Papageno Radio
Címlap Bach Kata: „A gyűlölködés hosszú távon sehova nem vezet”

Bach Kata: „A gyűlölködés hosszú távon sehova nem vezet”

Papageno Fanfár
Iratkozzon fel hírlevelünkre és hetente elküldjük Önnek a világ legfontosabb kulturális híreit!

Tudatos hírfogyasztás, közösségi média, botrányok, önismeret és megbocsátás. Anna Karenina, Lorca, lélektani irodalmak. Dús tartalmak, felelősségteljes gondolatok, önálló döntések. Társadalmi elhivatottság egy Y generációs színésznőtől – a fenntarthatóság jegyében.

– Hogy vagy? Hogy viseled a „zár” szót?
Jól vagyok, azt gondolom, hogy most jobban kezelem, mint tavasszal. Egyre hidegebb, sötétebb van, jön a tél, az advent. Ez egy befelé fordulósabb időszak és talán így könnyebb lehet bárki számára az elcsendesülés, a lecsillapodás.

– Mit tanulhatunk ebből a szokatlan helyzetből?

Minden szempontból túl volt pörgetve az életünk, ami hosszú távon fenntarthatatlan – gazdaságilag és társadalmilag is. Ha csak a színházra reflektálok ebből a szempontból, azt látnom, hogy évente egyre több és több lett a bemutató, idősebb színeszektől tudom, hogy ez az utóbbi egy-két évtized hozadéka. Ezek a felfokozott, felpörgetett tendenciák kiégéshez, kimerültséghez vezetnek, testileg, lelkileg, szellemileg egyaránt. Túlhajszoltuk magunkat. Amit most kaptunk, az egy rendkívül határozott stop. Azt veszem észre az embereken, hogy sok tartalmas, értékes dolgot adnak fel a pénzért. Az anyagi javak hajszolása nem vezet semmi jóhoz, a pénz nem lehet életcél.

– Te magad változtattál valamin?

– Bennem mindig is volt egyfajta teljesítménykényszer, állandóan jobbat, többet akartam, aztán rá kellett jönnöm, hogy ez a túlhajszolásra való hajlam nem feltétlenül hoz eredményt, miközben viszont a stressz a mindennapjaim részévé válik. A jelenlegi időszak világította meg igazán számomra, hogy mik a fontos dolgok, és hogy meg kell nyugodnom, hiszen most nem fogok lemaradni semmiről.

Bach Kata – fotó: Éder Krisztián

– A hírolvasással hogy állsz? Szűröd a tartalmakat?

Muszáj valahogyan felvértezni magunkat mentálisan és lelkileg is a vírus ellen, ezért tudatosan kell használni a hírportálokat, a közösségi médiát meg pláne. Már a tavaszi karantén első hetében sok mindent megváltoztattam a telefonomon. Nem kell, hogy egyfolytában pittyegjen, rezegjen, értesítést küldjön mindenről. Nem akarom, hogy rengeteg olyan információ árasszon el, amire valójában nincs szükségem.

Hajlamos vagyok arra, hogy mások fájdalmát magamra vegyem és ez egy ilyen világméretű dolognál borzasztóan nyomasztó.

Márciusban figyelnem kellett arra, hogy ne essek depresszióba attól, hogy ezt ki, hol, hogyan éli meg a világban, milyen hatást fog gyakorolni ez az egész az emberekre, egyáltalán mi lesz a továbbiakban. Megtanultam, hogy ne agyaljam túl a dolgokat és ne akarjak mindenbe belegondolni. Az információt hiába kapom meg, ha az égvilágon semmit nem tudok vele érdemben kezdeni azon kívül, hogy frusztrál és felhúzom magam rajta. Azzal kell foglalkoznom, amire hatással tudok lenni, a közvetlen környezetemmel, a családommal, a szomszédaimmal, a kollégáimmal.

– A Facebookon nem is vagy elérhető.

Letöröltem magam.

– Miért?

– Azt valószínűleg mindenki látja, hogy milyen nagy változáson ment át a Facebook az utóbbi időben. Csak a reklámról és az adathalászásról szól, amit én nagyon veszélyesnek tartok. Amikor a Vígszínház kapcsán folytak márciusban a botrányok, olyan üzeneteket kaptam, hogy megijedtem. Szerintem arra tanított meg minket a közösségi média, hogy mindenki mindenbe beleszólhat gátlás nélkül, meggondolatlanul. Folyamatosan véleménye van az embereknek mindenről. Komment, like, dislike. Ennek hatására erősödött meg bennem a döntés, hogy elhagyom ezt a felületet.

