egyrészt nem igaz, másrészt pedig ezzel a kijelentéssel megvezethető félnótásoknak feltételezhetik a diákokat, akiket bárhogyan lehet képezni, mert nincs önálló véleményük vagy személyiségük, és ez sértő. Nem általános iskolásokról, gimnazistákról beszélünk, akiket talán még könnyebben lehet befolyásolni, hanem tizennyolc év feletti, szavazásra jogosult polgárokról, mégis úgy csinál ez a rendszer, mintha gyerekek lennének. Itt nem az a kérdés, hogy ki a konzervatív, ki a liberális, hanem az, hogy ez így, ebben a formában, nem egy korrekt, demokratikus eljárás. Nem vagyok a reformok és a megújulások ellensége, de ez nem fair. Fontos, hogy bizonyos értelemben megmaradjon egy pozitív értelemben vett gyermetegség a művészekben, viszont ez semmiképpen nem egyenlő irányíthatósággal.

– Miért fontos, hogy megmaradjon a gyermeki rácsodálkozó attitűd egy művésznél?

– Talán inkább a játékosság lenne a legpontosabb kifejezés, nem is a gyermeki. A játékosság rugalmas, rácsodálkozó, nyitott, érzékeny hozzáállást eredményez, ami egy művészember életében egész egyszerűen nélkülözhetetlen. Mindent megkérdőjelezni, minden felé kíváncsinak lenni. Kicsit olyan ez, mint amikor utazol a villamoson, éppen csend van és megszólal a nagyi mellett az unoka, hogy de ez miért így, az meg miért úgy van. Szerintem igenis meg kell kérdőjelezni minden dolog létezését, mert az élet nem fekete vagy fehér. Nem baj, ha mindennap újradefiniálsz dolgokat, mert ez visz tovább, ez ad lendületet a kreatív megnyilvánulásra.

– Milyen fontos értékek azok, amik az SZFE hozadékai számodra a munkásságodban?

– A SZFE-n töltött évek alatt voltak problémáim a rendszerrel, néha a tanárokkal, a hozzáállásukkal, viszont itt jön a nagy de, ami a lényeg, amit elhagyva sokan nem értik ezt az egész kiállást:

nekünk, akik ott végeztük, az egész életünket, a hivatásunkat határozta meg az egyetem és az ott tanító tanárok.

Nekem legfőképp Schulze Éva forgatókönyvíró-tanár, – akinek az ajtaján még sosem léptem úgy ki, hogy ne akarjam megváltani a világot – és természetesen Enyedi Ildikó és Máthé Tibor osztályvezetők. Ha ők nem vettek volna fel anno egy tesitanári diplomával, vélhetően most mást csinálnék. Fekete Gyulától is nagyon sokat tanultam zenei fronton. De számtalan rövidebb kurzusunk volt, amikre csak utólag jöttem rá, mennyire befolyásolták a képhez, filmhez és történetmeséléshez való viszonyomat.

A művészeti oktatás pontosan arról szól, hogy a felnőtté válás kényszerűségében, a külvilágot kicsit kizárva, befelé indítson el minket, hogy – ebben az amúgy is a külsőségekre túlságosan összpontosító világunkban – tényleg megismerjük magunkat, a lelki beállítottságunkat.

Arra sarkall, és abban segít, hogy megtaláljuk magunkat, a helyünket a világban. Ennek első stációja pedig az emlékek, a korábbi tapasztalatok, ismeretségek, kapcsolatok alapos feltérképezése. Az érzékenyítő tanításnak, ami szerint minket képeztek, az égvilágon semmi köze az ideológiai oktatáshoz.

– Enyedi Ildikó nem az a tipikus patriarchális osztályfőnök típus. Mit adott számodra a vele való együttműködés?

