Papageno Radio
- hirdetés -
Blogok Altalena Ha fél percre elmegy az internet - Egy kortárs zeneszerző dilemmái

Ha fél percre elmegy az internet – Egy kortárs zeneszerző dilemmái

A digitalizáció életünk minden területét áthatja. Az okostelefonjaink egyfolytában a kezünkben vannak, napjaink jelentős részét számítógép vagy TV előtt töltjük, és ha fél percre elmegy az internet, úgy érezzük, mintha nem kapnánk levegőt. Hogyan lehetséges mégis, hogy létezik a zeneművészetnek egy olyan szelete, – nevezzük kortárs klasszikus zenének – amely mintha mégsem kerülne teljes egészében a digitalizáció hatása alá? 

Digitális pop- és filmzene versus „analóg” kortárs zene

- hirdetés -

Napjainkban még a korábban az offline világhoz köthető eszközeinket is online, virtuális eszközök helyettesítik – nincs ez másképp a zeneipar világában sem. Egy átlagos popszám hangszerelése teljes egészében elektronikus hangminták segítségével, akusztikus hangszerek használata nélkül történik. A kisebb költségvetésű filmzenék elsöprő többsége is digitális zeneszerkesztő programok segítségével születik – akkor is, ha a filmeket nézve ez fel sem tűnik a nézőnek. Az elektronikus megoldás olcsóbb, pontosabb, gyorsabb, praktikusabb, mint az akusztikus.

A kortárs klasszikus zene területén azonban a mai napig születnek olyan érvényes, sőt újszerű műalkotások, amelyek teljes egészében mentesek elektronikus behatásoktól, tisztán akusztikus hangszereket vagy énekhangokat használnak.

Túl az akusztikán

- hirdetés -

E kérdések fényében meglepőnek tűnhet, hogy az elektronikus eszközök zenei alkalmazása először a klasszikus zenei avantgárd világában nyert teret. Az 1950-es években Párizsban többek között Pierre Schaeffer és Pierre Henry, Kölnben Karlheinz Stockhausen kezdett az említett városok elektronikus stúdióiban komponálni. Ebben a korai fázisban az új technikák használata rendkívül körülményes és hosszú időt igénylő folyamat volt. 

Ma számítógépes programok segítségével végzik az elektronikus zenei műveleteket, de annak idején a zeneszerzők és a technikusok kézzel vágtak el és ragasztottak egymáshoz hangszalagokat.

Hallgassuk meg ennek kapcsán Karlheinz Stockhausen Gesang der Jünglinge című művét:

Pierre Schaeffer Etude aux chemins de fer című műve is a témához kötődik:

Ligeti György, aki maga is a kölni stúdióban dolgozott az 1950-es/60-as években, azt írta, hogy alapvetően olyan hangzásokat, hangszíneket kerestek, amelyek az akusztikus hangszerek és az énekhang lehetőségein túlmutatnak.

Ide kapcsolódik:
Először látható Ligeti György egykor botrányos premierjének eredeti felvétele

Az újfajta eszközök adta lehetőségek és hangzások csakhamar a populáris kultúrát is elérték. Híres példa erre, hogy Karlheinz Stockhausen szerepel a Beatles egyik legnépszerűbb albumának, az 1967-ben megjelent Sgt. Pepper’s Lonely Hearts Club Bandnek a címlapján (Paul McCartney és John Lennon is rajongott az avantgárd zeneszerző műveiért). Sokáig az elektronikus technikák rendkívül drága, csupán stúdiók számára megengedhető kísérletek voltak. Később, az 1980-as években, a személyi számítógépek elterjedése révén előtte nem látott mértékben hozzáférhetővé váltak számítógépes programok, amelyekkel elektronikus zenei hatásokat lehetett létrehozni. Ez együtt járt az új technikák egyre szélesebb körű felhasználásával, kommercializálódásával. 

Akusztikus vonal a kortárs komolyzenében

Az 1950-es években sokak számára úgy tűnt, hogy a kortárs komolyzene jövőjét az elektronikus zene jelenti. Az új technika ugyanis a zenei anyag feletti teljes kontrollt ígérte a zeneszerzőknek (ez akkoriban vonzó volt a számukra), olyan effektusok létrehozását, amelyek mentesek az emberi előadók korlátaitól. 

2020-ban azonban világosan láthatjuk: az új eszközök – bár jelentősen befolyásolták a zeneszerzők gondolkodását és számos fontos darab született a műfajban – mégsem váltak kizárólagossá.

A legjelentősebbnek tartott kortárs zeneszerzők között szép számmal akad olyan, aki egyáltalán nem, vagy csak kis mértékben használ elektronikát: Kurtág György, Thomas Adès, John Adams, Hans Abrahamsen egyértelműen ide sorolható, de Helmuth Lachenmann, Georg Friedrich Haas vagy Salvatore Sciarrino is. Maga Karlheinz Stockhausen, az elektronikus zene egyik legnagyobb úttörője, pályája későbbi szakaszában nagy számban írt akusztikus erőkre. 

