159 éve született Hubay Jenő

Hubay Jenő

1858. szeptember 15-én, Huber Jenő néven született a világhírű Hubay-iskolát megteremtő hegedűművész, zeneszerző.

A zenei indíttatás a családból származott: édesapja, Huber Károly operaházi koncertmester és a Zeneakadémia első hegedűtanára volt. Hubay Jenő 14 évesen, a Nemzeti Zenede növendékeként már koncertsikereket aratott. 1873-76-ig Joachim Józsefnél tanult Berlinben, visszatérve Budapestre pedig Robert Volkmann tanította zeneszerzésre. A hetvenes évek végétől Európa-szerte aratott sikereket koncertjein.

23 évesen került a brüsszeli konzervatórium hegedű tanszakának élére. Gombos László zenetörténész, Hubay monográfusa írja: „Hubay pályájának alakulására a legnagyobb hatással az volt, hogy Vieuxtemps őt javasolta a brüsszeli konzervatórium első hegedűtanári állására, amelyet korábban maga, majd pedig a nemrég elhunyt Wieniawski töltött be. A belga király 1882. február 8-án nevezte ki a magyar művészt a korabeli Európa egyik első zenei pozíciójába.” Hubay négy évvel később az akkori magyar kultuszminiszter, Trefort Ágoston kérésére hazatért, hogy a budapesti Zeneakadémia hegedű tanszakát irányítsa. Az intézménynek 1919 és 1934 között főigazgatója is volt.

Hegedűművészként, szólistaként és kamaramuzsikusként, valamint zeneszerzőként is jelentőset alkotott, több dalt és operát komponált. Leginkább talán mégis pedagógusként emlékezünk rá.

Olyan tanítványai voltak, mint Arányi Jelly, Gertler Ede, Geyer Stefi, Szigeti József, Vecsey Ferenc, Székely Zoltán, Varga Tibor vagy Zathureczky Ede.

Perényi Eszter hegedűművész, professor emerita így foglalja össze a Hubay-iskola jelelgzetességeit: „Különös gondot fordított a vonókezelésre, tudjuk, hogy ez a legnehezebb feladat a vonósoknál; a hangképzés elsősorban a vonókezelésen és csak másodsorban múlik a vibratón, a balkéz munkáján. A jobbkéznek, jobbkarnak mindig flexibilisnek, rugalmasnak, lazának, minden mozgásra, mozdulatra képesnek és alkalmasnak kell lennie!

A Hubay-növendékek világszerte híresek voltak vonókezelésük könnyedségéről, kidolgozottságáról.

Így válhatott az iskola egyik fő jellemzőjévé a széles, egészséges, a mindig – a pianissimóban is – intenzív, kifejező hang, ahogyan akkoriban említették, a „hangérzékenységükről” is felismerhetőek voltak a Hubay-növendékek.”

(Via Zeneakadémia)