Talán emlékeznek olvasóink az Indianapolisi Szimfonikus Zenekarban történt esetre, amikor a zenekar volt első fagottosa azért perelte az együttest, mert szerinte a 34 éves zeneigazgató 2012 óra folyamatosan diszkriminálta az 40 év fölötti muzsikusokat. A tárgyalás lezajlott, megvan az ítélet.
John Wetherill 17 oldalon keresztül sorolta, mi minden történt vele: arra kérték arra, hogy adja át a posztot egy fiatalabb kollégájának, ő pedig a második fagottos székébe üljön át, egy alkalommal pedig előzetes jelzés nélkül kellett volna szólót játszani. Elmondása szerint egy próbán azért kiabáltak vele, mert szerinte hamisan játszott, miközben Wetherhill – szándékosan – a billentyűk fölött mozgatta csak az ujját, tehát a fagottból nem is jött ki hang. A zenész az elmúlt években folyamatosan jelezte a fenntartó nonprofit vállalkozás alelnökének Krzysztof Urbanskival szemben felmerült problémákat, amit a gazdasági társaság vezetője annyival elintézett, hogy ez az európai zenekaroknál bevett gyakorlat.
A tárgyalás február 12-én lezajlott. A fagottos anyagi kompenzációt akart a zenekartól kiesett fizetésért és a mentális problémákért, illetve a perköltségek megtérítését. A felek végül megegyeztek abban, hogy a perköltség rá eső részét fizeti. Sem Wetherhill, sem az együttes, sem az együttest képviselő ügyvédi iroda nem nyilatkozott az ügyről.
(Via Slipped Disc, The Indiana Lawyer)