– Talán a legfontosabb, amit vele kapcsolatban meg kell említenem, hogy felszabadította bennem a művészi gátlásosságot. Én mindig nagyon szerettem volna megmutatni, amit tudok, meg hogy min cikáznak a gondolataim, de nem mertem. Nagyon kevés önbizalmam volt, néha ez a mai napig eluralkodik rajtam, borzasztó lehet ilyenkor hallgatni engem. Ildikó nem befolyásolni akart, hanem irányokat mutatni, melyeket ugyanazokkal a kérdésekkel tárgyaltunk: mik voltak a döntések, amíg az adott alkotók eljutottak oda, hogy ez a valami film lett a semmiből. A Jég veledtől a 60-as, 70-es évekbeli New York-i underground filmekig mindenfélét mutatott nekünk. Ennek a sokszínű filmes világnak a megismerése és a hosszú, már-már baráti beszélgetések segítettek felszabadítani engem ahhoz, hogy tudjak magamról beszélni.

– Kiléptél a Magyar Filmakadémiából. Miért hoztad meg ezt a döntést?

– Nagyon sokan elképesztően okos és gyönyörű esszéket írtak az elmúlt hetekben, amiket én sosem tudnék. Nem vagyok az a típus, aki egy színpadon állva tudna beszédeket tartani, ez távol áll tőlem, így ez a „gesztus” szolidaritás volt részemről. A felvetés nem is tőlem jött, a reakció, és az, hogy ebből hír lett, kissé abszurd is volt számomra. Nem sokan tudják, ezért elmondom. A Filmakadémiába való belépés adott, ha valakit jelölnek. Mi a VAN valaminél ezt nem tettük meg, de amikor a Rossz versek megnyerte a legjobb film díját és másnap jött egy email, hogy akkor lépjek be, nem éreztem volna elegánsnak, ha visszautasítom.

Ide kapcsolódik:
Reisz Gábor kilép a Magyar Filmakadémiából

Aztán amikor az online belépéskor megkaptam a visszajelzést, hogy akkor fizessem be a huszonvalahányezer forintos éves tagsági díjat, elgondolkoztam, hogy mi értelme ennek úgy, hogy a legfőbb díjjal sem jár pénzjutalom. Nem fizettem be. Úgy lettem tag, hogy szavazásra nem voltam jogosult, amivel szintén vannak problémáim.

– Miért?

– Az akadémiai tagok a jelölt filmek linkjeit kapják meg a Filmhét előtti időszakban. Ezzel két bajom van, az egyik, hogy nem fizetnek mozijegyet, a másik, hogy nem nagy vásznon, mozikban nézik a filmeket. Főleg a második elfogadhatatlan számomra, akkor, amikor egy borzasztó küzdelem zajlik a mozikultúra fenntartásáért.

– Mit jelent számodra filmrendezőnek lenni? Széllel szemben jársz, ami nem annyira jellemző manapság, még művészként sem. Sokan beadják a derekukat a piac, a profit, a marketing dömpingnek…

– Az elmúlt nagyjából hat-hét évben élesen szembesülni azzal, mit jelent nemzetközi kontextusban magyar filmrendezőnek lenni, tragikomikus. Ha te magyar filmet csinálsz, az azzal jár – ha lelkiismeretes vagy –, hogy részt veszel az írásban, a próbákon, előkészítésben, aztán forgatás, utómunka, stb. Ez a legjobb esetben is minimum másfél év. Arról nem is beszélve, hogy totálisan mínuszos a munkafolyamat, mert nehezen tudsz megélni abból az összegből, ami rendelkezésre áll.

Akkor működik jól a filmrendezőség egzisztenciális szempontból, ha csinálsz olyanokat, aminek egyébként semmi köze a filmművészethez. Nekem nehéz, sőt már-már skizoid állapotba ejtő belegondolni, hogy művészi szándékkal készítem a filmem, ami totálisan ellene megy a sztereotípiáknak, képviselek egy értékrendet, de azért becsúsztatok egy-két reklámot, céges videót. Ez maximálisan felülírja a hitelességet számomra. Meghazudtolja azt, ami ellen „ugrálok”.

– Alapvetően szerzői filmes vagy. Nehezen menne a szigorú keretek közötti műfaji film?

– Szerintem a szerzői és műfaji film nem válik el egymástól ennyire egyértelműen. A fő kérdés az, hogy akarok-e olyan filmet csinálni, ami a „biztos recepten” alapul. Persze a műfaji filmesek közt is van számos olyan rendező, akinek erős stílusa van. Ha valaki erős és ügyes, akkor ott lesz a névjegye a filmjén. Számomra nagyon fontos, hogy a dramaturgiától kezdve a zenéig minden egységesen, harmóniában legyen az értékrendemmel és az elképzeléseimmel.

