Papageno Radio
Címlap A ház, ahol Bartók Béla édesanyja élt - Az első Bartók-múzeum története

A ház, ahol Bartók Béla édesanyja élt – Az első Bartók-múzeum története

Budapest I., Krisztina körút 91.

Papageno Fanfár
Iratkozzon fel hírlevelünkre és hetente elküldjük Önnek a világ legfontosabb kulturális híreit!

1929 novemberétől haláláig, 1939 decemberéig Budán, ebben a Krisztina körúti házban élt id. Bartók Béláné Voit Paula (1857-1939), a zeneszerző özvegy édesanyja nővérével, Voit Irmával. Hogy az akkor 159. szám ezzel a mai 91. számú épülettel azonos, azt Bartók kisebbik fia, a közelmúltban elhunyt Bartók Péter azonosította és írta meg Apám című könyvében. Róla és emlékeiről még lesz szó.

A Mama és Irma néni Pozsonyból települtek át sok bürokratikus formaság után. Különösen nehéz volt elintézni, hogy Bartókné Magyarországon is kézhez kaphassa tanítónői nyugdíját.

További Bartók Bélához kapcsolódó emlékhelyek:


 

Egy budavári palotában találkozott Bartók Béla és Thomas Mann

Az ifjú Bartók Balatonberényben

Egy különleges Bartók-hangverseny és annak 60 évvel későbbi repríze

Ifjú titánok Szegeden: Balázs Béla, Bartók Béla és Kodály Zoltán

A kétes hírű gyulai szálloda, ahol Bartók Béla is megszállt

Bartók gyerekkorától rendkívül erősen kötődött édesanyjához, hiszen édesapját kicsi korában elveszítette. Nagyon szerette az édesanyjánál nyolc évvel idősebb Irma nénit is, aki több évtizede, a családfő korai halála óta vezette húga háztartását és volt szinte második anyja gyerekeinek, Bélának és Elzának.

Budapest, Krisztina körút 91. – fotó: Kocsis Katalin / Kataliszt

Itt álljunk meg egy pillanatra és olvassuk el, hogy Bartók első felesége, Ziegler Márta hogyan jellemezte a Mama és Irma néni párosát:

„Irma néni (Voit Irma), Bartók édesanyjának 8 évvel idősebb nővére, akit Bartók második anyjának tekintett. Ő vezette háztartásukat azután, hogy Bartók édesapja meghalt, s végig együtt maradt húgával. Bartók édesanyja kislánykora óta annyira ragaszkodott Irma nénihez, hogy az gyakran »Stecknadel«-nak hívta, értvén ez alatt azt, hogy úgy jár folyton a nyomában, mintha gombostűvel volna az anyja szoknyájához tűzve.

Ez a kölcsönös nagy ragaszkodás szinte eggyé olvasztotta a család szemében Mamát és Irma nénit – egymás nélkül el sem lehetett őket képzelni. Mama volt a kenyérkereső, Irma néni vezette a háztartást, s féltő gonddal igyekezett azon, hogy a lehetőségekhez képest jól ellássa a családot, főleg persze Bartókot, akinek elég gyenge volt a fizikuma.

Irma néni főzött, javított, toldozott, stoppolt, soha egy percig nem volt tétlen. Mama minden örömét, bánatát, aggodalmát ővele osztotta meg.”

Ez nyilván így maradt időskorukra is.

Az édesanya pedig nagyon büszke volt nagynevű fiára, akit kicsi gyerekként ő vezetett be a zongorajáték alapjaiba.

