Megújuló történelmi épület, új játszóhelyek, a maga nemében egyedülálló etikai kódex és a nemzetközi operaszíntérről ismert, jelentős karmester – sok izgalmas témát kínált találkozásunk Gemza Péterrel, a debreceni Csokonai Színház igazgatójával.
– A Csokonai Színház nemcsak a pandémia miatt van zárva, hanem azért is, mert több, régi és új helyszínen zajlanak komoly építkezések.
– Valóban zajlik a történelmi épület teljes körű felújítása, ami azt jelenti, hogy a színház sármja megmarad, de az infrastrukturális környezet jelentősen megváltozik.
Korszerű technikát kap a színpad, és egy új, a 21. század igényeit kielégítő belső teret alakítunk ki, ami segíti a művészi ambíciókat, kinyitja az alkotás terét.
Az épület műemlék, a tervezők, a belsőépítészek és a kivitelezők is nagyon érzékenyen, tisztelettel nyúltak hozzá, de lesznek szemmel látható változások, köztük például az, hogy a nézőtérből kikerülnek az oszlopok. Ez eddig óriási problémát jelentett, hiszen a nézőtéri 570 székből csak körülbelül 350-ről lehetett megfelelően látni a színpadot, így szinte csak kamaraszínházi méretekben tudtunk előadásokat készíteni. Azzal, hogy megszüntetjük az oszlopokat, megszűnik a láthatósági akadály, 600-ra nő a befogadóképességünk, és kompromisszummentesen, valódi nagyszínpadi produkciókat hozhatunk létre.
Emellett folynak a munkálatok a Csokonai Fórumban, ahol kamaraszínház és stúdiószínház, illetve közösségi és oktatási terek jönnek létre, de itt kapna helyet a Csokonai Ifjúsági Program vagy a Deszka Fesztivál is. Van egy harmadik helyszín, ahol most is dolgozunk, a korábbi Debreceni Művelődési Központ, ide a Csokonai Irodalmi Labor költözik. Itt lelnek otthonra az irodalmi fókuszú rendezvényeink az Irodalom Éjszakájától a Színházi Dramaturgok Céhével közösen rendezett Nyílt Fórumig, továbbá a nagy múltú Csokonai Kiadó, ami szintén hozzánk kerül.
– Emlékeim szerint a Fórum bevásárlóközpontban található színház átadása több, mint tíz éve van napirenden. Milyen állapotban vettétek át az épületet, és milyen forrásból finanszírozzátok a befejezést?
– Egy határokon átnyúló európai uniós pályázat, amelyen a nagyváradi színházzal együtt indultunk, illetve a Modern Városok Program támogatása adja a forrást. Az épület bizonyos részei szerkezetkészek voltak, másokban jóval előrehaladottabb állapotban kezdhettük a munkát. Helyiségről helyiségre haladunk, mert funkciókat is újraosztottunk, de
reményeink szerint 2022 márciusában megnyithatjuk a nagyközönségnek a mobil terű stúdiót, illetve a kamaraszínházat. Ezeket kiegészíti egy hatalmas agóra, itt étterem és kávézó is lesz, ahol könnyedebb műfajú színházi és zenés esteket tervezünk.
Változnak a színházba járási szokások, komplexebb látogatói élményre vágyik a közönség, itt ezt szeretnénk biztosítani. Ezzel összhangban kap önálló identitást a hely: míg a történelmi épületben klasszikus, patinás hangulat, itt kortárs térélmény fogadja majd a nézőket. Ha összességében nézzük, a játszóhelyek száma a jelenlegihez képest nem változik, de az épületek átadása után esténként 800 helyett 1000-1200-an nézhetnek nálunk előadást, ráadásul jóval magasabb minőségű kiszolgálással.
– A különböző identitású épületekben eltérő célközönségben is gondolkodtok? A történelmi épületbe a konzervatívabb nézőket, a Fórumba a kísérletezésre nyitottakat vártok?
– Nem feltétlenül, hiszen nem műfajok szerint választjuk szét a repertoárt. A nagy kiállítású, főképp zenés darabok a történelmi épületbe kerülnek, de ez nem jelenti azt, hogy kamaraoperákat nem játszunk a kamarateremben, vagy az Irodalmi Laborban ne lennének majd kifejezetten közönségbarát, szórakoztató előadások. Művészeti szempontból egyetlen színház marad a Csokonai, és biztos vagyok abban, hogy lesz nézői átjárás az egyes játszóhelyek között.
– Hogyan tervezitek a következő évadot?
– Amíg a Fórum elkészül, a Kölcsey Központban, a Csokonai Irodalmi Laborban, illetve a Lovardában lesznek előadásaink. A pandémiás helyzetben négy produkciót be tudtunk mutatni, de nem tudtunk kijátszani, ezek mellett gyakorlatilag kulcsra készre öt további produkció várja a premiert. Elkészült a Toldi koncertszínházi adaptációja, Pass Andrea a debreceni társulatra írta a Finálé című darabját, Keszég László pedig az elmúlt évek legnagyobb francia kasszasikerét, az Edmondot vitte színre.
Az operatagozat életében nagy változás történik: Ács János lesz a társulat első karmestere, akivel elkezdődhet a társulatban a szisztematikus építkezés.
Vele el tudjuk kezdeni a fiatalok tehetséggondozását, az énekkar fejlesztését, és egy erős, olasz fókuszú operarepertoár kialakítását. Ez identitásképző erőként fog megjelenni reményeim szerint, ugyanakkor nem jelenti azt, hogy nem kirándulunk más korszakok felé. Jánossal nagyon jó a munkakapcsolat, egy integráló személyiség, aki mindenkivel, házon belül és hagyományos partnereinkkel is megtalálta a közös hangot, mert természetesen továbbra is kapcsolatban maradunk a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karával és a Kodály Filharmóniával.