Bach Kata – fotó: Éder Krisztián

– Két markáns krízisen ment keresztül a Vígszínház az utóbbi pár évben. Hogyan viselted ezeket?

Nagyon megterhelő volt. Ezer oldalas regényben tudnék erről írni, annyira sokrétű és összefüggő minden, ami történt a Vígben. Marton László osztályvezető tanárom volt az egyetemen, és nem volt felhőtlen a kapcsolatunk, Eszenyi Enikő szerződtetett a Vígszínházhoz, és rengeteget segített nekem az elmúlt években, az ő megjegyzéseiből egy-egy szerepemmel kapcsolatban sokat tanultam magamról, a szakmáról. Ez az én tapasztalatom. Az igazgatóváltásnál fájt, hogy annak a fiatal és sikeres színészcsapatnak a véleményére, akik főszerepeket játszanak az elmúlt években és komoly tömegeket vonzanak a színházba, sajnos senki nem kiváncsi, mindenki csak a múlton rágódik.

– Milyen felismeréseket, tanulságokat hoztak ezek a konfliktusok?

– Már az egyetem után megfogadtam, hogy soha többet nem maradok olyan helyen, ahol bántva érzem magam. Be kellett látnom, hogy Marton László és köztem hatalmas generációs különbség volt, nem véletlen, hogy nem értettük egymást. El kellett fogadnom, hogy a múlton már nem tudok változtatni, egyvalamin viszont nagyon is.

– Mégpedig?

– A múlthoz való hozzáállásomon. Nem tekinthetek magamra életem végéig áldozatként, mert akkor megrekedek egy szinten. Csak akkor tud valaki a gyűlölet, a negatív, frusztráló, lehúzó érzések helyett újra szeretettel, pozitív gondolatokkal megtelni, ha rálép a megbocsátás útjára, és saját magának is megbocsát.

Megbocsátom magamnak, hogy hagytam magam rossz helyzetbe hozni.

– Melyik szereped volt az utóbbi évek legizgalmasabb kihívása?

Az Anna Karenina. Szerettem a próbafolyamatot, a rendező sokat segített a szerep kidolgozásában. Úgy éreztem, hogy valami kulminálódik ebben a szerepemben. Sok mindent meg tudok mutatni egyszerre, amit az évek során megtanultam. Valahogyan összegződik minden tapasztalat, gondolat Annában.

Bach Kata és Hegedűs D. Géza az Anna Kareninában – fotó: Dömölky Dániel

– Amikor a Háború és békében megkaptad Natasát, volt benned félsz, vagy valamilyen prekoncepció?

Folyamatosan klasszikusokban játszottam az elmúlt években, így ennek hatására mindig dereng valamiféle prekoncepció bennem, és tudom, hogy a nézőkben is, de igyekszem úgy hozzáállni, hogy ezt most én csinálom és kész. Az irodalmi alapanyag – Natasa esetében a regény – sokat segít. Szeretek olvasni, mindig elolvasom az éppen aktuális szerepemhez tartozó eredeti művet. Már jóval a próbafolyamat előtt elolvasom, hogy legyen időm megemészteni, eltávolodni tőle. Furán hangzik, de ilyenkor úgy érzem az íróval is együtt dolgozom.

– Milyen darabok, irodalmi miliők állnak közel hozzád?

– Játszottunk az egyetemen Lorcát, a Vérnászt, azt például nagyon szerettem, de a verseit is. A spanyol és dél-amerikai írók világát kifejezetten közel érzem magamhoz, Márquez nagy kedvencem. Ibsent, Csehovot is nagyon kedvelem. Érdekel a pszichológia és az ezzel foglalkozó művek mindig motiválnak. Élethazugságok felfejtése, mélyremenős, lélektani drámák, ezek állnak közel hozzám.

Bach Kata a Háború és béke című előadásban – fotó: Dömölky Dániel

– Zárásként, mit gondolsz az SZFE-ügyéről?

Végtelenül tisztelem a diákok kitartását és azt, ahogyan a demonstrációt újabb és újabb platformon folytatják. Sajnos tenni nem sokat tudok értük, ez az ő harcuk, de mint ahogyan más, egykor ott végzett kollégám, én is azt tudom mondani, hogy nincs semmiféle meghatározó ideológia az egyetemen. Szerintem az egésznek a legfontosabb üzenete mindenki számára az, hogy figyelni kell a fiatalokra, mert ők hozzák az újat, a frisset, a közös jövőnket.

Promóció

Olvassa és hallgassa a Papagenót mobilon is!

X
X