– Miközben – visszakapcsolódva a beszélgetés elejéhez – azzal, hogy határozott értékképviselet szellemében működsz, mégiscsak valahogyan „a magyar kultúra felvirágoztatására” hajazol. Közben tüntetsz is? Hogy is van ez?

– Azáltal, hogy itt élek, hogy magyarul beszélek és gondolkozom, magyarul is érzek. Az érzések mindig valamire reagálnak, esetemben ez általában valamilyen alkotásban fogalmazódik meg. Az érzéseink impulzusokra adott válaszok. Természetesen a pozitív dolgokból is így születnek alkotások: a szerelemre szerelmes verssel vagy dallal reagálunk, viszont azt gondolom, hogy kulturális előrelépést akkor tudunk tenni, ha a problémákat dolgozzuk fel és mutatjuk meg új vagy más perspektívában.

– Min dolgozol mostanában? Mi a következő Reisz Gábor-féle társadalmi tükör?

– Egyrészt dolgozunk egy nagyjátékfilm tervén, hivatalosan április óta fejlesztjük a forgatókönyvet a Filmintézetnél. Berkes Juli a producer és Jakab Juli a társíró. Egyfajta társadalmi tablóra törekszünk. Nagyon szeretnénk, ha tudnánk jövőre forgatni, de meglátjuk, mit lesz. Egy sokszereplős Budapesten játszódó film lesz. Másrészt a Proton Színházzal készülünk egy előadással, Komolyan röhejes vagyok a munkacímünk. Idén ősszel tervezzük a bemutatót, de sajnos a járványhelyzetben nagyon labilis az időpont.

Reisz Gábor – fotó: Bach Máté

– Hogyan jött ez a színházi rendezés?

– A Rossz versek könyvbe – ami tavaly jelent meg – írtam egy novellát. Ennek hatására megkeresett a Proton Színház, hogy vannak-e esetleg még hasonló írásaim. Írtam jó néhány novellát, amikből kiválasztottunk hármat. Ennek a három műnek a furcsa összefűzése ez a darab egy helyszínnel, ami pedig a hetedik kerületi szórakozónegyed. Magányos, kallódó fiatalokról, szerelmet, társaságot kereső figurákról szól, sok humorral. Remélem. Nem mondanám, hogy egy klasszikus színházi előadás lesz. Nagyon érdekes kihívás a munka, nem rendeztem még színpadon. Másfajta jelenlétet igényel, mint a film.

– Kik az előadás szereplői?

– Kocsis Gergő, Friedenthal Zoltán, Sodró Eliza, Jéger Zsombor, Király Dani.

– A projektjeid mindig valamilyen humoros, ironikus hangnemet hoznak, aminek hatására abban adhatsz inspirációt, hogy igenis a dolgok jó oldalát is észrevegyük. A COVID-ban mi lehet az, ami pozitív hozadék szerinted?

– Nagyon sokáig nem tudtam, hogy mit gondoljak ezzel kapcsolatban és csak néztem ki a fejemből. Egyre inkább erősödik bennem az a felvetés, hogy nagyon túlszaladt valami a világban. Nem lehet erről beszélni anélkül, hogy olyan nagy szavakat használjunk, mint világ, emberek, élet és ilyesmik. Fura ez az egész: van egy járvány, egy vírus, ami néha tünetmentes, de közben terjed, szóval hogy is van ez? Ez azt eredményezi, hogy elkezdhetjük teljesen máshogy figyelni a testünket. Fáj a fejem, ez most akkor front, migrén vagy korona lesz? Abszurdba csaphatunk át az önmegfigyelésnél, ha nem vagyunk elég tudatosak, de közben végre tényleg magunkra figyelünk. Olyan csendre kényszerít minket ez a dolog, amiben meghallhatjuk a legbelső hanghullámainkat.

Promóció

- hirdetés -

Olvassa és hallgassa a Papagenót mobilon is!

X
X