Lapozzunk bele Bartók Péter könyvébe, hogy érzékeljük ennek a kötődésnek a megnyilvánulásait. Unokájától tudjuk, hogy a „Mama” budai otthonában valóságos kis Bartók-múzeumot hozott létre:

„Apám, külföldi útjai alkalmával a leveleiben hűségesen tudósította édesanyját mindenről, ami vele történt. Nagyanyám gondosan megőrizte ezeket a leveleket, és végül biztonságos tárolásukra az asztalosunk takaros dobozokat készített, melyeket én díszítettem ki egyszerű mintákkal, egy faégető szerszám segítségével. Nagyanyám Bartók-archívumot létesített, sokkal korábban, mint ahogy ez a gondolat bárkinek a fejében is megfordult volna. Kicsiny lakásában az egyik sarok azoknak a kitüntetéseknek, díjaknak és egyéb dokumentumoknak volt fönntartva, melyeket apám kapott különböző alkalmakkor, s mellettük ott volt aranyozott mellszobra is.”

Hogy végre egymás közelében élhettek, Bartók hetente többször is meglátogatta édesanyját. Sokszor magával hozta levelezését, egyéb munkáját, hogy minél többet együtt lehessenek.

Bartók Péter szemtanúként így fogalmazott:

„Sokszor találkoztam ott apámmal, mert mindketten rendszeresen látogattuk a nagyanyámat. Azokban a szobákban egészen más ember volt, mint amilyennek otthon ismertem. Ahogy édesanyjához viszonyult, azt a gyöngédséget nem lehetett szavakkal kifejezni. Otthon király volt; ő határozta meg a házirendet, s amikor a munkájáról volt szó, az ő szükségleteihez és kívánságaihoz kellett mindenkinek alkalmazkodnia; kifejező szemeinek egyetlen pillantása felért egy paranccsal. Ha viszont édesanyjával volt, úgy tűnt, megszűnik a kora. Ahogy elmesélte neki a legfrissebb élményeit, ahogy bármilyen témáról beszélt vele, alázatos fiúvá vált, azzá, ami édesanyja számára mindig is volt és maradt.”

Bartók akkor is itt volt, amikor 1939. december 19-én édesanyja örökre lehunyta szemét; utolsó napjaiban már meg sem ismerte fiát. Bartókot furdalta a lelkiismeret… Közeli barátjának, Annie Müller-Widmann-nak így írt erről néhány hónap múlva:

„A legnehezebb […] a szemrehányásokat elviselni, amelyeket magamnak teszek – mi mindent kellett volna másképp csinálnom, hogy anyám életét és utolsó éveit megkönnyítsem. Most már késő, jóvá- vagy jobbátenni nem lehet semmit soha többé. Természetesen minden annyira kuszált volt, annyira bonyolult, oly sok ellentétes szempont játszott mindig közre ugyanabban az időben. Így pl. ez az utolsó nyár: még Saanenba mentem, hogy ott egészen zavartalanul és amilyen gyorsan csak lehet két művet írjak: 3 ½ hetet töltöttem ott, a művek teljesen vagy részben elkészültek, de a 3 ½ héttől anyámat megfosztottam. Ezt soha többé nem tudom jóvátenni. Mégsem kellett volna megtennem…”

Ha a Mama még néhány évig élt volna, Bartók valószínűleg el sem megy Amerikába, olyan erős volt kettejük összetartozása.

Irma néni 1941-ben halt meg, Bartók – mint tudjuk – 1945-ben. Ma már mindannyian a Farkasréti temetőben nyugszanak, együtt.

A közelmúltban elhunyt Bartók Péterrel – 2004-ben megjelent könyve után, szinte az utolsó pillanatban halála előtt – még készülhetett egy film. Dokumentációs értékén túl megrázó és megrendítő, fejezzük be ezzel a mai posztot:

Források:

ifj. Bartók Béla: Apám életének krónikája. Zeneműkiadó, 1981
Bartók Péter: Apám. Editio Musica, 2004

Bónis Ferenc: Élet-képek: Bartók Béla. Balassi Kiadó, 2006
Szegő Júlia: Embernek maradni. Zeneműkiadó-Albatrosz, 1981

Ziegler Márta: Tizenhárom esztendő. = Népszabadság 1981. márc. 22.

Promóció

Stream és színház

X
X