Papageno Radio
Blogok StageHive Somhegyi György: „A színház elsősorban közösségi élmény, közösségi gondolkodás”

Somhegyi György: „A színház elsősorban közösségi élmény, közösségi gondolkodás”

„A színház nekem mindig is a közönséggel való kapcsolatról szólt: arról, hogy hogyan tudok adni valamit” – vallja Somhegyi György színművész, aki Szophoklész Philoktétész című drámáját választotta most készülő tantermi előadása alapjául, melynek témája az alkotók véleménye szerint különösen aktuális: „A Philoktétész a mi értelmezésünkben az emberi szó erejéről szól. Arról, hogy a hazug szó is lehet fegyver, sokszor félelmetesebb, mint a nyers erő” – összegzi Somhegyi György elöljáróban a programot, amelyről további részleteket is megtudtunk tőle.

– A projekt elsődleges kérdése, hogy miként lehet partneri viszonyt kialakítani a nézővel. Fiataloknak szóló tantermi előadásoknál ez az attitűd bizonyára még nagyobb prioritást élvez.

– Alapvetően színházi eszközökkel szeretnénk elérni, hogy a diákok valódi tapasztalatokat szerezhessenek számukra is fontos társadalmi és morális kérdésekről. Viszont nagyon jóleső érzés, amikor túl lehet lépni a hagyományos színházi kontextuson, és valódi részvételt tudunk felkínálni a nézőknek. Ezért választottuk a tantermi színházi formát az előadásunknak, ami nemcsak annyit jelent, hogy gimnáziumokban játsszuk, hanem azt is, hogy kifejezetten a diákok közegére szabva készül, a fiatalokkal közösen alakítjuk és játsszuk tovább az előadás által felvetett gondolatokat.

– Miért épp ezt a drámát választottátok?

– Azért is gondolom, hogy alkalmas tantermi színházi előadásnak, hiszen

nem megoldást mutat, hanem kérdéseket tesz fel, véleményformálásra késztet.

A Philoktétész több szempontból is reflektál a jelenlre. A történelmi kor, amelyben íródott, erősen rímel a mára – nemcsak Magyarország, hanem az egész világ vonatkozásában: a demokrácia válsága, az eddig elfogadott morális értékek kiforgatása, az álinformációk tudatos használata és terjesztése jelenik meg benne.

Ide kapcsolódik:
Somhegyi György: „Mindennél fontosabb a támogató, baráti légkör”

A 45 perces előadást hárman fogjuk játszani: Krausz Gábor, Varga Bence és én, a feldolgozó foglalkozás elkészítésében pedig Róbert Júlia és Gyombolai Gábor lesznek a segítségünkre.

A Philoktétész című tantermi színházi előadás alkotói, Somhegyi György, Krausz Gábor, Varga Bence – forrás: Stage Hive

Maga a terv már régóta érlelődik, és az utóbbi egy-két hónapban kezdtük el konkretizálni magát az előadást. Mindnyájan elkötelezettek vagyunk abban, hogy a színház minél több emberhez és minél közvetlenebbül jusson el. Hiszünk benne, hogy a színház elsősorban közösségi élmény, közösségi gondolkodás. Nagy örömünkre a Miskolci Nemzeti Színház vállalta, hogy segít a környéki iskolákkal való kapcsolattartásban.

A diákok, reményeink szerint az előadás által megtapasztalják, hogy fontos a véleményük, és gyakorlottabbá is válnak majd a saját álláspontjuk megfogalmazásában, egymás véleményének megértésében, elfogadásában.

– Milyen forrásokból tudjátok fedezni az előadás költségeit?

A StageHive oldalán kampányt indítottunk azzal a céllal, hogy legyen elegendő anyagi forrásunk az intenzív próbákra. Tavasztól játszanánk az előadást elsősorban a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei hátrányos helyzetű települések iskoláiban. Ez a közösségi finanszírozás remek lehetőséget teremt arra, hogy olyan intézményekbe is el tudjunk jutni az előadással, ahol nem tudnának megfizetni egy ilyen programot, és ahol éppenséggel a leginkább szükség és igény lenne az ehhez hasonló tantermi színházi előadásokra. 

Az előadás Facebookon-oldalán további részletek olvashatók.

 

Somhegyi Györggyel a projekt kapcsán a Magyar Katolikus Rádió is készített interjút, amely ide kattintva visszahallgatható.

Promóció

Ne maradjon le semmiről!

Hírlevelünkben minden csütörtökön megkapja a legfontosabb kulturális híreket és a következő hét legjobb programjait.

A feliratkozással elfogadom a Papageno Consulting Kft. adatvédelmi tájékoztatóját!