Demény Balázs nyerte az Ile de France Nemzetközi Zongoraversenyt

Demény Balázs fotó: Ile de France

A fiatal zongoraművész saját facebook-oldalán tette közzé a hírt, miszerint elhozta az első díjat a franciaországi Ile de France Nemzetközi Zongoraversenyről.

Demény Balázs 1989-ben született Kolozsváron. Zongoratanulmányait Buzás Pál növendékeként szülővárosában kezdte, majd 2004-től a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnáziumban Eckhardt Gábor tanítványa. 2009 szeptemberétől, Kemenes András zongoraosztályában a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatója, 2011 októberétől Erasmus ösztöndíjjal a berlini „Hochschule für Musik Hanns Eisler” diákja, prof. Georg Sava és prof. Gabrielle Kupfernagel növendékeként. 2013-tól a berlini „Universitaet der Künste” zongora-mester szakán Pascal Devoyon növendéke.

Az idén május 13-20 között megrendezett verseny második díját az orosz Zulfat Fahraziev, a harmadikat pedig a kínai Jinhong Li érdemelte ki.

Mint Mocsári Károly, a zsűri magyar tagja elmondta, a fiatal művész teljesítményének értékét növeli, hogy Liszt-művekből álló nehéz versenyprogramját egy átmeneti, de roppant zavaró betegségtől szenvedve adta elő, ami miatt a eredményhirdetésen nem tudott jelen lenni.

Havasi János megerősítette, hogy Párizsi Magyar Intézet a legjobbnak tartott versenyzőnek idén is különdíjat, egy fellépési lehetőséget ajánlott fel, amelyet a nemzetközi zsűri ugyancsak Demény Balázsnak ítélt oda. A győztes zongorista október 26-án ad önálló hangversenyt a Párizsi Magyar Intézetben.

(Via concoursdepiano.com)