Papageno Radio
- hirdetés -
Címlap Az értékközvetítés nem elitista allűr - Interjú Keresztes Balázs irodalomtörténésszel

Az értékközvetítés nem elitista allűr – Interjú Keresztes Balázs irodalomtörténésszel

Papageno Fanfár
Iratkozzon fel hírlevelünkre és hetente elküldjük Önnek a világ legfontosabb kulturális híreit!

A tartalom- és értékközvetítés nem elitista allűr, hanem egy valódi punk húzás. A tavaszi karantén időszaka alatt indult Négy Fal Között Olvasókör elnevezésű YouTube- csatorna alapítójával, Keresztes Balázs irodalomtörténésszel beszélgettünk, aki a nagy sikerű Shakespeare-sorozat után Hemingway művészetével foglalkozik, méghozzá a 21. Század Kiadóval együttműködésben.

– Hogyan jött a Négy Fal Között Olvasókör ötlete?
– A tavaszi karantén alatt némi nem várt szabadidőhöz jutottam, és elterveztem, hogy ütemtervszerűen újraolvasom Shakespeare leghíresebb drámáit. Shakespeare az irodalom egyik legnagyobb klasszikusa, sosem árt újra kézbe venni, ráadásul mindig garantált az élmény. Ekkor jött az ötlet, hogy jó lenne ezt társaságban, közösségileg csinálni – már csak azért is, mert akkor engem is jobban köt a vállalás.

- hirdetés -

Ráadásul éppen a karantén előtti napokban tartottam egy világirodalmi témájú alkalmi előadást az ELTE bölcsészkarán, ami miatt feltámadt bennem tanítási ösztön, vagy legalábbis az irodalomról való beszéd iránti szenvedélyem. Ez a kettős élmény valahogy összefonódott, és megszülte a projekt ötletét.

– A nagy sikerű, egyedi Shakespeare-sorozat után miért esett éppen Hemingwayre a választásod, és hogyan kapcsolódik ehhez a 21. Század Kiadó?

Több hónap Shakespeare-olvasás után olyasvalakit szerettem volna, aki szintén népszerű világirodalmi szerző, viszont az olvasása másfajta élményt nyújt, és másfajta problémákat vet fel. Itt jött kapóra, hogy megláttam a 21. Század Kiadó idén indult Hemingway-életműsorozatát, amelyben a szerző leghíresebb műveit adják ki újra, igényes, szép kötetekben (a Shakespeare-sorozatnál láttam, hogy egy olvasókör szempontjából egyáltalán nem mindegy, hogy a tárgyalt mű éppen beszerezhető-e vagy sem).

Egy jól felépített, erős marketingű kiadó találkozott egy olyan közismert és népszerű íróval, aki ráadásul régóta nem volt a boltok polcain, szóval minden adott, hogy a Hemingway-olvasás egy új löketet kapjon. Fogalmazhatnék úgy, hogy csak meg akartam lovagolni ezt a hullámot, de hát igyekszem legalább ennyit hozzá is adni majd a videókkal. A kánon szempontjából ugyanis Hemingway minden ismertsége ellenére is meglehetősen ellentmondásos szerző, akinek a művei kapcsán elég sok kérdést lehet boncolgatni.

– Milyen ellentmondásokra gondolsz?

Hol kezdjem… Kapásból ott vannak az olyan témái, mint az afrikai szafari vagy a bikaviadal – ezeknél máris ki kell alakítani egy olyan olvasói hozzáállást, ami egyrészt számot vet azzal, hogy ezek mai szemmel finoman szólva sem találkoznak az általános közízléssel, másrészt azzal, hogy a tematikus szint nem minden egy műalkotás élvezhetősége és értékelése szempontjából, ezért bizonyos értelemben túl kell tudnunk látni ezen.

Aztán ott van Hemingway maszkulin macsó mítosza, ami manapság szintén visszás lehet egyes olvasók szemében – tehát itt is szét kell szálazni, hogy mi az, ami valójában csak szerzői arculatépítés, és mi az, ami mindebből megjelenik (sokszor éppen melankolikus öniróniával) a tényleges művekben. És akkor mindezen felül ott vannak a komolyabb, „poétikai” kérdések: Az öreg halász és a tenger mennyiben örökértékű mítosz és mennyiben szájbarágós giccs? (Vagy lehet, hogy mindkettő?) Hatnak-e ma még igazán a háborús regényei, vagy csak kordokumentumok? (Vagy lehet, hogy éppen így hatnak?)

Több amerikai irodalomtörténésznél olvasom, hogy a regényei közül ma éppen a Fiesta tűnik a legmaradandóbbnak, amelyet a 20. században kevesebbre becsültek. Ezek mind izgalmas kérdések, és bár ezeket komoly irodalomtörténeti munkákban lehetne rendesen kidolgozni, semmint YouTube-videókban, de ettől nekem ez már elég ösztönzés ahhoz, hogy elmerüljek az életműben. Aztán majd meglátjuk, mi sül ki belőle.

– Hogyan indult nálad a Hemingway művek iránti szeretet, érdeklődés? Mi volt az első mű, amely rabul ejtett?

– Nem tudom, hogy erre tudok-e így válaszolni, mert nem nevezném magam Hemingway rajongónak. Éppen azért szerveztem köré ezt a sorozatot, mert alaposabban meg akarom ismerni az életművét, és izgat, hogy mire jutok majd azokkal a problémás kérdésekkel, amiket az előbb felvetettem.