– Ti is készítetek online tartalmakat, de más színházakhoz képest jóval kevesebb előadást adtatok le. Miért választottátok ezt a stratégiát?
– Valóban nem indultunk el a streaming felé. Az online előadásnézéssel kinyílik a világ, ez nagyszerű lehetőség, de az ma már nem elég, ha leteszünk a színpad elé több kamerát és felvesszük az előadást. És nem csupán azért nem, mert egy felvétel nem tudja visszaadni az élő élményt. Egyszerűen másféle gondolkodásmódra van szükség, az előadást egy új médiumra kell adaptálni, a színházból pedig ezáltal film lesz. Ennek a jegyében készült el a Toldi kifejezetten filmre Valcz Péter rendezésében, amit az iskolák rendelkezésére bocsátunk.
– Térjünk még vissza az épületeket és a hozzájuk rendelt funkciókat érintő változásokhoz. Feltételezem, hogy ez a színház szervezeti felépítésére is komoly hatással lesz, vagy talán már van is.
– Úgy fogalmaznék, hogy az épületek jelentik a hardvert, de a benne levő szoftver fejlesztésére, azaz a szervezeti struktúra átalakítására is nagy hangsúlyt fektettünk az utóbbi időszakban. Különösen azért, mert
minél erősebb a szervezeti kultúra és struktúra, annál könnyebben éli túl egy intézmény a nehéz helyzeteket.
Ezért munkatársaink vállalati kultúra, adatvédelem és digitális íráskészség területén vettek részt e-learning kurzusokon.
A színházakban sokszor hagyományalapú a munka szervezése, ami azt jelenti, hogy nem a feladatokhoz keresik a megfelelő embert, hanem az egyes embereket terhelik újabb és újabb feladatokkal, sokszor ad hoc jelleggel. A színházak azonban mára nagyságrendet nőttek, ami a hatékonyság érdekében elkerülhetetlenné teszi a folyamatok, a hatáskörök és a felelősségek tisztázását. Ezért dolgoztuk át a szervezeti és működési szabályzatot, és kezdtük el a szervezeti struktúra átalakítása után a szervezeti kultúra áthangolását is, amelynek alapdokumentuma egy etikai kódex lett. Hat hónapig dolgoztunk rajta, alaposan körbejártuk a témát szakértők segítségével, a végeredmény pedig nem kockázatelemzésre és a hatalmi visszaélések, az abúzus témájára épül, hanem általános értékek mentén készült. A szervezeti misszióval és vízióval indítva igyekeztünk benne az intézményi kultúrát érintően pontosan fogalmazni, egyértelmű definíciókat és szabályzást adni, ugyanakkor azt is lefektettük, hogy azt kötelesek vagyunk évente felülvizsgálni. Nagy büszkeségünkre a kulturális államtitkárság példaértékűnek nevezte ezt a dokumentumot, én pedig remélem, hogy a teljes szféra működését segíthetjük.
– Ezt mint egy tankönyvet vagy franchise terméket más színházak is használhatják?
– Inspirálódhatnak belőle, meríthetnek ötleteket, átemelhetnek szempontokat, és ez boldoggá tesz bennünket, de a hitelesség és a hatékonyság érdekében minden színháznak saját magát kell definiálnia.
– A szervezetfejlesztés belülről történt, vagy külső, a klasszikus vállalatirányításban jártas tanácsadókat is bevontatok a folyamatba?
– Voltak külső tanácsadók, de belülről indult a folyamat. Komoly tanulási időszakon mentünk keresztül, amihez természetesen kellett egy nagyon erős és kreatív csapat, mert nagy horderejű változásokhoz sokféle vélemény, sok különböző szemszög figyelembe vétele szükséges. A folyamatszabályozás és az alapok stabil, konszenzusos lerakása jelenti a kulcsot, ezért is kezdtük az alapfolyamatok definiálásával és az alapdokumentumok elkészítésével. Abban is másképp gondolkodtunk, hogy nem személyfüggő a rendszer, hanem a folyamatok logikáját követi.
– Külföldi vagy magyar kulturális intézmények jelenthettek-e mintát az átalakításhoz?
– Külföldiek kevésbé, mert eltérő a szabályozás. A magyar kulturális intézmények közül a legjobb példát a Művészetek Palotája jelenti, ennél szélesebb palettát mutató, sokrétűbb befogadó intézmény nincs a határokon belül. A kommunikáció, a CRM kialakításában példának tekintettük, de
a szervezeti felépítésben teljesen egyedien, a mi feladatainknak, céljainknak, folyamatainknak megfelelően kellett gondolkodnunk.
Nem akartunk átemelni egy az egyben semmilyen rendszert, mert ha az nem a saját igényeinkre készül, teljességgel használhatatlan lesz a mindennapokban.
– Hogyan fogadta a társulat az átszervezést?
– Apró lépésekben változtattunk, figyeltünk arra, hogy minden lépésnek legyen érezhető pozitív eredménye, és erősítettük a belső kommunikációt, minden teljesen transzparensen zajlik, ezért alapvetően nem volt ellenállás. 2020 őszétől szerettük volna élesíteni az új struktúrát, ezért már a 2019/2020-as évadban elkezdtük tesztelni a változás hatását. A pandémia viszont ezt is keresztülhúzta. Egy éve nem normál színházi működésben élünk, nem tudtunk mindent kipróbálni, úgyhogy elképzelhető, hogy ősztől néhány területen finomhangolásra lesz szükség. Az olyan visszajelzések, mint a vitrinszínházi Hamlet-előadásunk Highlights of Hungary-jelölése, mégis azt mutatják, hogy jó úton járunk.
