Fischer Ádám a Düsseldorfi Szimfonikusok főzeneigazgatója még 2016-ban hozta létre a díjat, amit első ízben az Orvosok Határok Nélkül nemzetközi segélyszervezet kaphatott meg.
Számomra fontos, hogy felrázzuk az embereket. Persze ez nem úgy történik, hogy az emberek megváltoznak és kiállnak az emberi jogokért, ha meghallják a koncertet. De hozzá akarunk járulni ahhoz, hogy gondolkodásra indítsuk őket. A szabad és toleráns társadalmat, amelyben élünk, nem ajándékba kaptuk. Ha azt akarjuk, hogy a következő nemzedék is ebben élhessen, segítenünk kell
– fejtette ki korábban véleményét a főzeneigazgató, aki szerint „az intolerancia egyre inkább erőre kap Európában”. Idén Soros György veheti át a díjat, a minden évben megrendezett tolerancia koncert keretében.
(Via slippedisc, fidelio)