 

Abban közös ez a projekt a Shakespeare-sorozattal, hogy az elsődleges célom az, hogy többet tanuljak, és ha valaki mellém szegődik ebben a folyamatban, az csak annál jobb.

Ettől függetlenül persze vannak emlékezetes Hemingway-élményeim. Mint a legtöbben, én is Az öreg halász és a tengert olvastam tőle először. 10-12 éves lehettem, emlékszem, egy családi nyaraláson voltunk, és épp egy kompszerű hajón utaztunk. Mindenki a tengert nézte, én meg egy lépcsőn ülve ezt a regényt olvastam egy kis barna könyvben – ez elég beszédes, nem? Aztán később az egyik barátom, aki a szobatársam is volt az egyetemi kollégiumban, és hatalmas Hemingway-rajongó, a kezembe nyomta az Afrikai vadásznaplót, amit nagyon szeretek azóta is. De talán van abban valami, hogy Hemingway novellistaként a legmaradandóbb, és az irodalomtörténeti értéke is itt keresendő, mert nekem is a rövidebb szövegeihez kapcsolódnak a legintenzívebb olvasmányélményeim.

Már a projektre készülve nyár végén újraolvastam az olyan híres elbeszéléseit, mint az Indiántábor, a Francis Macomber rövid boldogsága vagy A Kilimandzsáró hava, és már akkor éreztem, hogy jó lesz ez. (A Kilimandzsáró most épp annyira „beütött”, hogy írtam is róla egy rövid esszét az 1749 világirodalmi portálnak.)

Aztán ott vannak azok az 1-2 oldalas szösszenetei, a „jéghegy-novellák” amelyekben látszólag nem történik semmi, a felszín alatt mégis elképesztő drámák játszódnak le, és ezt nekünk ki kell tudnunk olvasni a sorok közül. Egy férfi és egy nő egy spanyol vasútállomáson várakozva nézik a hegyeket, miközben a férfi hidegen próbálja rábeszélni a nőt egy abortuszra, hogy „minden újra jó legyen”. A nő meg egyre jobban undorodik tőle, és csak annyit kér, hogy fogja már be. Vagy egy másikban, ahol egy fiú és egy lány egy csónakban ülve mennek pisztrángra horgászni: minden szép és idilli, de érezzük, hogy valami mégis sántít. Aztán a lány ezt nyilván szóvá is teszi, a fiú meg csak annyit bír kinyögni, hogy „It isn’t fun any more” – és persze nem a horgászatra gondol. A novella pedig itt véget is ér, mert hát mit lehet ezután mondani…

Milyen visszajelzéseid érkeznek a projekt kapcsán?

– Nagyon sok pozitív visszajelzést és bátorítást kapok, ami azért jól esik. Főleg akkor, amikor a szörnyű időbeosztásom miatt megcsúszok a határidőkkel, és már ég a pofám, amikor végre-valahára kikerül az ígért videó, de olyan üzenetek jönnek, hogy megérte várni. Ez jó érzés.

– Alapvetően az akadémiai világból jössz, irodalomtörténészként végeztél, óraadó voltál az ELTE BTK-n – nem furcsa neked ez a populáris közeg?

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem az. Az akadémiai közeg annyiban biztonságot nyújt, hogy zárt világként megvannak a megszólalás bevett kódjai és megszilárdult regiszterei: az ember úgy nyer beavatást, ha ezeket elsajátítja, de onnantól kezdve ezek a megkötések azért vezetik a kezét. Ehhez képest az online tér, vagy csak maga a YouTube is olyan, mintha a piacon lennénk: sokszínű, zajos kavalkád, ahol mindenki mondja a magáét, és csak kapkodjuk a fejünket. De szerintem már rég túl vagyunk azon, hogy a könyvek és folyóiratok nyomtatott világával szemben az Internet a máshova nem elég jó, egyszer gondolt gondolatok szeméttelepe. Nem mondom, hogy nincs előttem néhány egykori professzorom képe, akik biztos komolytalan bohóckodásnak néznék ezt az egész projektet, és hát nincs kizárva, hogy nekik lenne igazuk. De szerintem a lényeg, hogy helyén kell kezelni a dolgokat, és fel kell tudni ismerni a műfajok eltérő kódjait – végső soron csak egy másfajta felületről van szó, ennyi az egész. Meg hát, én szeretek piacra járni…

– Ha jól tudom, a Hemingway projekttel párhuzamosan egy másikat is tervezel, egyfajta „random trip” jelleggel, amelyben világirodalmi klasszikusok kerülnek terítékre.

– Igen, igen, de a hatalmas Shakespeare-es csúszások miatt már nem merek semmit előre beharangozni… A lényeg, hogy a változatosság jegyében a Hemingway-sorozattal párhuzamosan jönnek majd videók olyan rövid terjedelmű, viszont annál nagyobb világirodalmi klasszikusokról, amelyeket sokan ismernek, adott esetben kötelező olvasmányok: Az átváltozás, Büszkeség és balítélet, Az arany virágcserép, Dorian Gray, A legyek ura, Bovaryné, 1984, ilyesmik. Jó lesz, szerintem érdemes feliratkozni!

Promóció

- hirdetés -

Olvassa és hallgassa a Papagenót mobilon is!

- hirdetés -
X
X