Az SZFE körül kialakult jelenlegi helyzetről, hivatásról, reményekről beszélgettünk az Örkény Színház ifjú titánjával, aki a tehetség és az őszinte, szabad művészet mellett teszi le a voksát. Dóra Béla mindezek mellett mesélt jelenlegi elfoglaltságairól és a Covid-19 forgatásokra gyakorolt furcsaságairól is.
– Hogy telnek a napjaid?
– Egy forgatás végén vagyok és a pandémia „slow life” életvitele után a pörgés, amibe csöppentem, hatalmas mentőöv volt nekem. Az RTL Klub Keresztanyu című sorozatában alakítom Török Zénót. Ő egy újonnan beszervezett rendőr srác, akinek a helyi csempészbanda felderítésében van feladata. Az egyik társammal – akit a Konfár Erik játszik – próbáljuk megoldani a kialakuló helyzetet Makkosszálláson. Igazi találkozásként tekintek arra, ahogy mi működtünk, működünk.
Nagyon megörültem egyébként, amikor Hámori Barbara – akivel a Korhatáros szerelemben és a 200 első randiban már volt szerencsém dolgozni – felhívott, hogy felkérjen erre a munkára. Egy profi stábba kerültem, és a karantén üresjáratai után rendesen be is lettem dobva a mélyvízbe. (Nevet.)
– Hogyan állítja feje tetejére nálatok a forgatásokat a vírushelyzet?
– Nem tudom, hány teszten vagyunk már túl, ami gyakorlatilag napi rutinná vált, hiszen a színházban is folyamatosan szükség van rá. Nagyon bizarr, amikor ebédszünetben csakis két méterre ülhetünk egymástól. A stáb folyamatosan maszkban van, mi színészek is csak a felvétel idejére vehetjük le, a próbákon viselnünk kell. Figyelünk egymásra, eddig még nem volt semmi gond.
– Melyek számodra a legszembetűnőbb különbségek egy sorozat és egy játékfilm forgatása között?
– Egészen más ez a két műfaj és teljesen eltérő jelenlétet igényel mindkettő. Mindenesetre a tempó a legalapvetőbb különbség. A sorozat hihetetlen intenzív ütemet vár el, a játékfilm kevésbé. Alapvetően gyorsan hozok döntéseket, gyorsan reagálok, lendületesen élem az életem. Egy sorozat ritmusa mellett viszont folyamatosan a topon kell lenni mind szellemileg, mind fizikailag. Rengeteg szöveget kell estéről estére betanulni, ez nem kis kihívás. Egy nap felveszünk nagyjából 30 percnyi anyagot, amíg egy játékfilmnél körülbelül napi 3-4 hasznos percet forgat az ember. Egy sorozat sokkal feszesebb keretek közé vagy szorítva és éppen ezért a próbákra szánt idő jóval kevesebb. Folyamatosan pörögsz és megoldásokat találsz ki az adott jelenetre. Az improvizáció mint színészi eszköz sokat tud ezekben a helyzetekben segíteni.
– Mint néző, mennyire vagy aktív sorozatfogyasztó?
– Nagyon is, főleg most, a karantén alatt. Teljesen ráfüggtem például a dokumentumsorozatokra, ezek nagyon tanulságosak és érdekesek. Ki hogy látja egy adott korban a világot, amiben él. A Tiger King például egészen hihetetlenül megfogott. Színészileg azt gondolom, sokat lehet tanulni, ellesni egy-egy dokumentumfilmből – karaktereket, reakciókat, beszédformákat, gesztusokat. Ezekben a szériákban nagyon színes a palettáját lehet megfigyelni az emberi jellemnek, ezeket pedig teljes mértékben kamatoztatni lehet egy-egy színpadi alak megformálásakor. A színészi agy sosem kapcsol ki, mindig figyel, akár tudattalanul is, és éppen ezért nem minden érdek nélkül vagyok kíváncsi egy-egy filmre.
– Lelkileg hogyan élted, éled meg a pandémiát a forgatáson kívül?
– Azt éreztem, hogy rengeteg elszámolnivalóm van magammal. Sok minden történt velem az elmúlt két évben és rendkívül pozitívan hatott rám a vírushelyzetet kísérő lelassulás, elcsendesedés. Összegeztem, számot vetettem több dologgal is. Próbáltam rendet tenni a lelki elintézetlenségeimben.
– Az SZFE-ügy hogyan érint?
– Nemigen tudok szépen, árnyaltan megnyilatkozni erről. Roppant dühös vagyok és nagyon mélyről jövő indulatok dúlnak bennem. Naponta sokkolnak a hírek, és nem tudom, nem akarom elhinni, hogy ez tényleg, valóban megtörténik. Rettentően sajnálom azokat a diákokat, akik nem fogják tudni, mi az SZFE. Nem fogják megérezni az Ódry Színpad szagát, vagy nem fogják megtapasztalni, mit jelent oda egyáltalán bemenni.
Egyszerűen nem tudom azt mondani, hogy bizakodva várom, milyen lesz az új oktatás. A pusztítás mértéke és a cinizmus elburjánzása engem megijeszt. Ott voltam, őrt álltam, számos barátommal együtt. Valóban azt hittem, hogy ennyi energia, ilyen összefogás meg fogja hozni a gyümölcsét. Mindenki hitt ebben az ügyben, és ez volt a szép. Most már inkább csak azt érzem, hogy oda a „naivitásom”.
– A jövőre vonatkozóan milyen reményeid vannak?
– Jó helyzetből tudok most beszélni, hiszen ott van az életemben az Örkény Színház, amiért nagyon hálás vagyok. Kimeredt szemekkel figyelem, hogy ez a vírushelyzet hogyan is alakítja a világot körülöttünk. Teljes szívvel remélem, hogy megtalálja az SZFE a maga útját egy államtól független vonalon is. Noha a jelen nem ad különösebb okot a bizakodásra, én mégis hiszek a tehetség és a művészi érték elsőérvényűségében. A tehetséget nem lehet eltörölni, mert az máshol, máshogyan, de valamilyen módon megmutatja magát.