Mi lehet az oka mindennek? A kérdést több oldalról is megragadhatjuk. Nyilvánvaló, hogy a zenetörténet 1950 előtti része (azaz a komolyzenének az a területe, amely valóban repertoáron van, amelyet valóban játszanak), teljesen mentes az elektronikus behatásoktól.

A koncertgyakorlat, amely erre a repertoárra épül, az előadók, akik ezeket a műveket játsszák, valamint a zeneszerzők, akik e művek tanulmányozása révén tanulták meg mesterségük alapjait – életben tartják az akusztikus erőkre épített hagyományt. Ez nem jelenti azt, hogy ne születnének nagy számban az elektronikát és az akusztikus hangszereket vegyítő vagy tisztán elektronikus alkotások, csupán azt, hogy az új lehetőségek és eszközök nem szorították vissza az akusztikus hangszerekre való komponálókedvet.

Másfelől a klasszikus zenében nagyon fontos az előadók jelenléte.

Míg egy filmzene talán kiválthatja a kívánt hatást hangmintákkal készült felvétellel is (bár a nagyobb költségvetésű filmek gazdag szimfonikus hangzása általában valódi zenekarok közreműködésével készül), egy komolyzenei mű esetében sokat számít az előadók által hozzáadott emberi tényező. Nagy klasszikus műveknek különböző előadási hagyományai léteznek, a befogadó számára élményt jelenthet, ha egy-egy művet különböző előadásban, eltérő értelmezésben hallgat meg. Az elektronikus zene megszületésekor a zeneszerzők lehetőséget láttak abban, hogy a gépek által létrehozott zene kiküszöbölheti azokat a hibákat és korlátokat, amelyek az emberi közreműködés velejárói. Kiderült azonban, hogy sok esetben éppen ez az esetlegesség teszi érdekessé az előadást.

A nyugati klasszikus zene szorosan összefügg a kottaírás történetével. A zenetörténet nagy alkotásai egyik nemzedékről a másikra a kottaírás segítségével öröklődtek át. 

Az európai gyökerű hangjegyírás számos olyan gondolkodási sémát alakított ki, amelyek a kortárs klasszikus zeneszerzésnek is sajátjai. A zeneszerzők is a komponálás során mintegy a „kottában gondolkodnak”. Ha gépek játsszák a zenét, nem kell kotta, ezzel azonban a komolyzene szempontjából egy kulcsfontosságú technikai mozzanat vész el.

„Tanuljatok meg programozni!”

Van-e perspektíva abban, hogy valamikor a jövőben az elektronikus elemek összeolvadjanak humán (vagy poszthumán) tényezőkkel – azaz lesz-e olyan valamikor, hogy egy előadóművész mesterséges intelligenciával együttműködve hoz létre esztétikailag magas szintű műalkotásokat? Ez természetesen (szó szerint) a jövő zenéje. 

Az azonban biztos, hogy – egyes népszerű közhiedelmekkel ellentétben – a mesterséges intelligenciával létrehozott zenék messze nincsenek az emberek által komponáltak szintjén.

Napjainkban (ha ez 2021 legelején a pandémiás helyzet miatt kissé ironikusan is hangzik), az akusztikus koncertgyakorlat életben van és erős. Bár az elektronikus eszközök értékes tapasztalatokkal és új hangszínekkel gazdagították a kortárs komolyzene eszköztárát, korántsem váltak kizárólagossá a műfajon belül. David Pocknee, Londonban élő experimentális zeneszerző, akinek Twitter-bejegyzéseit a Tempo magazin (az egyik legfontosabb kortárszenei folyóirat) is közölte, ezt írta 2016-ban: 

„Tanuljatok meg programozni! A zenék AI-generációja rohamosan fejlődik, 10 év múlva senki nem lehet zeneszerző ezek nélkül a képességek nélkül!”

2026-ban szívesen visszatérek majd e kijelentésre – akkor is, ha a fentiek igazságát illetően szkeptikus vagyok.

A szerző, Kecskés D. Balázs 27 éves ifjú komponista, de máris a Zeneakadémia zeneszerzés tanszékén oktat. Számos zeneszerzésverseny díjazottja, munkásságát 2020-ban Junior Prima díjjal ismerték el. A klasszikus zenetörténet alapvető inspirációs forrás a számára, műveiben gyakran nyúl régebbi formákhoz, harmóniákhoz – új összefüggéseket keresve. Széles alkotói repertoárjából kiemelkednek az emberi hangokat foglalkoztató műfajok, így különösen szívesen komponál kórusra.

 

Kecskés D. Balázs 2020-ban Junior Artisjus díjat kapott, 2020-ban és 2019-ben elnyerte az Istvánffy Benedek-díjat, az idei évben pedig az Eötvös Péter Alapítvány mentoráltja lett. 

Promóció

- hirdetés -
- hirdetés -

Hírlevelünkben minden csütörtökön megkapja a legfontosabb kulturális híreket és a következő hét legjobb programjait.