Ady Endre, Arany János, Kosztolányi Dezső, József Attila, Radnóti Miklós és Pilinszky János után nagyot ugrunk visszafelé az időben: a népszerű Vers-estek a Müpában című sorozat hetedik előadása a tévhitektől, ráaggatott sztereotípiáktól megtisztított Csokonai Vitéz Mihály (1773–1805) költői arcképét rajzolja meg március 1-jén.
A cikk eredetileg a Müpa Magazinban jelent meg.
„Csokonai Vitéz Mihály legismertebb arcképéről prémes magyar mentébe öltözött, nagy szemű, nyílt tekintetű férfi néz ránk. Aki ezt a képet rézbe metszette, sohasem látta a költőt. A rajz, melynek alapján dolgozott, az is Csokonai halála után, emlékezetből készült. Jogosan kérdezhetjük: milyen volt Csokonai igazi arca?
Az igazi arcot nem a képek és szobrok, hanem a költő versei, levelei és egyéb írásai őrzik.
Belőlük megtudhatjuk, hogy a prémes mente bizony hitelbe készült, esetleg nem is a sajátja volt, kölcsönkérte valakitől. Belőlük korának egyik legmodernebb emberével és legnagyobb magyar költőjével ismerkedhetünk meg…” — írja Bertók lászló, mintegy megerősítve az est alkotóinak szándékait. Hiszen ha a költőt ábrázoló közkeletű portré hitelessége is kétséges, éppígy felmerülhet, mennyire érvényes és aktuális, a ma emberéhez szóló az a költői arckép, mely a harminckét évet élt, nehéz sorsú költő életművéből kibontakozik, s melynek iskolai tanulmányainkból, olvasmányemlékeinkből — valljuk be — felületes alapvonásait ismerjük csupán.
E kérdések megválaszolására — a Katona József színház művészei és a sorozat állandó zenei közreműködője, Darvas Ferenc segítségével — egyik legkiválóbb kortárs költőnk, a debreceni születésű, és a városhoz (s így Csokonaihoz) máig ezer szállal kötődő, József Attila- és Babérkoszorú-díjas Térey János vállalkozik. Közelítésmódja éppoly öntörvényű, mint amilyen szabálytalan, rendhagyó módon Csokonai sorsa és pályája alakult. „Engem a Darabos utcában egész világot teremtő és a (jórészt képzeletbeli deszkákon) színházat csináló Csokonai érdekel — mondja. — És az ő akadályoztatásának története. A felsülései. A frusztrációi.
Hogyan kényszerült ez a teljes mértékben korszerű és európai szellem a hófútta, kánikulától gyötört provinciára?
Alkatilag hajlamos volt az ütközésekre? Környezete okozta a töréseket? Emberi mulasztások?” — sorjáztatja a műsor összeállítása során felmerülő kérdéseit. Majd így folytatja: „A közeg, amelyikben naponta mozgunk és lélegzünk, kétségtelenül meghatározza közérzetünket, sőt mentális állapotunkat, a hely láthatatlan múltja és szembetűnő jelene egyaránt.
Arra is jó lesz ez az este, hogy ragadós tévhiteket oszlassunk. Nem minden értelemben rideg hely Debrecen, nem mindenki nyársat nyelten komoly, aki protestáns. Pirospozsgás ez a szigorúság!”
