Felújítva, újra a mozikba kerül a Hannibál tanár úr és A tanú

Szerző:
- 2018. október 26.
Kállai Ferenc A tanú című filmben - forrás: youtube

Két, teljes körűen restaurált klasszikus magyar filmet, a Hannibál tanár urat és A tanú című, Bacsó Péter-alkotást mutatják be október 26-án, az audiovizuális örökség világnapján, a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínházban.

- hirdetés -

Szombaton 14 órától Fábri Zoltán Hannibál tanár úr című filmjét vetítik az Urániában. Az alkotás október közepén sikerrel mutatkozott be a lyoni Lumiere Fesztiválon, a restaurált filmek legjelentősebb európai seregszemléjén.

Bucsi Réka: „Szeretek részese lenni a korszellemnek”

Az 1956-ben készült alkotás az egyik első, vizuális nyelvében is modern magyar filmparabola, amely hihetetlen érzékenységgel ábrázolja, mennyire manipulálható a tömeg, és milyen cselekvési lehetőségei vannak a kisembernek egy embertelen korban.

A film 1957-ben elnyerte a Karlovy Vary-i filmfesztivál első díját, 1968-ban a magyar filmkritikusok szavazatai alapján bekerült minden idők 12 legjobb magyar filmje közé, majd 2000-ben az Új Budapesti Tizenkettőbe is.

16 órától Bacsó Péter 1969-ben készült, tíz évig dobozban maradt filmszatírája, A tanú lesz műsoron.

A mű a legsikeresebb magyar kultuszfilmek egyike, mondatai szállóigékké, szereplői szimbólumokká váltak az eltelt évtizedek során.

A film írói és színészi zsenialitása által átélhetővé válik a diktatúrák abszurditása. A teljes körűen felújított filmet október 27-én láthatja először a közönség premier előtti vetítésen, majd november 8-tól országosan visszatér a mozikba a Pannonia Entertainment forgalmazásában.

A magyar filmörökség digitális felújításának programja 2017-ben indult a Filmalap igazgatóságaként működő Filmarchívumban. A hosszú távra tervezett program keretében húsz hónap alatt eddig 31 játékfilm restaurálása zárult le.

A frissen restaurált filmek sikerrel szerepeltek itthoni és külföldi fesztiválokon, számos ország megvette őket DVD- és moziforgalmazásra, valamint itthon is megjelent DVD-n, illetve országszerte játsszák a mozik.

Az audiovizuális örökség világnapja az UNESCO és az Audiovizuális Archívumok Egyesületének Koordinációs Tanácsa (CCAAA) kezdeményezésére 2007-ben jött létre. Célja, hogy felhívja a közvélemény és a döntéshozók figyelmét az audiovizuális örökség sérülékenységére és megőrzésének fontosságára.

(Via MTI)

Megosztás

Ajánlott

Bejegyzések

PROMÓCIÓ

VEB 2023

Hírlevél

Magazin lelőhelyek

Kattintson a térképre!

Hírlevél

Member of IMZ
ICMA logo
A nyomtatott Papageno magazin megjelenését támogatja:
NKA logo